Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 13. szerda, Luca, Otília

Meghirdették a 2016. évi Magyar innovációs nagydíj pályázatot

Újbuda   |   2016, november 24 - 15:20
Nyomtatóbarát változatSend by email

Kiírta a 2016. évi Magyar innovációs nagydíj pályázatot a Magyar Innovációs Alapítvány együttműködő partnereivel közösen, a díjjal hagyományosan az év legjelentősebb műszaki, technológiai, gazdasági innovációs teljesítményét ismerik el.

Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) alapító elnöke a Magyar Innovációs Klub rendezvényén ismertette: a huszonötödik alkalommal kiírt pályázatra 2017. február 15-ig lehet jelentkezni, a nagydíj mellett öt kategóriában szakmai innovációs díjat adnak át. A 2014. január 1. után alapított legeredményesebb startup vállalkozásnak a MISZ Startup innovációs díját ítélik oda. Az elismeréseket 2017. március végén fogják átadni az Országházban. Az elnök tájékoztatatása szerint a beérkező pályázatokat egy 19 tagból - egyetemi professzorokból, vállalati vezetőkből, az innovációs nagydíjat korábban elnyert vállalatok vezetőiből - álló független bíráló bizottság értékeli. A díjak odaítélésénél döntő szempont a többlet árbevétel elérése az innováció révén. A MISZ elnöke kiemelte: az elmúlt 24 évben a pályázat keretében 1119 innovációs teljesítményt ismertek meg, közülük 189 kapott elismerést. Az innovációs nagydíjat elnyert cégek között 7 nagyvállalat, valamint 15 kis és közepes vállalat is található. Monszpart Zsolt, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI) innovációs és általános elnökhelyettese arról tájékoztatott, hogy 2015-ben és az idén a hivatal által menedzselt innovációs célú pályázati kiírások forrásösszege elérte a 200 milliárd forintot. Monszpart Zsolt szerint akkor javul majd az ország versenyképessége, ha nemzetközileg is több lesz az eredményes vállalat. Ezért az NKFI azokat a cégeket díjazza, ahol remény van rá, hogy az adott vállalkozás a nemzetközi piacon is megállja majd a helyét - tette hozzá. A klub rendezvényén az előző évi díjazott cégek - az evopro, az Aquaprofit Kft., a BHE Bohn Hungary Elektronikai Kft. és a DAK Acélszerkezeti Kft. - bemutatták nyertes innovációjukat, kiemelve a piacon elért eredményeiket.

MTI

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Először volt karácsonyi vásár Albertfalván  

Adventi vásárt tartottak december második hétvégéjén az Albertfalvi Közösségi Házban (AKH) Farkas Krisztina önkormányzati képviselő segítségével. Az első alkalommal megrendezett programon neves művészek is felléptek, az árusok pedig minőségi termékeket kínáltak.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.