Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 10. péntek, Ármin, Pálma

Meg kell mutatnunk, merre van a jó irány

Újbuda   |   2022, április 12 - 09:10
Nyomtatóbarát változatSend by email

Beszélgetés Tóth Endrével, a budapesti 18. választókerület győztesével

• Tóth Endre eddigi budafoki önkormányzati, most már parlamenti képviselő. Az ön országgyűlési körzetéhez tartozik a XI. kerület egy része. Azt tudom, hogy a Momentum elnökségi tagja, közgazdász, szociológus, de eddig itt Újbudán kevéssé ismertük. Miként került a politikába?
A momentumos generációhoz hasonlóan 2017 táján kezdtem el aktívan politizálni. Úgy éreztem, nem elég már csak tüntetésekre járni és Facebookon kifejezni az elégedetlenségemet, hanem aktívan kell cselekedni. A Momentum Mozgalomba a budapesti olimpiarendezés elleni kampány idején léptem be, és elkezdtem helyben politizálni. 2018-ban már országgyűlési képviselőjelöltként is elindultam, egyre jobban belekerültem ebbe a munkába. Aztán az önkormányzati választáson bejutottam a budafoki képviselő-testületbe, és azon dolgoztam, hogy a kormányváltás felé billentsük az erőviszonyokat. Sajnos ez most nem jött össze.


• Finoman szólva sem…
Igaz. De az örömteli, hogy Dél-Budán miként szerepeltünk. 2018-hoz képest itt növeltük a szavazóink számát.


• Azt mondta, hogy aktívan cselekedni szeretne. Hát egy ellenzéki képviselőnek nem túl sok terepe marad az aktív cselekvésre.
Nagyon fontos a kontrollszerep, hogy felhívjuk a figyelmet különböző problémákra, a korrupciós ügyekre. És természetesen be kell adni javaslatokat is, mint ahogy mondjuk mi tettük Budafok-Tétényben. Nagyon sok javaslatunk volt, és többször sikerült korrigálni egy-egy rossz irányú fideszes előterjesztést.

• Az ön választókerületének melyek a fő problémái? Ugye Újbuda egy részének a túlépítettség, a kiemelt beruházások, ahol minden szabályzat vagy minden helyi szabályzat nélkül lehet építeni, az infrastruktúra hiánya, a túlnépesedés.
Az Újbudán élőkkel beszélgetve rendszeresen előjön, hogy milyen sokan kívánnak ide betelepedni. Ami egyfelől jó, mert ez vonzó kerület. Másfelől viszont problémát okoz, hiszen nincs elég óvodai férőhely, állandósul a csúcsforgalom, nőnek a várólisták a szakrendelőben és sorolhatnánk. Nagyon fontos, hogy ne csupán házakat, lakásokat, irodákat építsenek ide a befektetők, hanem a hozzájuk tartozó humán infrastruktúra is fejlődjön. Ehhez a lakossági érdekeket védő szabályozásra van szükség.


• Persze. Ám itt van a kiemelt kormányzati beruházások rendszere, amikor egyes nekik fontos építkezéseket kivesznek a helyi szabályozás köréből, és máris azt tesznek, amit csak akarnak.
Ezen valószínűleg nem fogunk tudni most változtatni. Nem értünk egyet azzal, hogy a haverok kedvéért ki lehessen venni a szabályozás alól beruházásokat. De kiemelném a nyilvánosság jelentőségét. Például a Kelenföldi Városközpont esetében is a civilek, a nyilvánosság erejével tudtunk változtatást elérni.

• Igen, bár ott nem a kormányzattal, hanem a fővárossal kellett egyezségre jutni.
Kétségtelen, ott könnyebb a dolgunk. Nyitott fülekre találtak. De a lényeg az, hogy a nyilvánosság segítségével lehetett változást elérni, akár a kormányzattal szemben is.


• Mi most itt úgy beszélgetünk, mintha többé-kevésbé normális, demokratikus parlamenti viszonyok lennének. Még mindig bejut valaki az ellenzékből a parlamentbe, még mindig be lehet adni egy módosító javaslatot. Készülnek arra, hogy a helyzet ennél sokkal zordabb?
Sok mindent újra kell most gondolnia az ellenzéknek. Jó pár naivitás élt az ellenzéki közvéleményben. Például az, hogy ha lemegyünk vidékre a kampányban vagy szavazatot számolni, akkor hirtelen majd sokkal több vidéki szavazat érkezik az ellenzékre. Ez nem így működik. A folyamatos jelenlét az, ami érhet valamit. Úgyhogy mi, a Momentumban törekedni fogunk, hogy állandó jelenlétet teremtsünk vidéki településeken is.


• Ön oktatáspolitikával foglalkozik a Momentumban. Mit tartana fontos, gyors és elérhető változásnak ezen a területen?
Sajnos nem mi vagyunk kormányon, újra a Fidesz kezébe került az oktatás irányítása.


• Igen, tudom.
Nagyon sok dolgot kellett volna az elmúlt 12 évben megtenni, ami elmaradt. Erősek a kétségeim, hogy a hiányzó döntések most majd megszületnek. Valamit azért nekik is muszáj csinálniuk, mert rájuk ég ez a probléma. Például itt a súlyos pedagógushiány. Mi 50 százalékos béremelést javasoltunk. Egy 200 ezer forintos kezdő tanári fizetésből nem lehet a 150 ezer forintos újbudai albérletárat kifizetni. Nem is beszélve arról, hogy vissza kell adni a szakmai autonómiájukat, hogy ez tényleg értelmiségi hivatás legyen.


• És lát erre esélyt?
Nem sokat. Toldozgatás-foldozgatás lesz. Ráadásul ez a kormány nem akarja, hogy a társadalom iskolázottsági szintje fejlődjön. Sőt. Azt remélik, hogy a képzetlen embereket jobban tudják majd befolyásolni.


• Demokráciában sem egyszerű sikerélményeket elérnie egy ellenzéki képviselőnek, hát még itt. Felkészült rá?
Más sikerkritériumokat kell felállítani. Eredmény, ha rá tudunk világítani problémákra, vagy visszásságokat tudunk feltárni. Például a kampány során a kollégáimmal megmutattuk, hogy a tankerületi dolgozók nagyon komoly jutalmakat kaptak, miközben a pedagógusok gyakorlatilag semmit.


• Más kérdés, hogy úgy fest, a választópolgárok jelentős részét olyan nagyon ez nem rázta meg…
Azért Zuglóban Hadházy Ákost, aki sokat tett a visszás ügyek leleplezéséért, egész jó arányban választották meg. Sokaknak fontos ez a kérdés. Nekünk fel kell hívnunk a figyelmet a problémákra, és alternatívát kell állítanunk. Azt kell megmutatnunk, merre lehetne jó irányba vinni az országot.

D. J.

Címkék: