Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 9. csütörtök, Gergely

Újbuda

Vendégségben járt Újbudán a SOTE  

A Lágymányosi Egyetemvárosban közös tudományos ülésen, együtt ünnepelték az ELTE alapításának 365. évfordulóját a Természettudományi Kar és az Orvosi Egyetem oktatói.

Új Iskolaközpont Újbudán  

Az angol-magyar két tannyelvű Szent Benedek Iskolaközpont tizenhat évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a keresztény diákok előtt. Jelenleg a Fő utcában működnek, de a következő tanévtől már a Mezőkövesd utcai iskolaépületben várják a becsengetést. Addig is nyílt napokon mutatják be működésüket az érdeklődőknek.

Száz éve született Olaj István  

2010. november 15-én töltötte be 100. életévét a kerületünkben élő Olaj István bácsi. Az idős urat ebből az alkalomból köszöntötte családja, dr. Hoffmann Tamás polgármester és Dr. Piros Attila dandártábornok a Bartók Béla úti otthonában.

Vízicsarnokkal bővült az A38  

Multifunkcionális úszó kiállító- és előadótérrel bővült kedden a főváros népszerű kulturális központja, az újbudai A38 állóhajó: a művészdereglyének is nevezett építményt ünnepélyes keretek között, Hoffmann Tamás polgármester és Szőcs Géza kulturális államtitkár jelenlétében nyitották meg.

Koncerttel emlékeztek Erkel Ferencre Kelenvölgyben  

Ha felcsendül a Himnusz első sora, szívünket és lelkünket átjárja az ünnepi hangulat. Ilyenkor hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy ez az alkotás nem csak a népünk szimbóluma, hanem egyben egy zenei remekmű is. S ha Erkel Ferenc csak ezt az egy dallamot komponálta volna egész élete során, akkor is beírta volna nevét a nagy zeneszerzők történelemkönyvébe. De ő nem állt meg itt. Számos karművet, operát, kantátát, zongoradarabot és zenekari művet hagyott az utókor számára, így volt miből válogatnia azoknak a kórusoknak, akik koncerttel emlékeztek a zeneóriás születésének 200. évfordulójára.

A Bocskai a kiválóságért hajt  

A Bocskai István Általános Iskola eddigi teljesítménye és eredményei alapján meghívást kapott egy európai pályázatra. A Minőségmenedzsmentért Európai Alapítvány (EFQM) Kiválóság Díja Európa egyik legrangosabb elismerése, amely nem a szolgáltatás minőségét, hanem az egész szervezet működésének kiválóságát díjazza. Az iskola a jó hír hallatán komoly munkába fogott, és megkezdte az egyeztetéseket a fejlesztendő területeken.

Emléktábla avatás a kerület napján  

Emléktáblát avattak Ihrig Károly egyetemi tanár, a szövetkezet-elmélet hazai úttörője és nemzetközileg elismert művelője egykori lakóháza, a Lágymányosi u. 16. számú ház homlokzatán. A Majzik Mária szobrászművész által tervezett domborművet november 12-én ünnepélyes keretek között leplezték le.

Klebelsberg Kúnó évfordulóját ünnepelték  

A Szent Imre Gimnázium a magyar történelem egyik legjelentősebb oktatáspolitikusára, Klebelsberg Kúnóra emlékezett az egykori kultuszminiszter Villányi út szobra előtt. A politikus születésének 135. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen a közművelődésben végzett kiemelkedő munkásságát elevenítették fel.

Ösztöndíjakat osztottak a kerületi sportolóknak  

Neves sportolók jelenlétében került sor a Kerület Napja eseménysorozat egyik hagyományos eseményére, a Papp László sportolói ösztöndíjak átadására. Az ünnepségen díjeső hullott a kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákolimpikonokra, de a versenyzők felkészítő tanárai sem mentek haza üres kézzel.

Nyílt órák a Bethlenben

A Bethlen Gábor Általános Iskola és Újreál Gimnázium nyílt napot hirdet a kerület óvodásai és iskolásai számára. Az iskolára jellemző környezettudatos gondolkodás és az egészségnevelés kerül előtérbe november 17-én, amikor szabadon beülhetnek bármelyik órára reggel 8 órától az újreál hatosztályos gimnázium iránt érdeklődő gyerekek és szüleik. Délután pedig ovisokat várnak az "iskolakóstolgató" foglalkozásra.

Futóversennyel zárult a kerület napi rendezvénysorozat  

A Városrészek közötti futással zárult az idei kerület hete programsorozat. A futók, az Újbuda 60+ Gyalogló- és Természetjáró Klubjának tagjai, valamint az újbudai Nordic Walking csapat 11 óra 11 perckor rajtolt az Őrmezei Közösségi Ház elől. A célállomás Kelenvölgyben, a Kelen SC Hunyadi úti pályája volt.

Tizennégy csöppséggel bővült az Újbuda babák száma  

Hét éve, hogy a november 11-én a Szent Imre Kórházban született gyermekeket "örökbe fogadja" Újbuda Önkormányzata. Idén minden eddiginél több, összesen tizennégy baba - kilenc fiú és öt lány - látta meg a napvilágot a kerület napján a Szent Imre kórházban.

Oldalak