Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 23. szombat, Tekla

Összefogás Újbudáért Egyesület

Veress Tamás kiállítása és költői bemutatkozása a Malomban  

Február 18-án tartották az Összefogás Újbudáért Egyesület legújabb kiállításának megnyitóját és irodalmi estjét a Malom Közösségi Tér és Galériában. A Versek, rajzok címet viselő „verses tárlat” Veress Tamás költő, grafikus, tipográfus alkotásaiból nyílt, Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő védnöksége mellett.

Idegsebészet és hétköznapi misztika  

2017március0218:00

A Kós Károly-díjas Magyar Zarándokút Egyesület és az Összefogás Újbudáért Egyesület tisztelettel és szeretettel várja a zarándoklatok és a lelki-testi egészség iránt érdeklődőket, dr. Csókay András idegsebész Prima Primissima díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével kitüntetett orvos „Idegsebészet és hétköznapi misztika ” című előadására.

Lelkipásztor verselt a Malomban  

Tóth Árpád költő szavait kölcsönözte mottónak a Malom Közösségi Ház legutóbbi Szemlélődők irodalmi esten az esemény főelőadója.

Pink délután Újbudán  

Pink délutánt rendeztek a mellrákban szenvedőknek a Malom Közösségi Térben. A január 19-ei rendezvény célja az volt, hogy hasznos tanáccsal lássa el az érintetteket, segítve ezzel gyógyulásukat.

Sikeres volt az adománygyűjtő akció  

Adomány ajándékok teszik boldogabbá a gyógyíthatatlan betegek karácsonyát. A Van holnap! Zsákos Alapítvány és az Összefogás Újbudáért Egyesület közös akciója során a Malom Közösségi Térben gyűjtötték össsze az apró tárgyakat, csomagokat.

Bartha Eszter adventi hangversenye  

2016december1717:00

Az Összefogás Újbudáért Egyesület szeretettel meghívja Önt és barátait 2016. december 17-én, szombaton 17 órára a Malom Közösségi Térbe.

Verseskötetet mutattak be a Malomban  

Sárhelyi Erika "Hétköznapi Józanság" című első önálló verseskötetét mutatták be nagy sikerrel az Összefogás Újbudáért Egyesület Malom Közösségi Terében.

Krea Placc  

2016november2610:00
»
2016november2613:00

Malom Közösségi Tér

Karácsonyi ajándékgyűjögető  

2016november2211:45

Varázsoljuk szebbé együtt a gyógyíthatatlan betegek ünnepét. Ugorj be, és tegyél Te is egy apró ajándékot a dobozunkba.

Ünnepi rendezvénysorozat: Dallal emlékezve  

2016november2617:00

Az Összefogás Újbudáért Egyesület tisztelettel meghívja Önt és barátait 2016. november 26-án, szombaton 17 órára a Malom Közösségi Tér és Galériába.

Oldalak

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Itt az ELEVEN Ősz: finn forgatag a Bartókon  

Negyedik alkalommal rendezik meg az ELEVEN Ősz fesztivált a Bartók Béla úton. Budapest kulturális főutcáján ezúttal Finnország mutatkozik be szeptember 21-24 között, a Bartók Béla Boulevardon lesz mobilszauna, mölkky, finn design termékek, a skandináv ízek kedvelői finn desszerteknek, ételeknek és kávékülönlegességeknek örülhetnek.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.