Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 7. kedd, Gizella

Újbuda

A Petőfi várakkal várja az elsősöket  

Az ország minden alapfokú oktatási intézményében megkezdődött a beiratkozási időszak, a röpke nyár után ugyanis hamarosan eljön a pillanat, amikor a 6-7 évesek az óvodától végleg búcsút intve remegő térdekkel lépik át az iskola kapuját. A leendő elsősök kezdeti izgalmát az iskolák különböző vidám programokkal igyekeznek enyhíteni. A Petőfi Sándor Általános Iskola például várépítő versenyt hirdetett saját tanulói között, melyek a bejáratnál fogadják a megérkezőket.

A tavasz hangulata a Gesztenyés galériában  

Különleges kiállítás nyílt nemrég a Gesztenyéskert óvoda galériájában. A kis ovisok ezúttal nem csupán kedves gyermekrajzokkal örvendeztették meg szüleiket, hanem a legkülönbözőbb kézműves technikákat alkalmazva készítettek művészi igényű alkotásokat a Magyar Költészet Napja alkalmából.

Műveltségi vetélkedő indult a Liszt Év jegyében  

Liszt Ferenc születésének 200. és halálának 125. évfordulója az egész világon a klasszikus zene kiemelt ünnepe. Az ebből az alkalomból meghirdetett Liszt Ferenc Műveltségi Vetélkedőn a megyei jogú városok mellett Újbuda általános és művészeti iskolái is részt vesznek.

Tovább maradhatnak a bérlők a Bartók Béla úton  

Már második alkalommal rendezték meg az 'Ön milyen Bartók Béla utat szeretne?' - című lakossági fórumot, ahol a résztvevők a Kulturális Városközponttal kapcsolatos véleményüket fejthették ki a város vezetőinek. Az előző fórum végén a házigazdák ígéretet tettek arra, hogy folytatják a kezdeményezést és egy újabb alkalmat biztosítanak a lakosság számára az egyeztetésre.

Újbuda Önkormányzata JEGYZŐT keres

A pályázatot Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Polgármesteri Hivatal humánpolitikai szervezethez kell címezni és benyújtani.

József Attila Gimnázium: 'Jóska', a legendás száz éves iskola  

A 20. század első évtizedeiben Budapest egykori polgármestere, Bárczy István átfogó városfejlesztési programjának köszönhetően számos iskola, szociális és kulturális intézmény, illetve lakás épült. A fejlesztés során összesen 140 új épülettel lett gazdagabb a főváros, amelyből kilenc oktatási intézményként funkcionált - a Váli utca 1. szám alatti nagy, kupolás tornyú épület is azóta ékesíti a Fehérvári út elejét.

Költészet napja Őrmezőn  

Különleges rendezvénnyel ünnepelték a Költészet Napját Újbudán. Az őrmezei lakótelepen az Újbudai Versmondó Maratonon este nyolc óráig versmondók szórakoztatták az alkalmi hallgatókat, közönséget.

Újbuda Rebels: Újabb forduló, újabb győzelem  

Ezúttal Miskolcon lépett pályára az Újbuda Rebels, ahol az amerikai edzővel felkészített Steelers várt a Lázadókra. Kemény és izgalmas mérkőzésen végül nyertek a "kaszások" a "kalapácsosok" ellen. A Rebelsnek sikerült megolvasztaniuk az acélos védelmet, míg a saját gólvonalukat végig megvédték.

Emlékezés a barátságfánál  

A lengyel köztársasági elnök, Lech Kaczynski tragikus halálára emlékezve a kerületi Fidesz-KDNP ültette el tavaly azt a fát a Szombathelyi téren, amely egyben a lengyel-magyar barátság megerősítését is szimbolizálja. A képviselők lengyel szervezetek és a nagykövet társaságában idén is megemlékezést tartottak a barátságfánál.

Big City Life a XI. kerületben  

Sztárok, modellek, táncosok és fergeteges showelemek várták az érdeklődőket az Allee Bevásárlóközpont péntek esti exkluzív divatbemutatóján.

A körtér és a Gomba  

Mi lesz veled körtér? címmel rendezett lakossági fórummal egybekötött konferenciát Újbuda Önkormányzata, ahol a kerület legfrekvenáltabb pontjáról,azaz a Móricz Zsigmond körtérről fejthették ki a véleményüket a megjelentek. Hoffmann Tamás polgármester megnyitójában hangsúlyozta, azért is tartotta fontosnak a konferencia összehívását, mert együttesen kell megtervezni a tér, ezen belül is a Gomba jövőjét és végső arculatát.

Oldalak