Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 8. szerda, Mihály

Újbuda

Shanghaji önkormányzati delegáció Újbudán  

Újbuda nemrég vendégül látta a Kínából érkező Shanghaj-i Luwan városrész önkormányzati delegációját. Először 2008-ban, a Magyar - Kínai Gazdasági Kapcsolatok Fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízott szorgalmazta, hogy Újbuda önkormányzata fogadjon egy Shanghaj-i küldöttséget.

Barátunk, a kerékpár - Hasznos tanácsok bicajlopás ellen  

Jön a tavasz, és vele együtt a jó idő. Előkerülnek a kiskabátok, a napszemüvegek, a naptejek és persze a kétkerekűek is. Szinte mindenki repesve várja az első napsütést, hogy végre kiszabadulhasson a zöldbe - ki gyalog ki két keréken.

Hagyományok a vásznon  

Szívek, tulipánok, keresztek, bábuk és tímárjelek. Bartl József festőművész motívumai valóban a népművészetből származnak. Ezeket a jeleket geometrikus elemekkel teszi hangsúlyossá, változatossá - így válnak ikonszerű jelrendszerré. Az Újbuda Galériában látható kiállítás az alkotó egész életművét öleli fel.

Mentőöv a kerületnek  

Megszületett az ésszerű gazdálkodás  és a megújulás költségvetése.
Február 24-én rendkívüli ülésen tárgyalta Újbuda képviselő-testülete a kerület 2011. évi költségvetését, amely 27,17 milliárd forint kiadási és ugyanekkora bevételi főösszeggel kalkulál. A tervezett 3,9 milliárd forintos hiányt külső finanszírozású felhalmozási célú hitellel kívánják kompenzálni.

Velünk élő múlt

A kommunista diktatúrák halálos áldozatait világviszonylatban 100 millióra becsülik. Kelet-Európában a számuk eléri az 1 milliót. Ennyien vesztették életüket éhínségben, kényszermunkatáborban vagy kegyetlen kivégzések által. Jóval többre tehető ugyanakkor azoknak a száma, akiket a diktatúra hétköznapi valósága testileg és lelkileg megnyomorított. Nem is beszélve a családokról, akik egy vagy több tagjukat veszítették el, vagy kerültek kitaszított, ellehetetlenített helyzetbe.

Jelenünk pimasz tükörképei a Ráday Galériában  

A nemrégiben a Bartók Béla útra költözött Ráday Galéria meghökkentő kiállítással lepte meg a műkedvelő közönséget. Galambos Tamás: Bulvár és politika című kiállításának szokatlanul aktualizáló képei tetszést vagy értetlen, esetleg határozott elutasítást váltanak ki a nézőkből. Markáns véleményt hagynak maguk után, akárcsak a mindennapokat behálózó politikai és bulvárhírek áradata.

Tíz éves úton a szűrőkamion  

144 helyszín, közel félmillió vizsgálat, elkeserítő szűrési adatok, ez a hatalmas utazó labor 2010. évi statisztikája. Tovább folytatódik Magyarország legnagyobb humanitárius egészségvédelmi szűrőprogramja, melynek keretében egy külön erre a célra kialakított kamion tíz évig járja az országot, hogy javítson a magyarok kedvezőtlen egészségügyi helyzetén.

Piac indult Gazdagréten  

A testületben ötödik éve Gazdagrétet és Sasadot képviselő Király Nórát már számtalanszor keresték meg a lakótelepiek azzal a kéréssel, legyen piac a környéken. A szintén helyben lakó képviselőnek hosszú próbálkozás után sikerült felcsábítania a dombra az őstermelőket, így a helybeliek mostantól minden szombaton bevásárolhatnak a Szent Angyalok templom kertjében.

Az ember, aki szavakba öltözteti a dallamokat  
 

Bradányi Iván élete valóságos regény. Az ország egyik legsikeresebb dalszövegírójaként a legnagyobb hazai sztárokkal dolgozott együtt, a fél világot bejárta, több nyelven beszél, filmeket fordít, és rádiózik. Nem mellesleg olyan dalokat szerzett, mint az Édes kisfiam, a Pedro kocsmája, vagy az Ének az esőben.

A 81 éves Bradányi Iván életéről mesélt nekünk a lakásához közeli Hadik Kávéházban.

Oldalak