Medicina, lelkiismeretfurdalás ellen
Június 29-én, csütörtökön rendezték meg a már hagyománynak számító Semmelweis napot, melynek keretén belül az egészségügyi dolgozókat Pro Medicina díjjal jutalmazták egész éves munkájukért.
Június 29-én, csütörtökön rendezték meg a már hagyománynak számító Semmelweis napot, melynek keretén belül az egészségügyi dolgozókat Pro Medicina díjjal jutalmazták egész éves munkájukért.
A Balatoni úton, a Panoráma kanyarnál lévő épületben egy gázpalack is felrobbant.
Kupper András lesz a Fidesz polgármester-jelöltje Újbudán. A Fidesz budapesti elnöke őszinte kampányt szeretne, ami Újbudáról szól.
Az idei óvodai jelentkezésekkor jelentősen több - összesen 1139 - kisgyermek felvételét kérték a szülők a kerületi ovikba, ezért új óvodai csoportok indulnak.
Június 22-én, csütörtökön ünnepélyes keretek között köszönte meg Molnár Gyula Újbuda polgármestere és Bács Márton alpolgármester az A38-as állóhajón rendezett ceremónián a kerületi intézményvezetőknek egész éves munkájukat.
A Közterület Felügyeletnek régóta szüksége lett volna saját járműre, mert hat munkatársuk szégyenszemre busszal volt kénytelen vadászni a közterület elleni bűncselekmények elkövetőire.
A Kbt. 56. § (1) bekezdése alapján közölt kiegészítő tájékoztatás a "parkfelszerelési tárgyak beszerzése" témában
Értesítés: Rupphegyi úti csatorna építéséhez a lakossági közmű hozzájárulásról
Június 15-én, csütörtökön az MDF székházában tartott fórumot Stumpf István politikai elemző.
A németországi testvérvárosból érkezett kis csoport főként építészeti szemmel vizsgálta a várost.