Ünnepi elismerések

A szabadság csak abszolút lehet

Más ez a március 15-e, mint volt a tavalyi, de remélem, rendkívüliségével nem kell már sokáig együtt élnünk. Nehéz ugyanis úgy emlékezni a magyar történelem sorsfordító napjaira, hogy az országhatár közelében milliókat űznek el otthonaikból. Hogy milliók veszítik el otthonukat, és milliók teszik fel a kérdést: hol van most a „haza”?
Ezen nem lehet annyival túllépni, hogy a haza ott van minden szívben. A haza ugyanis az emlékek, a helyek, a gyökerek, a kapcsolódások, a remény és a szabadság sűrű szövedékéből áll össze. Ma a kárpátaljai magyarok és megannyi Ukrajnából menekülő biztonsági hálóját bombák, lövegek és a rájuk zúduló agresszió sértik fel.
Mi, magyarok ismerjük ezt az érzést. Szándékosan nem tudásról beszélek. A tudás elmondható és megismerhető, az érzések viszont nehezen vagy egyáltalán nem elbeszélhetők. Ami nekünk 2022-ben a Nemzeti dal, az 1848-ban a múzeum lépcsőjén a szabadság elementáris érzése volt. Ez az érzés rímekben és költői képekben áthagyományozható, viszont a szabadságot csak megélni lehet.
Nincs olyan, hogy kicsit vagy csak részben vagyunk szabadok. A mindenkori március 15-e üzenete az, hogy a szabadságnak nincs skálája. Azt nem lehet felporciózni, azt nem lehet adagolni. Nem lehet, nem szabad és nem is tudunk kis szabadságban és sok rabságban élni.
A szabadság csak abszolút lehet. Ennek jegyében indultak el a márciusi ifjak, és ezért fogtak fegyvert, álltak ellent az önkénynek a magyar szabadságharcosok. 1848 az 1956. Egy és ugyanaz. Szabadságélményeink, mely élményekért honfitársaink nekünk és értünk küzdöttek meg. A vérüket adták, hogy nekünk ne kelljen. A hazáért indultak el, hogy nekünk hazánk legyen.
Soha nem gondoltam azt, hogy a történelem véget ért volna. De azt sem gondoltam, hogy a háború közvetlensége és közelsége ennyire meg fogja hazánkat is érinteni.
Ilyen helyzetben az összekapaszkodás, a másik ember felé irányuló segítség, kötelességünk. És kötelességünk olyan világban hinni, olyan világot akarni, amelynek elvei a béke szeretetén nyugszanak.
Irinyi József újbudai emléktáblájánál felidéztem az általa csokorba gyűjtött legendás 12 pontot. Az akkori követelések közül sok teljesült, de úgy vélem, hogy nemzetünk továbbra is kívánja a sajtó szabadságát, felelős minisztériumot „Buda-Pesten” és az úrbéri viszonyok megszüntetését.
Gyerekként nagyon vártam a március 15-i ünnepségeket, oda képzeltem magam a Nemzeti Múzeum lépcsőjére, gondolatban voltam szónok és huszár is. A bennem élő gyermek szól most hozzám, amikor látom a pályaudvarok menekültjeit, az élelemre, takaróra és gyógyszerre váró kárpátaljai magyarokat és ukrán társaikat. Hozzám szól ez a gyermek, és kéri: cselekedj, itt az idő!
Figyeljünk a bennünk lakozó március 15-i gyerekre, és cselekedjünk felnőttként! Mert a szabadság csak egyetemes, a szabadság csak abszolút lehet.
Ezt üzeni ma gyerek és felnőtt Magyarországnak és az egész világnak!

László Imre,
Újbuda polgármestere