A Goli Kelenföldön

A 19. század második fele a magyar iparosodás fénykora. Sorra születtek meg azok a gyáróriások, amelyek aztán évtizedeken keresztül adták a magyar ipari termelés jelentős részét, és határokon túl is ismertek lettek. A Weiss Manfréd Művek Csepelen (Weiss Manfréd, majd a Chorin és Mauthner család irányítása alatt), később a Tungsram Újpesten (Aschner Lipót vezetésével), valamint a „Goli”, amely Goldbergerék kicsiny családi kékfestő üzeméből lett a kor egyik legjelentősebb könnyűipari cégcsoportja.
A Goldberger gyár elődjét a család még a 18. században Óbudán hozta létre, és itt vált nemzedékről nemzedékre jelentősebbé, hogy aztán kinőve az ottani területeket új üzemeket építsenek, egyebek közt Kelenföldön is. A zsidóságára és magyarságára egyaránt büszke Goldberger család nem véletlenül telepedett meg Óbudán, hiszen ez az 1873-ig, Budapest létrejöttéig önálló város jóval liberálisabban viszonyult a zsidó lakosokhoz. Cserébe gazdag és erős közösség alakult ki, komoly ipari és kereskedelmi fejlesztésekkel virágoztatták fel a települést. Ma is álló, részben a Goldberger család támogatásával épült nagy zsinagógájuk napjainkban is hirdeti a közösség egykori erejét.
Ugyanakkor a Goldbergerek nagy magyar hazafiak is voltak. Az 1848–49-es szabadságharc idején még egyenruhákat is gyártottak a forradalom seregének. Meg is lett ennek a böjtje. A magyarokra amúgy is komoly büntetést és hadisarcot kivető Ferenc József-i uralom külön szankciót rótt a forradalom és szabadságharc támogatásáért a Goldberger-gyárra.
A termelés amúgy is nehezen indult újra a harcok után, mert a családfő, Goldberger Sámuel meghalt. Így a gyárat felesége, Adler Erzsébet virágoztatta fel, miközben 17 (!) gyermeket is felnevelt. Az üzlet beindult, a Goldberger termékei egyre kelendőbbek lettek határon túl is. Annyira, hogy 1857-ben a császár és király, Ferenc József személyesen ellátogatott a gyárba békejobbot nyújtani, oldalán feleségével, Erzsébettel, akinek különösen a nyomott, színes kelmék nyerték meg a tetszését. Az uralkodó 1867-ben a Goldberger családot nemesi címmel jutalmazta, a Horthy-korban az akkori családfő, Goldberger Leó, immár budai Buday-Goldberger Leó báróként felsőházi tag is lett.
Az I. világháború után a gyár gyorsan bővült, ezért a cég 1923-ban Kelenföldön, a Budafoki úton létesített egy szövödét, majd 1927-ben egy hozzá kapcsolódó fonodát. Ezzel létrejött a Keltex, a Goldberger cég Kelenföldi Textilgyára (másik gyára, a Textilnyomó továbbra is Óbudán működött). Az új terület kiválasztása mellett szólt, hogy itt sorra létesültek a nagy gyárak, volt út, víz, és még vasúti iparvágányt is építettek.
Az eleinte Wespag néven futó kelenföldi üzem gyorsan sikeres lett. Lenvásznat, pamutvásznat, kevert textíliákat gyártottak itt hatalmas gépek tucatjain. A gyárbéli viszonyokról így számolt be egy szemtanú: „A Keltex – vagy ahogy az ismerősök hívták, a Goli – hatalmas volt. Három műszakban foglalkoztatta a munkásokat, akiknek a túlnyomó többsége női dolgozó volt. A folyamatos műszakban dolgozó asszonyok és lányok igen nehéz körülmények között végezték a munkát. A (…) a borzalmas szövödei zaj, a gépek (szálak) állandó figyelése az elviselhetőség határig terjedő fizikai és idegi megterheléssel járt. Hozzá kell tenni, hogy a textilgyári (szövödei) körülmények általában ilyenek voltak, ez egy ilyen ipar volt. A következmény halláskárosodás, lábfájás, visszérbetegség, gyomorfekély és még ami a halmozott terheléshez járult”. Az is biztos azonban, hogy a Goldbergerek nagyon fontosnak tartották a szociális és jóléti intézményeket. A dolgozóknak szállást hoztak létre, működött óvoda, bölcsőde, orvosi rendelő, kultúrház.
