Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 8. szerda, Mihály

Újbuda

Egyéniséget adhat egy jó szemüveg

A szem romlását három fontos tényező befolyásolja: az életkor, a környezet, valamint a genetika. Az emberi szem 40–45 éves korig képes alkalmazkodni a mindenkori látástávolsághoz, ettől kezdve azonban ez az alkalmazkodó képesség fokozatosan gyengül. A látásproblémákról és megoldásukról Kósa Lászlónéval beszélgettünk, aki idestova négy évtizede a kerület látszerésze. Édesapja munkáját folytatja férjével és fiával a Kosztolányi Dezső téri Kósa Optikában dolgozik.

Az LMP faültetéssel ünnepelt  

Október 23-a csípős reggelén korán keltek a Lehet Más a Politika aktivistái, hogy faültetéssel emlékezzenek meg az 56-os eseményekről. Az Október huszonharmadika utcában kiszemelt kis földdarabból már régóta hiányzik a növény, amit a párt nem véletlenül helyezett egy olajtársaság székháza elé.

Megalakultak az önkormányzati bizottságok  

Október 22-én Újbuda képviselő-testülete rendkívüli ülést tartott. Az első napirendi pont szerint módosították a Szervezeti és Működési Szabályzat bizottságokra vonatkozó mellékleteit, a második, zárt ülésen tárgyalandó pontban pedig megalakították a bizottságokat.

1956 a nemzeti összefogás etalonja  

Újbuda Önkormányzata a kerület több pontján tartott megemlékezéseket az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeiről. Az ünnepi programok már október 22-én megkezdődtek. A Budai Klub Galériában a Don Bosco diákjai adtak emlékműsort, majd a Fidesz-KDNP koszorúzott a Szent Imre szobornál.

Újbuda Önkormányzata a Szent Imre Kórháznál emlékezett  

Október 23-án folytatódtak az előző este elkezdett ünnepi programok, elsőként az Szent Imre Kórház udvarára igyekezett az ünneplő tömeg. Az önkormányzat, és a hivatal képviselői, a Politikai Foglyok Szövetsége, valamint kerületi civil szervezetek a forradalom hőseit megmentő orvosok és ápolók emlékére elhelyezett kőtábla előtt tisztelegtek.

Megkoszorúzták Schwéger Tamás, 56-os forradalmár emléktábláját  

A Fidesz-KDNP kerületi szervezete a Bartók Béla úti Schwéger Tamás emléktáblánál gyűlt össze, hogy az 56-os hősre emlékezzen. A fiatal pesti srác a körtéri csoport élén harcolt maroknyi csapatával a sokszoros túlerővel szemben. Tette ezt olyan hatékonyan, hogy több orosz tankot sikerült ártalmatlanítania. Rétvári Bence, a KDNP országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, ma a külföldnek való behódolás helyett a nemzeti szuverenitást kell erősíteni.

Kutyajó Fesztivál  

Június 20-án másodízben rendezték meg a Kutyajó Fesztivált az Őrmezei Közösségi Ház munkatársainak a rendezésében. A helyszín ezúttal a népesebb közönség befogadására alkalmas kelenföldi Bikás Park volt.

Távhő vagy gáz?-Az Energetikai Szakkollégium Fóruma  

Az Energetikai Szakkollégium 2007 októberében alakult az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület (ETE), a Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE), és a Magyar Energetikai Társaság (MET) támogatásával. Szerdán a Lágymányosi Egyetemvárosban tartottak fűtéstechnológiai fórumot.

Forgalmi változások október 23-án és 24-én

Október 23-án, szombaton mindenhol az országban, így Budapesten is ünnepi megemlékezéseket tartanak városszerte. Emellett szintén ezen a napon rendezik meg a Nemzetközi Félmaraton és Szabadság Futamot. Az események következtében jelentős változások lesznek a fővárosi közösségi közlekedés megszokott forgalmi rendjében. Ezért kérjük, aki közösségi közlekedéssel kívánja úticélját elérni ezen a napon, tájékozódjon a forgalmi változásokról a megállókban kihelyezett menetrendekből, a járműveken elhelyezett tájékoztatókból, informálódjon honlapunkon, a www.bkv.hu oldalon, vagy figyelje a média megváltozott közlekedési rendről hírt adó tájékoztatását. Az ünnepi rendezvények, események miatt előreláthatóan az alábbi forgalmi intézkedések lépnek életbe:

Időközi választás decemberben  

December 18-án időközi önkormányzati képviselő-választás lesz Újbuda 11. választókörzetében. A Fővárosi Bíróság korábban szavazategyenlőséget állapított meg, miután Görög András (MSZP) képviselőjelölt felülvizsgálati kérelme nyomán újraszámolták a szavazatokat.

A két jelölt: Görög András (MSZP) és Szaniszló Krisztián (Fidesz-KDNP)

Oldalak