Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. péntek, Tivadar

Újbudai vezetőt díjaztak a menedzserek

Újbuda   |   2018, március 16 - 10:07
Nyomtatóbarát változatSend by email

Pesti Tímea, a kerületünkben működő LeasePlan Hungária Zrt. vezérigazgatója kapta a Menedzserszövetség innovációs különdíját.

A Menedzserek Országos Szövetsége 24. alkalommal rendezte meg idén a Menedzser Bált és Díjátadó Gálát. Hagyományosan ezen az eseményen adják át az Év Menedzsere díjat. Az elnökség a szakmai jelölések alapján Lajkó Ferencnek, a Waberer’s vezérigazgatójának ítélte oda az elismerést.

A Menedzserszövetség és a Volkswagen Kék Innovációs Különdíját Pesti Tímea, a tartós autóbérlésre és lízingeltetésre specializálódott LeasePlan Hungária Zrt. vezérigazgatója vehette át, aki 2011-ben csatlakozott a Bocskai úti csapathoz kereskedelmi igazgatóként, és 2017 óta irányítja a nemzetközi vállalatcsoport hazai tevékenységét.

– A menedzseri különdíj esetében már a jelölés is nagy megtiszteltetés – mondta lapunknak a kitüntetett, aki arról is beszélt, hogy az elismerés megerősítést és energiát ad munkája folytatásához. Hangsúlyozta: ilyen volumenű stratégiát kizárólag kiváló vezetőtársakkal és kollégákkal lehet megvalósítani.

– A LeasePlan Hungária célja az iparági vezető szerep elérése az e-mobilitás területén, illetve az elektromos autók magyarországi elterjedésének elősegítése. A zöldítés útján a nagyvállalatok tudnának elindulni, a LeasePlan pedig vállalja ezt a kihívást, és első lépésként megkezdi saját flottájának átalakítását – jelentette ki egy tavalyi szakmai fórumon Pesti Tímea. A vezérigazgató részt vett annak a támogatási rendszernek a kidolgozásában is, amellyel a Nemzetgazdasági Minisztérium az elektromos autók vásárlását kívánja ösztönözni.

(T. K.)

Fotó: www.leaseplan.hu

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Emlékezés a BEAC pályára  

Fotó: beac.hu

Május 8-án a Mező utcai BEAC-stadion helyén, az Allee parkjában állít emléket az egykori pályának a BEAC az EMMI, a Magyar Olimpiai Bizottság, Újbuda Önkormányzata és az Allee bevásárlóközpont. Az eseményre a Magyar Sport Napja és a BEAC-120 emlékév alkalmából kerül sor.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.