Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 27. szombat, Hella

Főváros - Döntöttek a BKV tartozásáról

Újbuda   |   2015, június 23 - 14:29
Nyomtatóbarát változatSend by email

Döntött a BKV Zrt. adósságának átvállalásáról szóló szerződésekről a Fővárosi Közgyűlés.

Az elfogadott előterjesztés szerint az államháztartásért felelős miniszter az Államadósság Kezelő Központ Zrt.-n keresztül legkésőbb június 30-áig megállapodást köt a BKV Zrt.-vel és annak hitelezőivel. Az átvállalás teljesítésével a fővárosi önkormányzat által 2012 júniusában megkötött kezességi szerződések is megszűnnek.
Az Országgyűlés által június 9-én megszavazott költségvetés-módosítás alapján a BKV Zrt. 52,3 milliárd forintos tőkeösszegű adósságállományát a kapcsolódó járulékokkal együtt az állam 2015. június 30-i hatállyal átvállalja. - Az adósságkonszolidációt követően a közösségi közlekedés finanszírozásával kapcsolatos tárgyalások tovább folynak a kormánnyal. Az ennek eredményeképpen létrejövő tartós finanszírozási megállapodás megkötésével helyreállítjuk a BKV gazdálkodási egyensúlyát és biztosítjuk a fővárosi tömegközlekedés tartós finanszírozását - olvasható a főpolgármester előterjesztésében. Tarlós István szerint "alsó hangon" 20-25 milliárd forint hiányzik a budapesti tömegközlekedés büdzséjéből, az idei évi hiány pedig ebből 15 milliárd forintot tesz ki. Állítása szerint a budapesti tömegközlekedés költségvetésében "nincsenek dugipénzek", a főváros pedig nem akarja becsapni a kormányt.
A közgyűlés szünetében szólt arról is, hogy a kormány a budapesti tömegközlekedés támogatásával nem átvállal valamit, hanem az államtól átvett kötelező feladatot finanszíroz.

MTI

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Vetélkedő a Gellért-hegyen

Mintegy 250 kerületi diák vett részt a Madarak és Fák napja alkalmával a Gellért-hegyen tartott természetvédelmi versenyen. A csapatokat Hégli Imre, az önkormányzat környezetvédelmi osztályának vezetője köszöntötte.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.