Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 6. hétfő, Ivett, Frida

Újbuda

A MAC lenullázta az Újpestet  

Egyenlőre a MAC tűnik felkészültebbnek a rájátszásra, amit nagyon magabiztos játékkal adott az újpestiek tudtára a Tüskecsarnokban.

Gyimesi hagyományőrzés a Fonóban  

Gyimesi táncosok, zenészek előadásával ünnepelte a Magyar Kultúra napját a Fonó Budai Zeneház január 22-én. A program tánctanítással indult, majd gyimesi hagyományőrzők műsorát követően táncházzal zárult.

Egyedülálló judo központ jött létre Újbudán  

Ünnepélyes keretek között adták át a Budai Judo Akadémiát január 19-én. Egy olyan új emelet került a Csíkihegyek Általános Iskola épületére, amely nemzetközi szinten is kiváló színvonalú csarnokot rejt.

Egyedülálló judo központ jött létre Újbudán  

Ünnepélyes keretek között adták át a Budai Judo Akadémiát január 19-én. Egy olyan új emelet került a Csíkihegyek Általános Iskola épületére, amely nemzetközi szinten is kiváló színvonalú csarnokot rejt.

Lelkipásztor verselt a Malomban  

Tóth Árpád költő szavait kölcsönözte mottónak a Malom Közösségi Ház legutóbbi Szemlélődők irodalmi esten az esemény főelőadója.

Testvérest bemutató a B32-ben  

A testvéri szeretetet, a hozzá kapcsolódó érzelmeket és titokzatosságot járja körül az a színdarab, amelyet Scherer Péter rendezett és amelyet január 22-én mutattak be Testvérest címmel a B32 Galéria és Kultúrtérben.

KIÁLLÍTÁSAJÁNLÓ - Egy korszak öröksége, a Habsburg-család története és emlékei  

1916. december 30-án koronázták meg az utolsó magyar királyt, IV. Károlyt és feleségét, Zita királynét. Az évforduló alkalmából két nagyobb lélegzetű kiállítás is nyílott Budapesten, amely feleleveníti a Habsburg-család történetét, bemutatja történelmi szerepüket és jelentőségüket nemcsak Magyarország, de Európa vonatkozásában is.

Üresen csengenek a szavak  

Mérhetetlen fájdalom, rettenetes tragédia, mély megrendülés. Ezek a szavak sem adják vissza azokat az érzéseket, amelyek bennünk kavarognak a veronai busztragédia kapcsán.

Új versenyzongorát kapott a Szent II. János Pál Iskolaközpont  

„Betöretlen paripa hangjai visszhangzanak mostantól a Szent II. János Pál Iskolaközpont dísztermében” – mondta Hegedűs Endre Liszt Ferenc-díjas zongoraművész az intézmény új koncertzongorájáról. A hangszert a művész és felesége avatta fel az átadóval egybekötött koncerten.

Oldalak