Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 12. kedd, Gabriella

Felelős- és családbarát vállalkozások elismerése Újbudán

Újbuda   |   2017, november 17 - 10:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Első alkalommal részesítette „Felelős Vállalkozás Újbuda” és negyedik alkalommal „Családbarát Vállalkozás Újbuda” elismerő címekkel Újbuda Önkormányzata azokat a 11. kerületi vállalatokat, amelyek pályázatuk alapján legméltóbbak a címek viselésére. Az elismerést hat vállalkozás vezetője vehette át a Kerület Napján.

A címek megalapításával Újbuda Önkormányzatának egyértelmű szándéka, hogy a jó gyakorlatok díjazásával bíztassa azokat a vállalatokat, akik még csak most kezdik megtenni az első lépéseket a felelősségvállalás és a családbarát működés terén. Hoffmann Tamás polgármester hangsúlyozta, az önkormányzat számára fontos, hogy hosszútávon minden szektor és szervezet hozzájáruljon egy aktív, törődő és felelősségteljes kerületi élet kialakításához, amely példaértékű tud lenni más kerületek, városok számára is.

Az elismerő címek nyertesei pénzdíjazásban is részesültek: kisvállalati kategóriában 500 ezer, közepes vállalati esetében 300 ezer, nagyvállalati kategóriában 200 ezer forintot kaptak a díjazottak az önkormányzattól.

Az első alkalommal adományozott „Felelős Vállalkozás Újbuda” címmel azokat a vállalatokat ismerik el, amelyek aktívan és cselekvően tesznek a társadalomért, a környezetért, a munkavállalókért, felelősséget éreznek a jövő generációjáért mind tágabb, mind szűkebb környezetükben.

A nagyvállalati kategória felelős vállalata idén a Tata Counsultancy Services Magyarországi Fióktelepe. Méltatásában elhangzott: a Tata aktívan támogatja a helyi környezetvédelmet, a gyermekek nevelését, a munkahelyi egészségfejlesztést. Tevékenységeiket minden területen civil szervezetekkel együttműködésben végzik. A Tata Counsultancy Services az elismeréssel járó pénzdíjat felajánlotta a Humusz Szövetségnek, annak érdekében, hogy a kerületben elősegítsék az óvodapedagógusok képzését a környezeti, környezettudatos nevelés területén.

A közepes vállalat kategória díjazottja a Zászlóshajó Kulturális és Kereskedelmi Kft. A felelős tevékenységeik közül Hoffmann Tamás polgármester kiemelte a Dunapest Fesztivált, a „nagyvárosi környezetvédelmi” programjukat, és az „Egy folyó – egy közösség” projektjüket. A pályázati programjuk kerületre gyakorolt hatása a legerőteljesebben abban nyilvánul meg, hogy elmélyíti a város-folyó együttműködés üzenetét.

A „Felelős Vállalkozás Újbuda” elismerő címre kisvállalati kategóriában idén a Kockacsoki Nonprofit Kft-t találták érdemesnek. A Kockacsoki az esélyegyenlőség és oktatás területén nyújtotta be pályázatát. Programjuk autizmus spektrumzavarral élő fiatalok számára nyújt hiánypótló pályaorientációs tréninget.

A „Családbarát Vállalkozás Újbuda” elismerésekkel 2014 óta ösztönzi Újbuda Önkormányzata a helyi munkáltatókat, hogy fejlesszék családbarát szervezeti modell kialakításával és megtartásával kapcsolatos gyakorlatukat. - A rugalmas foglalkoztatási formák bevezetése, a munka-magánélet egyensúly megteremtése és a családok igényeihez való igazodás mind-mind válaszokat adhatnak a következő évek munkaerő-piaci kihívásaira, hiszen a motivált, elkötelezett munkaerő a legjobb befektetés egy szervezet számára – mondta Hoffmann Tamás.

Nagyvállalati kategóriában az idei nyertes a 77 Elektronika Kft. Méltatásukban elhangzott: a cégnél rugalmas és részmunkaidős foglalkoztatási formákat vezettek be, nagy hangsúlyt helyeznek a munkavállalók egészségmegőrzésére, családi programok szervezésére. Határozott perspektívát nyújtanak a munkavállalói juttatások fejlesztésére. A 77 Elektronika Kft. az elismeréssel járó pénzdíjat megduplázta, és így összesen 400 ezer Ft-ot ajánlott fel a Vicus Közalapítványon keresztül az újbudai nagycsaládosok karácsonyi rendezvényének támogatására.

A XAPT Kft-t közepes vállalatként díjazták. Pályázatukból kiemelték, hogy példaértékűen működtetnek generációk közti tanulási programot, amelynek keretében pályakezdők és seniorok dolgoznak közösen. Munkavállalói juttatásaik széles körűek, gyermeknevelésre, gyermekfelügyeletre, munkahelyi egészségmegőrzésre fókuszálnak.

Kisvállalati kategóriában az IncQuery Labs Kutatás-fejlesztési Kft. nyerte el idén a Családbarát Vállalkozás Újbuda címet. Hoffmann Tamás méltatta, hogy számos munkavállalói kedvezményt nyújtanak munkatársaiknak, rugalmas foglalkoztatással teszik könnyebbé a családosok munkavégzését, családi rendezvényeket szerveznek, támogatják a munkahelyi egészségmegőrzést és a munkatársak képzését, illetve tervezik a gyermekgondozásból visszatérő munkatársak támogatását.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.