Elhunyt Vida Zoltán
Elhunyt Vida Zoltán, a magyar testépítés ismert alakja, az Újbuda Sportjáért Életműdíj díjazottja. Vida tizenhárom éves kora óta foglalkozott versenysporttal, már az első éveiben rendszeresen végzett dobogós helyezéseken a magyar bajnokságokban. Első edzőtermét 1990-ben nyitotta meg, az általa felkészített versenyzők négy Európa-bajnoki és hat világbajnoki címet nyertek. Nevéhez fűződik számtalan magyar testépítő felkarolása és a Bodysport Kupa megalapítása. Haláláig a NAC nemzetközi testépítő-szövetség magyar elnöke volt.
Újbudán Zöld Ovinak lenni menő dolog
Újbudán – az országban elsőként – 2000-ben indult az önkormányzati fenntartású óvodák környezeti-és egészségnevelés fejlesztési programja. Az óvodák, a környezetjavításhoz (beslő terek, csoportszobák, udvar, kert stb.) és a környezeti nevelés fejlesztéséhez szükséges források jelentős részét az évente kiírt önkormányzati pályázati úton nyerhetik el.
Újbudára is megérkezett a betlehemi láng
Az ENSZ 1986-ot a béke évének nyilvánította, ekkor vált a béke szimbólumává a betlehemi Születés Templomában égő láng is. Egy Ausztriából induló kezdeményezésre évről évre egy-egy gyermek indul Jézus születésének helyszínére, hogy a Születés Templomában lévő örökmécsesből lángot vegyen, amely aztán Bécsen keresztül jut el a világ minden tájára.
Záródik az olló az új- és használt lakások ára között
Az elmúlt közel két év bizonytalan időszaka a magyar lakáspiacot is merőben átalakította. Mind az agglomeráció, mind a vidéki régiók lakásárai változó tendenciákat mutattak. Az országos piac szétszakadni látszik, vidéken rekord mértékű drágulás ment végbe az idén a kínálati árak esetén.
Pályázat felhívás kulturális szervezetek működésének támogatására
A pályázat beadási határideje: 2022. január 14. péntek
Hat ország részvételével indult szakmai konferencia Újbudán
COMPETENCE – Kompetenciafejlesztés önkormányzati szakemberek részére a hatékonyabb közszolgáltatásokért címmel tartott kétnapos online szakmai konferenciát Újbuda Önkormányzata december 6-án és 7-én.
Szent Kristóf Szakrendelő: Állásajánlat gondnok részére
A munkakör teljes vagy részállásban is betölthető napi 4 órában.
Jubilál a Káva részvételi színháza
A Káva Kulturális Műhely és Színház idén ünnepli fennállása 25. évfordulóját. A művészeti csoport segített meghonosítani Magyarországon a részvételi színházat; a műfaj célja az előremutató társadalmi változások elindítása interaktív, közösségi részvételen alapuló előadások révén.
Öt (friss) könyv adventre
Az adventi időszak vélhetőleg és remélhetőleg nem (csak) arról szól, hogy melyik üzletben milyen akciók vannak, vagy arról, hogyan tudjuk le az ajándékvásárlást. Ez az elvonulás, a megpihenés, vagy éppen az újratöltekezés, a megújulás ideje is. A könyvimádóknak pedig ezek a „végre van időm olvasni” örömteli napjai lehetnek – ehhez öt frissen megjelent könyvet ajánlunk olvasóinknak.
Újkőkori falu Újbudán
Hétezer éves település romjaira bukkantak Újbuda és Budaörs határában egy társasház építése során.
Világzene Makovecz tereiben
Véget ért a X. Héttorony Fesztivál, amely a legjobb világ- és népzenéket viszi el Makovecz Imre tereibe. A programsorozatban kilenc zengő ház, hetven művész, hét kiállítás, tizennégy koncert mellett konferencia, kerekasztal-beszélgetés, táncház és fényfestészet várta az érdeklődőket határon innen és túl. A fesztivál során megkoszorúzták a Makovecz-emléktáblát egykori lakóhelye, a Móricz Zsigmond körtér közelében található ház előtt.
Újbudai épület nyerte el a Média Építészeti Díját
Két XI. kerületi döntőse is volt idén a Média Építészeti Díjának, egyikük, egy '60-as évekbeli ingatlanból kialakított irodaház végül el is nyerte a legjobb épület díját.
