Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
augusztus 19. szombat, Huba

Népdalok a Petőfi suliban

Újbuda   |   2017, március 28 - 11:54
Nyomtatóbarát változatSend by email

Kisiskolások hallgatták Budai Ilona Kossuth-díjas népdalénekes előadását a Petőfi Sándor Általános Iskola aulájában. A programot Farkas Kriszta önkormányzati képviselő szervezte, hogy a gyerekek már kiskorukban megismerkedjenek a népi kultúra kincseivel.

Budai Ilona Kossuth-díjas és Pro Cultura Újbuda díjas népdalénekes énekelt az ország minden részéből, illetve a határon túlról származó dalokat a gyerekeknek a Petőfi Sándor Általános Iskola aulájában március 28-án. A művész Újbudán él - fia ebbe az iskolába járt -, és nemrég jelent meg új könyve, Elindultam világ útján címmel, amelyből néhány mesét is felidézett. Az előadásnak külön aktualitást adott, hogy idén az ország Kodály Zoltánra emlékezik, aki 135 évvel ezelőtt született.

A mai felgyorsult világban, ahol az internet, a közösségi média és a mobilkommunikáció határozza meg az iskolások mindennapjait, nagyon fontos, hogy a gyerekek megismerkedhessenek a népművészettel – mondta érdeklődésünkre Budai Ilona. Minél kisebb korban találkoznak a népi kultúra kincseivel, annál fogékonyabbak az azokban található szépre és jóra – tette hozzá az énekesnő. A gyerekek az interaktív foglalkozáson lelkesen válaszoltak a kérdésekre, így játszva tanulhattak.

Az eseményt Farkas Kriszta önkormányzati képviselő szervezte. Ő maga is vonzódik a művészet ezen irányzatához, a helyszín, vagyis Albertfalva pedig különösen alkalmas az ilyen előadásokra, hiszen számos népművész él és alkot ezen a környéken.

T. K.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Idén légi és vízi parádé zárja a tisztavatást  

A nemzeti ünnep programjai 8 óra 30 perckor kezdődnek a Kossuth téren, ahol katonai tiszteletadás mellett, az avatandó tisztek jelenlétében felvonják Magyarország nemzeti lobogóját. Simicskó István honvédelmi miniszter köszöntője után esküt tesznek a honvédtisztjelöltek, majd Áder János államfő ünnepi beszéde hangzik el.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.