Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 8. szerda, Mihály

Újbuda

Időközi választás decemberben

Az őszi önkormányzati választások alkalmával szavazategyenlőség alakult ki a helyi fideszes és szocialista jelölt között Újbuda 11-es számú egyéni választókerületében. Ennek alapján a választási bizottság időközi választást írt ki december 18-ra, melynek részleteiről, és a szavazás menetéről Filipsz Andrea jegyzőasszony tájékoztatott.

Felgyúltak az ünnepi fények a Bartók Béla úton  

Szakadó hóban nyitott meg advent első vasárnapján a Karácsonyi Randevú elnevezésű ünnepi vásár. Az idén az Allee bevásárlóközpont oldalában helyet kapó pavilonsor a hagyományokat folytatva szemet gyönyörködtető kézműves termékekkel, apró csecsebecsékkel, és sok finomsággal várja a látogatókat az ünnepi időszakban. A vásár megnyitóján a polgármester gombnyomására felkapcsolták a sétálóutca díszkivilágítását, december 1-én pedig a Bartók Béla út is fényárba borult.

Közoktatási konferencia: fókuszban a szülők  

Az Újbudai Pedagógiai Intézet és az önkormányzat immár harmadik éve rendezi meg közösen az Újbudai pedagógusok szakmai kongresszusát. A találkozó ezúttal a nevelési-oktatási folyamat egyik kulcsfontosságú, de gyakran elhanyagolt szereplőjére a szülőre koncentrált. A szekcióüléseken olyan neves előadók tágították az oktatásban résztvevők látókörét, mint Ranschburg Jenő professzor úr, aki többek között arról mesélt, a szeretet által kreatívabbá is válhatunk.

Kelenvölgy története képekben  

A több mint 110 éves múlttal rendelkező, Újbuda ékköveként is emlegetett Kelenvölgy történetéről van mit mesélni. A Kelenvölgyi Polgárok Köre meg is tett mindent azért, hogy a szeretnivalóan csendes kertváros krónikája sokáig éljen az emlékezetekben. A Sturdik Miklós helytörténész keze nyomán íródott könyv részletesen tárja fel a múlt eseményeit, a szerző mégis úgy érezte, a képek néha többet mondanak a szavaknál. A frissen bemutatott Kelenvölgyi Képesalbum vizuális időutazásra hívja lapozóit.

Művészeti könyveket mutatott be a Budai Klub Galéria  

Schrammel Imre keramikusművész képesalbumát, és Fekete György egyetemi tanár tárgykultúrát feldolgozó gyakorlati kézikönyvét mutatta be legutóbb a Budai klub Galéria. A gyönyörű fotókkal illusztrált album és a művészeti alapfogalmakat tisztázó alkotás nagy népszerűségre tett szert a közönség előtt.

Felülvizsgálják az iskolák működését  

A kerületi általános iskolák igazgatói Újbuda vezetésének mutatkoztak be a hivatal egyik tárgyalótermében. A találkozón Hoffmann Tamás polgármester hivatalosan is bejelentette, az önkormányzati feladatmegosztás értelmében Molnár László alpolgármesterhez kerül a szociális és oktatásügy felügyelete.

Az új testület első közmeghallgatása

November 29-ig lehetett előzetesen leadni azokat a kérdéseket és javaslatokat, amelyek Újbuda Önkormányzata nemrégiben megválasztott képviselő-testületének első közmeghallgatásán terítékre kerülhetnek. A december 2-i közmeghallgatáson természetesen személyesen is feltehetik kérdéseiket a megjelentek.

Készüljünk fel az influenzára!

A nátha és az influenza szezon beállta előtt nem árt, ha mindent megteszünk immunrendszerünk erősítéséért, mert könnyebb megelőzni a bajt, mint később harcolni ellene. Táplálkozzunk kiegyensúlyozottan, aludjunk eleget és mozogjunk rendszeresen és persze próbáljuk meg kezelni a bennünket ért stresszt.

Koncert a Bűnmegelőzési Klubban

A 60+ Bűnmegelőzési Klub vendége volt: dr. Komáromi István nyugalmazott dandártábornok, énekes, zenész, dalszövegíró november 29-én a TIT Székházban. "Komáromi Pisti" - ahogy zenészkörökben vagy rajongói ismerik - zenés betétekkel járta be a közönséggel a rendőrtiszti karrierjének főbb állomásait a közel kétórás együttlét alkalmával.

Elmarad a 60+ Szenior Táncverseny!

Az Albertfalvi Közösségi Ház által december 11-én 15 órára meghirdetett 60+ Szenior Táncverseny technikai okok miatt elmarad.
Az aznap 19 órakor kezdődő Tánckarácsonyra szeretettel várjuk a tánckedvelőket. A belépés díjtalan!

Lopott autóval rendőrt akart gázolni

November 27-én az esti órákban a VIII. kerületben, az ottani rendőrök felfigyeltek egy piros sportkocsira, amelyet ellenőrzés alá akartak vonni. A gépkocsi vezetője menekülni kezdett, majd hosszas üldözés során a XI. kerületbe érkezett. Közben a kerületi járőrök felkészültek a 'fogadására'.

Oldalak