A projekt európai uniós támogatását csak a megfelelő engedélyek és költség-haszon elemzés alapján lehet igényelni, amelyek elkészítését szintén sürgeti a kerület annak érdekében, hogy a források rendelkezésre tudjanak állni már ebben a finanszírozási ciklusban.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a múlt héten közölte, hogy a beruházás környezetvédelmi engedélye 2023 tavaszra, a megvalósíthatósági tanulmány jövő nyárig elkészülhet. Az újbudai képviselő-testület által elfogadott határozat felszólítja a kormányt, hogy ezeket a dátumokat kormányhatározatban is rögzítse. A Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégiára vonatkozó 2021 decemberi kormányhatározat ugyanis csak az előkészítés megkezdését tartalmazza, határ-időt azonban nem rendel hozzá. (Az illetékes miniszter, Palkovics László és Vitalij Szavaljev orosz közlekedési miniszter tárgyalása után kiadott közlemény arról is szól, hogy az orosz fél nyitott a V0 finanszírozásában való közreműködés lehetőségének vizsgálatára.)
Újbuda Önkormányzata abban bízik, hogy ha a V0 elkészül, akkor az a Budapest-Kelenföld és Ferencváros között közlekedő, a XI. kerületen a tervezett Nádorliget megálló érintésével áthaladó leendő Déli Körvasút teherforgalmát is felszívná. A Hamzsabégi sétányt is érintő körvasút így nem vagy kevésbé lehetetlenítené el a környéket, az ott található ingatlanok nem értékelődnének el.
Az esetleg megépülő V0 sem tehermentesítené azonban teljesen a környéket, legalábbis a körvasút honlapján az áll, hogy „az egyelőre koncepcióterv szintjén álló elvi elképzelés sem válthatja ki az elsősorban a bővülő személyforgalom számára épülő Déli Körvasutat”. Ha ez valóban így marad, akkor az önkormányzat által 2020-ban Palkovics Lászlónak írt levélben kért kártalanítás (fapótlás, zajvédelmi berendezések építése, az érintett lakások nyílászárócseréje) továbbra is megilletheti a lakókat.
Orosz Anna alpolgármester: |
Bakai-Nagy Zita alpolgármester: „Kezdetektől fogva hangsúlyozzuk, hogy Újbudának szüksége van a V0-ra. Ezért örültünk a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére kiírt pályázatnak, amit sajnálatosan tavaly visszavontak. Ezért szólítottuk fel a kormányt határozatban ennek az eljárásnak az újbóli, soron kívüli kiírására, hiszen ez a V0 vasútvonal első, de annál jelentősebb mérföldköve, aminek mielőbbi elkészülte döntően befolyásolja Újbuda lakosságának valódi tehermentesítését. A V0 megépítéséért harcolunk, folyamatosan, minden lehetőséget megragadva, egy élhetőbb Újbuda érdekében.” |
– A Hamzsabégi út–Dombóvári út–Sárbogárdi út környékének lakóit és a sétányt szerető emberek összefogását támogató civil egyesület (Polgárok a Pályán az Élhető Környezetért – POPÉK) örömmel fogadta Újbuda Önkormányzatának kormányt sürgető határozatát – mondta Tóth Sándor Péter alelnök. A V0-ás megépítésével ugyanis a Déli Körvasútra tervezett extra drága vágánybővítés okafogyottá válhat. Az átmenő teherforgalom városból való kivezetésével, a Hamzsabégi sétány menti vágányok tengelyterhelési felújításával, a forgalomirányítás digitalizálásával szükségtelenné válik a körvasúthoz tervezett speciális zajvédelmi eszközök (óriás beton támfal) telepítése is. – Mindezzel sok pénzt lehetne megspórolni, és mintegy ötezer négyzetméteres zöld felületet lehetne megmenteni. Ráadásul az újbudai klímastratégia is teljesíthetőbb lesz – mondta lapunknak Tóth Sándor Péter. A stratégia célja, hogy növekedjen a zöldterület a kerületben. A POPÉK alelnöke emlékeztetett, hogy a kormány korábbi ígérete szerint a vasúti körgyűrűnek már 2017-re el kellett volna készülnie. – Az ITM által most 2023-ra beharangozott megvalósítási tanulmány újra kedvezőbb jövőképet fest, így kellő politikai akarattal a V0-ás meg is épülhet 2030-ig – tette hozzá. |