Interjú dr. Ócsai Lajos járványügyi szakemberrel
Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi részlegének korábbi vezetőjét kérdeztük a COVID-19 vírus terjedése miatt kialakult hazai járványhelyzetről.
Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi részlegének korábbi vezetőjét kérdeztük a COVID-19 vírus terjedése miatt kialakult hazai járványhelyzetről.
Jól indult a szezon Kangyal Balázsék új csapatának, a HKB és MAC játékosokból összeállított újbudai medvék remekül kezdték meg a szezont az Erste Ligában. Szeptemberben elsőként a Vasast győzték le hazai pályán 6-3-ra, majd a DEAC is kikapott a Tüskecsarnokban egy szoros mérkőzésen.
Október 21-én a Gabányi László Sportcsarnokban adta át 20 fiatalnak a Papp László sportolói ösztöndíjakat László Imre polgármester, Bakai-Nagy Zita alpolgármester, Bedő Dávid képviselő, sport és szabadidő tanácsnok, valamint ifj. Papp László, az ökölvívó sportlegenda fia.
A Szépírók Társasága szeptemberi közgyűlésén alakult meg a tagság női érdekvédelmi csoportja. Az érdekvédelmi fórum egyik alapítója Hidas Judit, író. A csoport terveiről és az írói munkáiról beszélget Tallér Edinával. Az interjú az érdekvédelmi fórum hivatalos megalakulása előtt néhány nappal készült.
A tartalomból:
- Sportolói ösztöndíjat vehettek át a kerületi tehetségek
- Október a mellrák megelőzésének hónapja
- Így készül a MAC
A tartalomból:
- október 23-ra emlékezett a kerület
- emlőszűrés fontossága
- adományozott a TATA
A családok számára mindig nehéz időszak a szeptemberi tanévkezdés. Különösen ebben az évben jár majd sok bonyodalommal a gyermekeket újra az iskolába küldeni, hiszen március óta nem tanultak ott. A COVID-19 járványnak pedig még nincs vége, elképzelhető hogy újra megszakad a tanév. Sokakban ezért is fogalmazódnak meg aggodalmak az új tanév kezdetén. Segítségül Bakó Eszter pszichológust hívtuk, aki az elmúlt pandémiás időszak iskolai tapasztalatait összegezve segít felkészülni a rendhagyónak nem nevezhető iskolakezdésre.
Bárczy István-díjat adott át két újbudai pedagógusnak Karácsony Gergely főpolgármester. A fővárosi önkormányzat elismerését a Budapesten működő közoktatási és gyermekvédelmi intézmények munkatársai kaphatják meg. Idén Khoórné Rápolthy Beáta, az Albertfalvai Óvoda vezetője, valamint Salamon Péterné, az Újbudai Petőfi Sándor Általános Iskola tanára és igazgatóhelyettese vehette át.
A kerület szélén, a Kamaraerdei Ifjúsági Park hat hektáros területén található a Kamaraerdei Kerekerdő Óvoda és Iskola. A gépjárművel és tömegközlekedéssel is könnyen megközelíthetői intézmény még csak néhány éve működik, de igazi, vadregényes környezetben nevelik itt a gyerekeket. Kíváncsiak voltunk milyen módszerekkel oktatnak, milyen programokkal, lehetőségekkel teszik vonzóvá a város szélén található óvodát és iskolát.
Nincs fontosabb, mint az élhető város - Karácsony Gergely főpolgármester az első évről
Október a mellrák elleni védekezés hónapja. Nagyon fontos, hogy mindenki a saját eszközeivel felhívja a hölgyek figyelmét arra, hogy az időben megtalált betegség sokkal nagyobb eséllyel gyógyítható. Különös jelentőségű ennél a kórnál a rendszeres önvizsgálat és szűrés. 45 évtől panaszmentes esetben két évente jelentkezzünk mammográfiás szűrővizsgálatra.
Az 1956-os forradalom utolsó utáni pillanataiban szerveződött meg a Móricz Zsigmond körtéren a spontán ellenállás a „pesti srácokból”, akik relatíve érzékeny veszteségeket tudtak okozni a világ leghatalmasabb szárazföldi hadserege katonáinak. Még ha a túlerővel szemben valójában esélyük sem volt. Kikből álltak a felkelő csapatok, és vajon volt-e értelme annak, amit tettek? Többek között erről kérdeztük Eörsi László történészt, a téma szakértőjét, a kormány által szétvert 1956-os Intézet kutatóját.
A tartalomból:
- a mellrák elleni hónap
- informatikai eszközöket ajánlott fel a TATA
872 pályázat érkezett be az Újbudai Pedagógiai Iroda (ÚPI) idén is megrendezett Föld Napja pályázatára. Óvodások és iskolások küldtek be rajzokat, festményeket, de írásokat, tanulmányokat, prezentációkat is, amelyeknek célja az volt, hogy felhívják a figyelmet környezetünk szépségeire, küzdjenek a környezetkárosító folyamatok, és a klimaváltozás ellen. Az iskolások legjobban sikerült alkotásait az önkormányzat tanácstermében állították ki, ahol a koronavírus járvány miatt, idén csak jelképes díjátadót tudtak rendezni a szervezők.