Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 9. csütörtök, Gergely

Tájékoztató lakossági bejelentésekkel kapcsolatban  

Az Újbudai Közterület Felügyelet segítséget szeretne nyújtani a lakossági bejelentésekkel kapcsolatban, ezért a következő hetekben összeszedik – a panaszok jellegére lebontva -, mely szervezetnél, vagy hatóságnál lehet intézkedést és megoldást kérni.

Újbuda a curling magyar otthona  

Aki nem járatos a téli sportokban, annak a curlingről a takarítás ugorhat be. Ám a „felmosófával” jeget sikáló versenyzők látványa megtévesztő, nagyon komoly technikai sportról van szó: a jég sakkjának is nevezett játék stratégiára, kooperációra és ügyességre épül. A hétvégén ért véget a B ligás vegyes páros OB Magyarország egyetlen dedikált curlingcsarnokában, Kamaraerdőn, ahol elmerültünk a gránitkövek, seprűk, slider és grippercipők világában.

A Goli Kelenföldön  

A Budafoki út 111–113. alatti, ma meglehetősen eklektikus egykori gyárépületek valamikor szebb napokat is megéltek. Itt működött a legendás Goldberger textilgyár egyik fontos üzeme.

Rácsok mögül indult a műfordító  

A börtönben a fordítóiroda volt az a hely, ahol értelmes munkát lehetett végezni. Göncz Árpád egyike volt azoknak az ’56-os elítélteknek, akik a ’60-as években a rezsim lazulását kísérő könyvkiadási dömpingnek köszönhetően jelentős világirodalmi alkotásokat fordíthattak le. Az Albertfalvi Közösségi Házban rendezett beszélgetésen irodalomtörténészek elemezték a volt köztársasági elnök műfordítói munkásságát és a korszak jelenségeit – Göncz Kinga társaságában.

Elnök a kulisszák mögött  

Nem szívlelte a protokollt. A diplomáciai repülőutakon felszállás után azonnal mackófelsőre váltott, és beszélgetni kezdett utastársaival. Göncz Árpádról számos személyes történetet osztott meg közönségével Papp Nándor, aki tíz évig dolgozott tolmácsként a köztársasági elnök mellett. A Göncz100 programsorozat Őrmezei Közösségi Házban tartott eseményén úgy ismerhettük meg az egykori államfőt privát fotókon és kalandos sztorikon keresztül, ahogy eddig sosem.

Óvodai és iskolai érzékenyítés  

Kerekesszékes közlekedés, bottal tájékozódás bekötött szemmel és erre csörög a dió. A magyar parasport napján óvodások és iskolások csupa olyan játékot játszhattak kerületszerte, amiben öt érzékszervük vagy végtagjaik valamelyikét kellett helyettesíteniük. A tematikus hét során a résztvevők kipróbálhatták a sötétben rajzolást, az összekötött lábbal focizást, a kéz nélküli evést, a szájról olvasást, a lábbal és szájjal festést is. A pedagógusok szerint fontos, hogy a gyerekek már fiatalon átérezzék, milyen kihívásokkal küzdenek a fogyatékkal élők, és nyitottabb, elfogadóbb hozzáállást tanúsítsanak a mássággal szemben, mint a szüleik generációja.

Bringapark épült Tóvárosban  

Szédítő kanyarok, látványos ugratások, lendületes tempó – mindez anélkül, hogy tekernénk a pedált. A kerékpáros pumpaparkok (pump trackek) egyre népszerűbbek, és most már az újbudai BMX-esek, triálosok és mountain bike-osok is próbára tehetik magukat a Sport11 Sportközpont mellett létesült ingyenes pályán.

Úton az első szállítmány  

Ezekben a percekben is éppen egy ifjúsági tábor felé robog egy adományokkal felpakolt kisbusz, amit az újbudaiak töltöttek meg az ukrán háború elől menekülők számára hasznos holmival és tartós élelmiszerrel.

Még újabb Buda: kulturális műhelyek, projekttér és közösségi platform  

Korábban már beszámoltunk róla, hogy az Újbuda Önkormányzata a Cultural Urban Platform / CUP 4 Creativity című pályázatával egyik büszke nyertese lett a UIA (Urban Innovative Actions) nevű brüsszeli pályázású városfejlesztési támogatási programnak. Az így nyert mintegy másfél milliárd forintos támogatás segítségével 2022-ben létrejön az Insert és az Adaptér.

Zöld pályázatok a környezetünkért  

Télen etessük a madarakat, tavasztól gondozzunk előkertet, gyűjtsünk esővizet, és komposztáljunk egész évben! Erre buzdít Újbuda Önkormányzata, amely a főváros egyik legzöldebb városrészében elkötelezett munkát folytat a környezetvédelemért. Bakai-Nagy Zita alpolgármester kerületi bejáráson számolt be az aktuális szemléletformáló zöld pályázati lehetőségekről, amelyek közelebb hoznak minket a természethez.

Hilton a hegytetőn: nem mindegy, hogyan épül  

Az elmúlt években szélsebesen beépülő Madárhegy környékén újabb méretes ingatlant húznak fel. A Törökbálinti út és a Barackmag utca közötti, egymás mellett fekvő két telekre tervezett Hilton apartmanszálló építését fakivágásokkal és jogellenes területfelöltéssel kezdték el, amivel szemben erőteljes civil tiltakozás indult. A szálloda biztosan megépül, de nem mindegy, hogyan.

A kommunizmus áldozataira emlékeztek  

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján a kerület önkormányzata a egykori Hadik-laktanyánál tartott koszorúzással egy­be­kötött megemlé­kezést.

Újbuda segít! – Ön is segíthet!  

Szeretnénk megköszönni eddigi segítségüket, érezzük, hogy mindenki együttérzését fejezi ki a jelenlegi helyzetben, hisz nagyon sok adományt juttattak el már eddig is hozzánk!

Egy emberként állt ki a testület Ukrajna mellett  

Már csak a Fővárosi Közgyűlésnek kell jóváhagyni, hogy a Feneketlen-tónál legyen a Törőcsik Mari park, miután Újbuda Önkormányzatának képviselő-testülete februári rendkívüli ülésén jóváhagyta a lakossági szavazás eredményét. A képviselők emellett módosították a tavalyi büdzsét, valamint egészségügyi hallgatóknak kiírt, illetve alapítványi pályázatokról is szavaztak.

Kiszáll a főváros a Gellért-hegyi siklóból  

A Fővárosi Önkormányzat eláll a Gellért-hegyi sikló és a hozzá tervezett autóbusz-parkoló megépítésére vonatkozó 2009-es szerződéstől – döntött a múlt héten a Fővárosi Közgyűlés.

1000 négyzetméteres játszótér épül Újbudán  

Újbuda önkörmányzatának támogatásával, a Kőérberek-Tóváros lakónegyedhez kapcsolódóan kerül kialakításra egy mintegy 1000 négyzetméteres új játszótér a Kánai-tó partjához közel.

Megkezdődik a zöldterületek felújítása  

Újbuda Önkormányzata az Egry József utcai parkban és az Erőmű u. 4-8. belső udvarán parkfelújítási munkát végez 2022. március 1. és 2022. április 30. között.

Tisztelt Választópolgárok!  

Magyarország köztársasági elnöke 2022. január 11-én kitűzte az or­szág­gyűlési képviselők 2022. évi általános választását és az országos népszavazást. A szavazás napja: 2022. április 3., vasárnap.
Szavazni egy egyéni választókerületi jelöltre, egy országos listára vagy egy nemzetiségi listára, valamint a népszavazás kérdéseire lehet.

Oldalak