Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 22. vasárnap, Zénó

Hírek

Zsonglőröket és légtornászokat képeznek az Inspirál nyári gyerektáboraiba

Karikával, zsonglőrbottal, virágbottal és poival gyakorolnak a gyerekek az Inspirál cirkuszközpont nyári táborában. A turnusokban 8 és 11, valamint 12 és 15 év közötti fiúk és lányok nyernek betekintést az akrobatika, bűvészkedés, és különböző cirkuszi mutatványok rejtelmeibe, egy másik teremben légtornász oktatást tartanak.

Folyamatosan zajlik a 60 éven felüli újbudaiak ingyenes tesztelése

Az antitest vizsgálatot vérvétel alapján végzik, amelyből az derül ki, hogy a szervezet immunrendszere találkozott-e a koronavírussal védőoltás vagy korábbi betegség révén – mondta Prof. Dr. Hamar Péter, Corden Magyarország Kft. orvosigazgatója. A laboratórium hétfőtől péntekig 8 és 16 óra között várja a 60 éven felüli újbudai tesztelőket. A mintavételhez TAJ szám, lakcímkártya és személyigazolvány szükséges.

Hamarosan elkészül az Adaptér

Már javában tart az Adaptér Art & Tech Centernek helyet adó önkormányzati ingatlan felújítása. A Bercsényi utca 10. szám alatti félszuterénben az európai uniós támogatásból létrehozott CUP4Creativity projekt részeként professzionális hang és videó stúdió, bérelhető meeting room és digitális killításoknak helyet adó közösségi tér is helyet kap. Barabás Richárd alpolgármester az építkezés bejárásán arról beszélt, a mindennapi technológiákat a művészeteken keresztül megismertető kulturális tér úttörő szerepet tölthet be az unióban.

Komplex mozgásszervi állapotfelmérést indít a 60+ program

Szeptemberben új szolgáltatást indít az önkormányzat 60+ programja az Újbudai Önkéntes Koordinációs és Módszertani Központban. Az érdeklődők gyógytornász és két egyetemi hallgató asszisztens közreműködésével komplex mozgásszervi állapotfelmérésen vehetnek részt. A dietetikai tanácsadás is folytatódik.

Kilenc élet ide vagy oda, a macskákat is be kell oltatni

A macskák szeretik a meleget, télen előszeretettel pihennek a radiátorokon. A kánikula viszont már számukra is veszélyes lehet. Az Újbuda által megkérdezett állatorvos az oltás és az ivartalanítás fontosságára is hívta a figyelmet.

Ellenerőzik a közterületen élő hajléktalanokat

Úbuda Önkormányzata közterületi akciósorozatot indított a rendőrök, közterület-felügyelők, az FKF és a Máltai Szeretetszolgálat munkatársainak részvételével. A hajléktalanokkal kapcsolatos lakossági panaszokra reagáló ellenőrzések a köztisztaságot és a közrendet érintő problémákat hivatott felszámolni.

Miért lett ilyen drága a rezsi? – Interjú Holoda Attilával

Mióta júliusban kiderült, hogy a kormány képtelen megbirkózni az energia áremelkedésekkel és a költségek egy részét a lakosságra hárítja, valóságos rezsipánikban él a magyar: beindult az esztelen tűzifa felvásárlás, óriásit ugrott a napelem kereslet és zuhanni kezdett a gázfűtésű ingatlanok ára. Nemcsak az a dilemma, hogyan vészeljük át a telet, de van némi logikai deficit a kedvező felvásárlási, illetve termelői árakról szóló hírek és az új, letaglózó fogyasztói árszabás között is. Holoda Attila, a MOL korábbi kutatás-termelési igazgatója, egykori energetikai helyettes államtitkár elárulta, miért fizetünk annyit, mint a katonatiszt, és hová vezet a populista energiapolitika.

Módszerek, amivel megvédheted növényeidet a forróságtól

Ha nyár, akkor kertészkedés, amibe nem érdemes felkészületlenül belevágni, hiszen pénzünk, és energiánk bánja, ha nem megfelelően bánunk a növényeinkkel. Egy budaörsi kertészetben megtudtuk, a mostanában különösen erős kánikula elleni védekezésnek három alapvető módja van.

Veszélybe került egy sérült gyerekeket fejlesztő iskola

Súlyosan halmozottan fogyatékos gyerekeket tanítanak speciálisan kommunikálni a Bliss alapítvány őrmezei központjában. Az iskolába járó fiatalok ugyanis nem beszélnek, súlyosan mozgáskorlátozottak és értelmileg is akadályozottak. A járványévek hatására azonban nemcsak ellehetetlenült az iskola működése, de az erre adott állami válasz is nagy ijedtséget okozott. Az országban egyedülálló módszert és szakembereket oktató intézményre ugyanis többá nem szán pénzt az állam. Trexler Erik igazgató kameránknak arról beszélt, hol tart az iskola megmentésére szervezett adománygyűjtés, és miért jelentene komoly veszteséget az alapítvány félreállítása, az idejáró gyerekek állami intézményekbe szervezése.

Kreatív szakmákba készülő diákok diplomamunkái a Tranzitban

Frissen végzett, első ízben akkreditált képzésben résztvevő designer szakos hallgatók munkájából nyílt kiállítás a Tranzit Art Caféban. A Corvin Rajziskola által szervezett mustrán újdonsült designerek, csomagolás technikára specializálódott tervezők, grafikusok, illusztrátorok munkái láthatóak.

Újbudai Nagykávéház: Harcsa Veronika, az ezer színű, arany torkú udvarhölgy

Folyamatosan új utakat és műfajokat keres Harcsa Veronika nemzetközileg elismert jazz énekesnő. Szerepelt már dadaista kortárs operában, verses lemezen, játszott pop formációban, állandó duót alkot Gyémánt Bálinttal. Egyetemi végzettsége mellett továbbra is énektanárhoz jár, és a kapolcsi Művészetek Völgyében saját udvartartása van. Az előadóművésszel, zeneszerzővel, szövegíróval az Újbudai Nagykávéházban beszélgettünk.

Oldalak