Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 17. kedd, Hedvig

Idén is tanulhatnak robotprogramozást az újbudai iskolások

Újbuda   |   2017, augusztus 21 - 14:36
Nyomtatóbarát változatSend by email

Ősszel újra élményalapú robotprogramozó tanfolyamot indít a kerületi általános iskolákban Újbuda Önkormányzata. Az Újbuda Smart 11 Nonprofit Kft. és a Gyerekakadémia közös szervezésében induló tanfolyamra negyedik-ötödik és hatodik-hetedik-nyolcadik osztályosok jelentkezését várják. A részvételi díj 80 százalékát az önkormányzat téríti.

Az előző tanévben összesen 15 robotprogramozó szakkör indult tíz kerületi iskolában az Újbuda Smart 11 Nonprofit Kft. és a Gyerekakadémia közös kezdeményezéseként. A tanfolyamokon közel kétszáz diák vett részt, ahol a gyerekek - állításuk szerint - „szórakozva tanultak”. A kezdeményezést Újbuda Önkormányzata idén is folytatja és anyagilag is támogatja. Akik részt vettek a tavalyi oktatáson vagy már rendelkeznek robotprogramozási ismeretekkel, azok haladó csoportokban, emelt szinten tanulják a robotprogramozást, és közösen készülhetnek a számukra hirdetett versenyekre, az olimpiára.

A haladó csoportok mellett idén is indulnak alapszintű szakkörök, melyekre minden kerületben lakó és/vagy az újbudai általános iskolák valamelyikében tanuló negyedikes-ötödikes, valamint hatodikos-hetedikes-nyolcadikos diák jelentkezhet. A foglakozások az első félévben október elejétől maximum 15 fős csoportokban indulnak, amelyeket havonta 4 alkalommal minden héten ugyanazon a napon tartanak az iskolákban 1,5 órás időtartamban (2*45 perc). Az oktatás a LEGO MINDSTORMS EV3 robotok segítségével, játékos keretek között történik.

A tanfolyam díja 12000 forint/hó, de az önkormányzat támogatásával az Újbuda Smart 11 Nonprofit Kft. iskolánként 15 gyermek részvételi díjának 80 százalékát megtéríti, így a szülőkre csupán havi 2400 forintos költség hárul. A jelentkezőket az előző tanév tanulmányi eredményein alapuló prioritási sorrend szerint támogatják. A féléves tanfolyam vizsgával zárul, a legjobb eredményt elérő diákok a Smart 11 Kft. jóvoltából kedvezményesen vesznek részt a képzés második félévén (a korábban nem támogatott diákok az első féléves vizsga után bekerülhetnek második félév kedvezményezettjei közé).

Újbuda önkormányzata elkötelezett az oktatás fejlesztése iránt, ezért az iskolák számítógépes parkjának fejlesztése és az okos tantermek kialakítása mellett ezzel a lehetőséggel is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy a kerületi gyerekek a lehető legjobb esélyekkel induljanak az életben - mondta Hoffmann Tamás polgármester. A programozás tanulása fejleszti az algoritmikus gondolkodást, ami segít gyorsabb, intuitívabb és kreatívabb megoldásokat találni az élet bármely területén. A tanfolyam emellett a gyerekek pályaválasztási orientációjához is hozzájárulhat, hozzásegítheti a diákokat ahhoz, hogy kedvet kapjanak az informatikával összefüggő piacképes szakmák valamelyikéhez.

A tanfolyamra a jelentkezési határidő: 2017. szeptember 20.

Jelentkezni ide kattintva, az űrlap kitöltésével lehet.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Megkoszorúzták Csontváry emléktábláját  

Koszorúzással vette kezdetét a Magyar Festészet Napja programsorozat a Gárdonyi téren október 13-án. Csontváry Kosztka Tivadar festőművészre emlékezett egykori lakóházán lévő emléktábla előtt Újbuda vezetése és a Magyar Festészet Napja Alapítvány képviselői.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.