Goldberger Leó nemcsak a kor egyik leggazdagabb embere lett, hanem fontos közéleti szerepeket is betöltött. Felsőházi tagsága mellett a gyáriparosok szervezetének egyik vezetőjévé választották, a kormányzó, Horthy Miklós egyik fia igazgatósági tagságot kapott a cégében, a tulajdonos pedig közvetlen kapcsolatban állt Horthyval, egyes beszámolók szerint a kártyapartnere volt. A zsidótörvények miatt ugyan fel kellett volna adnia a gyárát, a tulajdonát, de külön felmentéssel valamennyit megtarthatott ezekből. A helyzet így is komoly volt, ám noha sokan ajánlották a Goldberger családnak, meg is tehették volna, mégsem menekültek el a holokauszt árnyékában sem. Egyszerűen nem tudták elhinni, hogy nekik, hű magyaroknak és sikeres nagyvállalkozóknak bármi bajuk eshet.
Pedig az ijesztő jelek sokasodtak. A zsidótörvényeken túl a parlamentben külön megtámadta a kelenföldi gyárat a kor hírhedt nyilas politikusa, Matolcsy Mátyás azzal, hogy kivételeznek a zsidó dolgozókkal a keresztények kárára. Goldberger öntudatosan válaszolt, többek között felemlítve, hogy a Műegyetem textilkémiai szakát ő finanszírozta, több mint 350 ezer pengőt ajánlva fel e célra (ez a „havi kétszáz pengő fixszel, ma az ember könnyen viccel” kora).
A német megszállás után ez sem számított. Goldberger Leót Mauthausenbe deportálták. Azon a napon, 1945. május 5-én pusztult éhen Magyarország korábban egyik leggazdagabb embere, amelyiken az amerikai csapatok felszabadították az ausztriai haláltábort.
A háború után a romokat eltakarítva viszonylag gyorsan újraindították a termelést Kelenföldön is. A Goldberger céget 1948-ban államosították, az ’50-es, ’60-as években részekre szabdalva működött tovább (Goldberger Textilnyomó, Kelenföldi Textilkombinát, majd Budaprint néven), gyártotta többek között a műszálas otthonkaanyagokat, műnyomott kendőket és lenvászon asztalneműket. A ’80-as években a kelenföldi gyár arról lett ismert, hogy sok száz kubai vendégmunkás szövőnő dolgozott itt, tanulta a szakmát.
A Goldberger család nagy része még 1948-ban elmenekült az országból. A rendszerváltás után az akkor már idős, Párizsban élő, a textiliparban dolgozó Buday-Goldberger Friderika (Leó lánya) visszatért, megpróbált befektetőket szerezni a gyár megmentéséhez – sikertelenül.
A 114 ezer négyzetméteres területen csak egy csarnok emlékeztetett már az egykori sikeres kelenföldi termelőüzemre. A gépeket eladták és kidobták. A felszámolóbiztos még a gyár által épített lakásokat is eladta. A ’90-es évek végén az az Állami Vagyonügynökség még 100 millió forintot remélt a maradék területek, köztük a gyári focipálya eladásából. 1997-ben a XI. kerületi önkormányzat abban bízott, kisebb vállalkozásoknak adhatják át a területet, amelyre amúgy csak 1960-ban vezették be a magyar állam tulajdonjogát. A kétszáz esztendős céget 1997-ben számolták fel végleg. Azóta nincs a világban közismert magyar könnyűipari vállalat.
Ma Budán a Goldberger Textilipari Gyűjtemény őrzi a Goli, illetve a többi hajdani magyarországi textilgyár emlékét.

Dési János