Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 8. szerda, Mihály

Újbuda

Szent Imrére emlékeztek  

Elsőként a Szent Korona Szövetség tartott megemlékezést a Móricz Zsigmond körtéri Szent Imre szobornál. Az ünnepségen Újbuda önkormányzata és a Budai Ciszterci Szent Imre Plébánia is megkoszorúzta az emlékművet. A szövetség elnöke beszédében elmondta, a mai Magyarország problémáira István király intelmei jelenthetnének gyógyírt.

Megújul a Közalkalmazottak Háza  

Akár a felére is csökkenhet a fűtés és a világítás költsége a XI. kerületi Közalkalmazottak Házában az idén kezdődött, uniós forrásokra támaszkodó energetikai korszerűsítés után. Az ablakok cseréje, a hőszigetelés, és a fűtésszabályozás kialakítása mellett napenergia hasznosító rendszer kerül az épület tetejére.

Asztalitenisz tornát rendeztek a kerületi időseknek  

A korosztály hasznos szabadidő eltöltését és a minőségi időskort célzó 60 plusz program ezúttal a sport terén állította kihívás elé a hatvanon túliakat. A Mérnök utcai sportcentrumban rendezett asztalitenisz versenyre bárki benevezhetett, aki kedvet, és elég erőt érzett magában ahhoz, hogy újbuda legjobb nyugdíjas játékosaival mérkőzzön meg.

Szenzációs esemény  

A Magyar Nemzeti Galéria új időszaki kiállításának rendkívüli eseménye, az előző éjjel érkező Munkácsy tekercsek kihengerlése. A hatalmas méretű festményeket a sajtó jelenlétében, tűzoltódaru segítségével emelik be a Magyar Nemzeti Galéria első emeleti kiállítóterébe.

Klímatörvény a fenntartható társadalomért  

2020. Magyarország: a családok többsége már energiatakarékos otthonban él. Az ország fosszilis energiafüggősége csökkent, az alacsony rezsiköltségek lehetővé teszik, hogy az állampolgárok a számlák helyett takarékos, környezetkímélő beruházások megvalósítására fordítsák a fennmaradó összegeket, mellyel újabb és újabb munkahelyeket teremtenek emberek tízezreinek. 

Weiner emlékhét  

Az iskolában  2010/2011-es tanév talán az elmúlt időszak legizgalmasabb, legtöbb nagyrendezvénnyel és gyönyörű programokkal tervezett tanéve- mondja a Weiner Leó iskola vezetése. Részletek ITT!

Lakásbetörőt fogtak el az újbudai rendőrök

November 5-én, a déli órákban bejelentés érkezett arról, hogy egy lakóházban egy gyanús személy betörést kísérelt meg. A szemtanú ezt észlelte és azonnal telefonált a kapitányság ügyeletére, így a bejelentéstől számított néhány percen belül a helyszínre érkeztek a rendőrök.

Nyílt nap az Informatikai Karon  

Felvételi információkkal és interaktív óralátogatási lehetőséggel várják az érdeklődőket november 11-én az ELTE TTK Informatikai Karán, Lágymányoson

Erkel Ferenc  

Kétszáz éve, 1810. november 7-én született Gyulán Erkel Ferenc, a Himnusz zenéjének szerzője, a magyar nemzeti opera megteremtője, a magyar zeneélet fáradhatatlan szervezője.

A legjobb hab a tortán  

Szerkesztőségünk mindig is igyekezett felfedezni a kerület rejtett értékeit, melyek közül nem hiányozhatnak Újbuda gasztronómiai érdemei sem. Legutóbb egy eldugott gazdagréti cukrászdában jártunk, ahol különleges ízélményekkel gazdagodhattunk.

A kerület új vezetése megtámadja a parkolóház építését  

Az Eleven Center előtti parkolót és zöld felületet már felszántották a markológépek, a fákat, bokrokat kivágták. Hamarosan ugyanis ötszintes parkolóház épül Gazdagrét kapujánál. A környéken lakók már a választások előtt tiltakozásba kezdtek, hiszen szerintük teljesen felesleges és káros az előző cilusban jóváhagyott fejlesztés. A helyiek Király Nóra képviselőt keresték meg azzal, hogy a betonszörny felépülése mellett a közelben álló leégett iskola kereskedelmi hasznosítását is segítsen megakadályozni.

Bankrablót fogtak a kerületi rendőrök  

A rend éber őrei ismét öregbítették az újbudai kapitányság jó hírnevét. Két járőr ugyanis egy Bartók Béla úti bankfiók kirablását akadályozta meg a lehető legjobb pillanatban. Borbás György és Balogh Tibor a szolgálatvégzés során tanúsított kiemelkedő rendőri munkájáért polgármesteri dicséretben részesült.

A Jobbik a Memento szobornál emlékezett  

A Jobbik Magyarországért Mozgalom XI. kerületi szervezete az 1956 november 4-i eseményekre emlékezett. A szovjet csapatok bevonulását és a forradalom leverését felelevenítő gyászünnepen a párt a Politikai Elítéltek Közösségével együtt koszorúzta meg a Memento szobrot. Novák Előd parlamenti képviselő kijelentette, tarthatatlan állapot, hogy a bűnös rendszer kiszolgálói luxusnyugdíjat kapnak.

A Fidesz a keresztény áldozatokra emlékezett  

A forradalom szentimrevárosi hőseire emlékeztek a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban. Dr. Simicskó István országgyűlési képviselő, honvédelmi államtitkár köszöntője után emléklapot adott át azoknak a kerületi időseknek, akiket keresztény hitük miatt hurcoltak meg a kommunista diktatúra éveiben.

Szent Imre Búcsú Újbudán  

István király fiára, Imre hercegre emlékezett a Budai Ciszterci Szent Imre Plébánia a hétvégén megtartott Szent Imre Búcsún. A két nap alatt ünnepi szentmisékre, vásári programokra, kiállításokra, és színházi előadásokra látogathatott el a kerületi közönség.

Oldalak