Újbuda
Elsőként adta le ajánlószelvényeit az LMP-s jelölt
Dr. Erőss Gábor, a Lehet Más a Politika egyéni képviselőjelöltje (12. vk.) a kerületben induló pártok jelöltjei közül elsőként tért be a Zsombolyai úti Választási Irodába, hogy leadja 96 darab kopogtatócéduláját. Gajárszki Áron polgármesterjelölt a bíztató kezdés dacára aggódik: a rövid határidő és az egyelőre kis létszámú szervezet megnehezíti a mozgalom jelöltállítását.
Felnőtt háziorvos keresés
Öböl projekt
Ásványtani Világkongresszus Lágymányoson
Az ELTE Természettudományi Karának Lágymányosi Campusán rendezték meg a 20. Ásványtani Világkongresszust amelyen hét ország csaknem ezerhétszáz kutatója volt jelen.
60+ Médiaműhely: 'Éhe a szónak'
Pár héttel ezelőtt, amikor a Lehetőség Házában jártam, felfigyeltem egy plakátra. Színházba invitálta a hajléktalanszálló lakóit. Nagyon meglepődtem! Színházi előadás a hajléktalanoknak? Az előadást már lekéstem, de megkerestem a Kazán István Kamaraszínház igazgatóját, Kriszt Lászlót, hogy erről a nem mindennapi előadásról beszélgessek vele.
60+ Médiaműhely: Két év?!
Ha meghallja a hajléktalan szót, Önnek mi jut eszébe legelőször? Igen, hallom a választ! Azt is tudom, hogy az év bizonyos szakaszában - télen - másként is gondolunk rájuk. Akkor több segítséget kapnak. A téli hidegek elmúltával azonban visszatérünk a sztereotípiákhoz!
Újbuda Önkormányzata pályázatot ír ki ökoiskolák, zöld óvodák és bölcsődék környezetvédelmi témájú nevelési programjainak, valamint a környezeti nevelést segítő tárgyi eszközök beszerzésének támogatására a 2010/2011. tanévre
A pályázat leadási helye: Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Polgármester Hivatal Környezetvédelmi Osztály
Újbuda Önkormányzata pályázatot ír ki jelenleg még ökoiskola illetve zöld óvoda címmel nem rendelkező óvodák és iskolák részére környezetvédelmi témájú nevelési programjainak, valamint a környezeti nevelést segítő tárgyi eszközök beszerzésének támogatásár
A pályázat leadási helye: Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Polgármester Hivatal Környezetvédelmi Osztály
Őszköszöntő Fesztivál Újbuda minden szegletében
Ismét Hadik
A Fergeteges R-GO és Tankcsapda buli a legendás Agárdi Popstrandon
Tenisz kupa a kórházban
Talán kevesen tudják, hogy a Szent Imre Kórháznak sportegyesülete is van. Sőt, a szervezet idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. A jubileumot a nyaranta megrendezett Szent István napi Tenisz Tornával ünnepelték, amelyen nemcsak az egészségügyi dolgozók, de kerületi és fővárosi teniszezők is összemérhették tudásukat.
Adriai hangulat az Újbuda Galériában
Szeptemberben újra szól a jazz
Kettős jubileumot ünnepel a szeptember 3-án induló Újbuda Jazzfesztivál: az 5. évébe lépő fesztiválsorozatnak idén a 80 éves Újbuda ad újra otthont. A MU Színház, a Fonó Budai Zeneház és az A38 Hajó együttműködéséből létrejött fesztivál az elmúlt években igazi, nemzetközi rangú zenei eseménnyé nőtte ki magát, mely most is nagyszerű merítést ad a kortárs magyar és nemzetközi dzsesszélet irányzataiból.