Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Önkormányzati támogatással tanulhatnak robot programozást a kerületi iskolások

Újbuda   |   2016, szeptember 16 - 13:23
Nyomtatóbarát változatSend by email

Októbertől valamennyi kerületi általános iskolában élményalapú robot programozó tanfolyam indul Újbuda Önkormányzatának jóvoltából, az Újbuda Smart 11 Nonprofit Kft. és a Gyerekakadémia közös kezdeményezéseként. Az önkormányzat elkötelezett az oktatás fejlesztése iránt, ezért iskolánként 15 gyermek részvételi díjának 80 százalékát téríti. 

„Azt gondolom, hogy, mindenkinek meg kell tanulnia számítógépet programozni, mert az megtanít gondolkodni.” – mondta néhány éve Steve Jobs, az Apple alapítója. Ahogy az idegen nyelvek elsajátításának fontosságát mára már senki sem vitatja, a programozás is egy olyan „nyelv”, melynek ismerete lassan elengedhetetlen lesz a felnövekvő generáció számára. A mai gyerekek már beleszülettek a digitális technológia világába és fontos, hogy az oktatás, az iskolák is lépést tartsanak ezzel a tendenciával.

        

A XI. kerület önkormányzata elkötelezett az oktatás fejlesztése iránt, ezért a kerületi iskolák számítógépes parkjának fejlesztése és a digitális tantermek kialakítása után egy újabb lehetőséget kíván nyújtani a kerületi gyerekek számára. Az Újbuda Smart 11 Nonprofit Kft. és a Gyerekakadémia közös kezdeményezéseként 2016. október elejétől minden XI. kerületi általános iskolában élményalapú robot programozó tanfolyam indul Újbudán lakó és/vagy az újbudai általános iskolák valamelyikében tanuló negyedikes-ötödikes, valamint hatodikos-hetedikes-nyolcadikos általános iskolások számára. A foglakozások az első félévben október elejétől mayimum 15 fős csoportokban indulnak, melyeket havonta 4 alkalommal minden héten ugyanazon a napon tartanak az iskolákban 1,5 órás időtartamban. (2*45 perc). Az oktatás a LEGO MINDSTORMS EV3 robotok segítségével történik, így a diákok játékos keretek között tanulhatnak.

     

A tanfolyam díja eredetileg 12 000 forint/hó, de dr. Hoffmann Tamás Polgármester támogatásával az Újbuda Smart 11 Nonprofit Kft. iskolánként 15 gyermek részvételi díjának 80 százalékát megtéríti (így a szülőkre csupán havi 2400 forintos költség hárul). Az előző tanév tanulmányi eredményein alapuló prioritási sorrendben kerülnek támogatásra a jelentkezők. A féléves tanfolyam egy vizsgával zárul, amely eredménye alapján a Smart 11 Kft. a legjobb eredményt elérő diákokat támogatásban részesíti. Így a legjobbak csökkentett havi díjfizetéssel tudnak részt venni a második félévi tanfolyamon. Az első féléves tanfolyam vizsgáján a tandíjban nem támogatott diákok is részt vesznek, eredményeik alapján a fentiek szerint ők is bekerülhetnek következő félévben a támogatott tanulók körébe.

          

A tanfolyamra a jelentkezési határidő: 2016. szeptember 28. (Jelentkezni ide kattintva, az űrlap kitöltésével lehet.)

           

A programozásból világversenyt, sőt, olimpiát is rendeznek minden évben a gyerekek számára. Ki tudja, hátha a következő nyertes csapat épp Újbudáról kerül majd ki!

        

A programozás tanulása fejleszti az algoritmikus gondolkodást, ami segít gyorsabb, intuitívabb és kreatívabb megoldásokat találni az élet bármely területén. A tanfolyam emellett a gyerekek pályaválasztási orientációjához is hozzájárulhat, hozzásegítheti a diákokat ahhoz, hogy kedvet kapjanak az informatikával összefüggő piacképes szakmák valamelyikéhez.