Kézműves papírtermékeket készítenek fogyatékkal élők
Új szociális foglalkoztató várja a hátrányos helyzetű újbudaiakat a Budafoki úton, az egykori Kocka Csoki Műhely helyén.
Újbudán csak így lehet lakásokat építeni
A tóvárosi beruházás kapcsán folytatott intenzív, többfordulós tárgyalások eredményeként az önkormányzat jelentős lakásszámcsökkenést ért el, emellett közcélú beruházásokról állapodott meg a fejlesztővel.
Megnyílt az R-gonomix Medical - minden, amit Újbuda új egészségügyi központjáról tudni kell
Új, a fizikai- és mentális igényekkel, problémákkal foglalkozó komplex egészségügyi centrum nyitotta meg kapuit Újbudán, a Hauszmann Alajos utcai Gabányi László Sportcsarnokban. Az R-gonomix Medical indulásáról és a központ kínálta szolgáltatásokról Németh Kata, a centrum munkatársa és gyógytornásza beszélt részletesen.
Az ünnepek alatt is fontos az óvatosság
Jönnek az ünnepek, amikor a családok, a társaságok találkozni akarnak – mit tanácsol dr. Falus Ferenc korábbi országos tiszti főorvos látva a fertőzöttek magas számát? Tavaly nagy elővigyázatosságra intett, de idén már elég sokan beoltatták magukat.
Nagyszabású mobilkészülékcsere-támogatási program
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nagyszabású mobilkészülékcsere-támogatási programot indít 2022 első negyedévében. A hatóság célja, hogy a 3G hálózatok jövő évben várható kivezetése után is minden magyar állampolgár élvezhesse a digitális világ és a mobilinternet nyújtotta lehetőségeket.
A cél az élhető, zöld, szociális Újbuda
Az önkormányzat az elmúlt két évben új szemléletet érvényesített a befektetőkkel kötött településrendezési szerződésekben. Az együttműködések az újbudaiak érdekeit szolgálják, de mellette a beruházók számára is előnyösek lehetnek – számolt be Orosz Anna alpolgármester.
Tisztaság az üzletek előtt: ellenőrzés és tájékoztatás
December 1-jén hatályba lépett Újbudán a közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló rendelet módosítása.
A Soa fájdalma
Új tárlat nyílt november 25-én az Újbuda Galériában, A Soa fájdalma – nemzetünk traumája címmel. A holokauszt áldozatainak és szenvedéseinek emléket állító kiállítást László Imre, Újbuda polgármestere és Barabás Richárd kultúráért felelős alpolgármester nyitotta meg. Az ARTalakulás Galéria által bemutatott alkotások kurátora az egyik kiállító művész, Tölgyesi Katalin.
Nem csak sportolók, példaképek - ők Újbuda legfittebb 60 feletti bajnokai 2021-ben
A nőknél - ismét - Szász Nóra, míg a férfiaknál Siklósi István nyerte el 2021-ben az "Újbuda legfittebb 60 feletti bajnoka" címet a novemberben megrendezésre került "Válassz Sportot Újbudán 60 felett" eseményén.
Támogatás a szakkollégiumoknak
2020 óta pályázhatnak újbudai szakkollégiumok önkormányzati támogatásra szakmai és közösségi programok, eszközbeszerzések, vagy akár apróbb felújítások céljára. Tavaly 14, idén 12 szakkollégium nyert el támogatást, 2020-ban összesen tízmillió, 2021-ben ötmillió forint értékben. A tavalyi nyertesek közül hármat kérdeztünk meg, mire fordították a kapott összeget.
Japáncseresznyék az új Tűzoltók terén
Újbuda Önkormányzata az őszi faültetés során 130 fát helyez ki a kerületben, figyelembe véve a lakossági, illetve az adott körzet képviselőin keresztül érkezett kéréseket is.
Mikulás-nap a Dunában
Ifjabb Schirilla György Mikulás napján, amikor a hőmérséklet csupán pár fok volt Budapesten és a Duna úgy nulla fokos lehetett, átúszta a jeges folyót. Mindkét parton rajongók biztatták a sportolót.
Megjelent az "Én is BEACOS vagyok" interjúkötet
Az interjúkötetben 11 ikonikus közszereplő és sportoló beszél pályájáról, sikereiről és az egyetemi sportklubnál eltöltött éveiről: történeteik példát adnak küzdeni akarásból, kitartásból és elhivatottságból, miközben bemutatják a BEAC elmúlt 70 évét is.