Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 24. péntek, Emma

Soltvadkert: továbbra is mentorálni kell a tehetséges diákokat

Újbuda   |   2017, augusztus 28 - 13:39
Nyomtatóbarát változatSend by email

Negyedik alkalommal szervezett Tehetségtábort Soltvadkerten a KözPont Újbudai Kulturális Pedagógiai és Média Kft. valamint Újbuda Önkormányzata. Győrffyné Molnár Ilona humánszolgálati igazgató augusztus 23-án látogatta meg a gyerekeket.

A soltvadkerti táborba minden évben a kerületi tanulmányi versenyeken induló gyerekeket hívják meg, akik rendszerint maguk döntik el, hogy - a matematika, logika, természetismeret, képzőművészet, valamint színház és dráma közül - melyik területen fejlesztenék tovább tudásukat. Idén körülbelül nyolcvan 10 és 14 év közötti gyerek érkezett Soltvadkertre, sokan közülük már tavaly is táboroztak ott.

A tehetségfejlesztő tanárok előre megírt terv szerint tartják a foglalkozásokat. Olyan feladatokat állítottak össze, amelyek kisebbeknek és nagyobbaknak egyaránt fejtörést okoznak. Az azonos érdeklődési körnek közösségformáló ereje van: a gyerekek segítik egymást és akár életre szóló barátságokat is kötnek.

Nem csak a foglalkozások voltak érdekesek, hanem a különféle programok, a kirándulás, a strandolás, a tábortűz és lovaskocsizás is. Idén a vizes világbajnokság volt a tábor témája: azaz a foglalkozások valamilyen módon mindig kapcsolódtak a vízhez. A szabadidőben a mentortanárok ügyeltek a gyerekek biztonságáért.

Győrffyné Molnár Ilona úgy véli, az újbudai tehetségtábort minden évben meg kell szervezni, hiszen érdemes a kiemelkedően jól teljesítő kerületi diákokat mentorálni. Szerinte a jövőben bővülhet a tehetségterületek köre és a meglévők mellé kerülhet például a zene, a tánc, vagy a képzőművészet.

H. S.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Valóság „Level 10.” – musical a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban  

2017november2819:00

Milyen az, ha valami a hatalmába kerít, és nem tudsz szabadulni tőle? Mit adnál azért, hogy megszerezd, ha elveszik tőled? Mihez kezdesz a segítő kézzel? Vajon van kiút? E súlyos kérdések mentén indul el a Ciszterci Szent Imre Gimnázium legújabb zenés produkciója – félelem, szenvedés, boldogság, szorongás és felszabadultság, álom és valóság határmezsgyéjén egyensúlyoz a 10. szint.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.