Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 16. vasárnap, Julianna, Lilla

Újbuda

Tudatos évkezdés a B29-ben

Tudatos évkezdés a B29-ben

Január 14-én, az ünnepeket követően újra élettel telt meg a közösségi tér, és nem is akármilyen módon. TUDATOS KEDDEK programsorozatunk idei első műhelye inspiráló lendületet adott, ahol a fiatalok közösen, kreatívan tervezték meg a 2025-ös évüket – a fókusz pedig az egyéni álmok és célok tudatos megfogalmazásán volt.

Közéleti képzés középiskolásoknak

Katalizátor Program - Közéleti képzés középiskolásoknak

16-19 éves budapesti középiskolás vagy? Szeretnéd megtudni, hogyan működik a demokrácia, és mit tehetsz a számodra fontos ügyekért? Jelentkezz a Katalizátor Programba január 24-ig, amely februárban indul a B29 Ifjúsági Közösségi Térben!

Véleményláda

Újbuda Önkormányzata a Menzareform 2.0 keretében 360 fokos fogyasztói visszajelző rendszert működtet a közétkeztetés területén.

Köszönjük az együttműködést!

Az Újbudai Humán Szolgáltató Központ több éve együttműködik a ReBolt Kereskedelmi Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal (továbbiakban: CSERITI), akik a tárgyak újrahasználatával csökkentik a hulladék mennyiségét. Ennek keretében a CSERITI havonta egy alkalommal ruházatot biztosít újbudai boltjaiban 30.000 Ft értékben, rászoruló családoknak a „Felöltöztetünk egy családot” program keretében. Múlt évhez hasonlóan ez év decemberében is felajánlásra került a CSERITI részéről 5 kerületben élő rászoruló család részére 20-20.000 Ft értékben CSERITI ajándékutalvány, mely tetszőlegesen váltható be ruházatra, ajándékra, vagy egyéb, a CSERITI boltban megtalálható tárgyra, eszközre. Ezzel a CSERITI hozzájárul a családok karácsonyának szebbé tételében.
Köszönjük felajánlásukat és együttműködésüket! Az ajándékutalványok mindegyikét rászoruló családoknak adta át az Újbudai Humán Szolgáltató Központ a karácsonyt megelőző időszakban.

Fotó

 Fotó

Oldalak