• Azt mindannyian tudjuk, hogy egy olyan gyereket sem könnyű tanítani, aki tud beszélni. Ám azt a legtöbben el sem tudjuk képzelni, milyen lehet olyanokat képezni, akik nem beszélnek...
Tényleg nehéz ezt elképzelni. Mindenki vágyik arra, hogy a gondolatait, az érzéseit kifejezze. A mi alapítványunk abban segít, hogy megtaláljuk a megfelelő eszközt, a megfelelő módszert arra, hogy a kliensünk mégis csak tudjon kommunikálni a külvilággal.
• Aki nem tud beszélni, annak milyenek a gondolatai? Mennyire és hogyan léteznek? Képződnek olyan fogalmak, hogy ez kék, ez zöld, vagy ezt akarom, ezt nem akarom? A gondolat megvan, csak esetleg valami fiziológiás okból nem tudja elmondani?
Nem egyformák azok, akik hozzánk kerülnek. Ismerünk olyat, akinek a gondolkodása is akadályoztatott, de előfordul, amikor értelmileg teljesen ép a gyermek, csupán beszélni nem tud. Az a legnehezebb, amikor valakinek ott van a fejében a gondolat, de nem tudja kimondani. Erre a kommunikációs helyzetre léteznek különböző gesztusok, jelképek, és most, a digitális világban már eszközök is, amelyek segítenek. Függően attól, kinek milyen az állapota. Azt akarjuk elérni, hogy mindenki minimálisan tudjon választ adni legalább egyszerű kérdésekre. El tudja mondani, hogy a kék pólót akarja felvenni vagy a pirosat. Ne helyette döntse ezt el valaki. Ezt kell megtanítanunk, hogy igenis képesek ők is kifejezni a gondolataikat, csak rá kell jönnünk hogyan, és utána meg kell őket erre tanítani. Olyan megoldást kell keresnünk mindenkinek, amit élvez, amit használni tud, hogy ne menjen el a kedve a dologtól.
• Mit tanít ebből a Bliss Alapítvány iskolája?
Arra tanítjuk meg a gyerekeket, hogyan tudnak a legjobban kommunikálni. Azért, hogy a mindennapjaikban elboldoguljanak. Ők sem élhetnek örökké a szüleikkel, ha el kell szakadniuk tőlük, és bekerülnek egy intézetbe, akkor ott is képesek legyenek megértetni magukat.
• Az önöknél lévők többsége ráadásul halmozottan sérült, mozgásproblémákkal élő.
Igen. Itt mozgásukban, értelmükben korlátozott gyerekek tanulnak, akik nem tudnak beszélni. Többeknél születési probléma ez, de jött hozzánk olyan kliens is, aki autóbalesetben vesztette el a beszédképességét.
• Mennyire ad sikerélményt ilyen gyerekeket képezni? Nyilván a legkisebb eredményért is irtózatos erőfeszítéseket kell tenni, nemcsak a tanároknak, hanem a szülőknek és a gyerekeknek is.
Nem azt várjuk, hogy lediplomázzon két év múlva, aki idekerül, hanem azt, hogy a saját szintjéhez képest fejlődjön. A lehető legtöbbet igyekszünk kihozni mindenkiből, hogy a lehető legnagyobb önállóságot tudja elérni. A kis dolgok valóban hatalmas örömet tudnak okozni. Mi a legjobbat szeretnénk a kicsiknek. Sok szülőnek nehéz elfogadnia ezt a helyzetet. Nemegyszer mondják, hogy az én fiam-lányom meg fog tanulni beszélni, minden rendben lesz, nincs vele semmi gond. És innen kell kezdenünk a közös munkát.
• Feltehetőleg nem csupán a gyerekeket, hanem a szülőket is kell képezni. Arra, hogy elfogadják ezt a helyzetet. Abban miként tudnak segíteni?
Az alapítvány és az iskola fontos célja, hogy megtanítsuk a szülőket az úgynevezett augmentatív és alternatív kommunikációra. Folyamatosan konzultálunk arról, mit hogyan tudnak otthon megtanítani. Mert nemcsak az intézményben kell ezt használni, hanem otthon is. Ha a szülő beletörődik abba, hogy kialakul egy jelrendszer, amit csak ők értenek egymás között – például ha a gyerek balra néz, az igent jelent, ha jobbra, az nemet –, és ezt elégnek véli, akkor hogyan fog egy mások számára is érthető kommunikációt megtanulni a gyerek. Az a cél, hogy a lehető legtöbb emberrel tudja magát megértetni, és nem pusztán egy-két szót használva. Még akkor is, ha van olyan kliensünk, aki nem tud sokkal többet megtanulni. De azt tanulja meg. Igen változó, hogy ki mennyire fejleszthető.
• Hogyan képzeljük el ezt az oktatást?
Tizennyolcan járnak az iskolába, ennyien férnek itt el biztonságosan. Négy csoportunk működik, ezeket kommunikációs, tudásbeli szintek szerint alakítottuk ki, nem életkor alapján. Nagyon családias így a környezet, és szeretnek is ide járni a gyerekek. Amikor át kellett állnunk digitális oktatásra, rengetegszer kérdezték, mikor mehetnek már vissza az iskolába, mikor találkozhatnak ismét a többiekkel.
• Ha már ilyet tudnak kérdezni, az óriási elismerés önöknek. Nem csupán azért, mert ezek szerint szeretnek oda járni, de ezt el is tudják mondani...
Valóban. És tényleg jó a hangulat. A tanulók többsége kerekes székes, körben ülnek, ott ülnek velük a pedagógusok és a segítője, együtt dolgoznak. Az is fontos, hogy a szünetekben is használják azokat a kommunikációs technikákat, amelyeket tanulnak.
• Azaz egymással is beszéljenek.
Igen. És itt ugyanúgy kialakulnak barátságok, vagy akár szerelmek is, mint bármelyik más iskolában.
• Az alapítványi iskola hiányt pótol, vagy van ilyen állami intézmény is?
Hiánypótló. Ma már akad egy-két iskola, amelyik hasonló feladatot lát el, de amikor elkezdte az alapítvány, akkor teljesen egyedülállónak számított. Dr. Kálmán Zsófia gyermekorvos és Pajor András pszichológus-logopédus egy svéd modell alapján építette fel ezt a ΄80-as években. Magánszemélyek adományaiból működik, és megkapjuk az állami normatívát, ami bérekre megy el. De nálunk olyanok is dolgoznak, akik ebbe a keretbe már nem férnek bele. Például logopédusok, akiknek a szerepe különösen fontos – az ő bérük költségeit is elő kell teremtenünk. Hiszen a beszédről sosem mondunk le. Tanuljanak meg hangokat formálni, amivel fel tudják hívni magukra a figyelmet.
• Van elég támogató?
Szerencsére van. Bár a támogatók inkább szeretik a „látványos” dolgokat segíteni, mondjuk egy kutyaterápiás fejlesztést. Ami természetesen nagyon fontos. De a rezsiköltségre vagy az épület fenntartására sokkal nehezebb finanszírozást szerezni, miközben az akadálymentesítés, a biztonságos környezet itt különösen fontos. Nálunk nem lehet azt mondani: ráér, majd megszereljük a jövő héten.
• Újbudán működnek, ha nem is újbudai az intézmény, mert tanulók mindenhonnan jönnek.
Az egész országból, a határon túlról, de még Londonból is érkezett fiatal vizsgálatra. Az önkormányzat civil szervezetek számára kiírt pályázatán már többször nyertünk, így most is, ami igazán lényeges a koronavírus idején.
D. J.
