Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 22. vasárnap, Zénó

Hírek

Ne etesd, inkább itasd a madarakat!

A tomboló kánikula nemcsak minket visel meg, de az állatokat is, ezért a Magyar Madártani Egyesület itatók kihelyezését kéri a lakosságtól. A földre, vagy az ablakpárkányra tett tál víz ugyanis számos városi állat számára jelenti az életben maradást. Orbán Zoltán szóvivő arra is figyelmeztet, a téli hónapokat kivéve állatkínzást követünk el, ha etetjük a hattyúkat, kacsákat, és más madarakat.

Tanulva játszanak a gyerekek a táborokban

Rekordév lesz az idei: 225 ezer gyerek nyaral 2022-ben országszerte a különböző napközis és ott alvós helyszíneken – mondta Tóth Béla, a Taborfigyelo.hu vezetője. Újbudán is több ezer ovis, általános és középiskolás talál kedvére való tematikus tábort; külföldiek is. A XI. kerületben az egyik legnépszerűbb a Funside Egyesület Villányi úti és Gellért téri központja. A táborozók a kikapcsolódás mellett angol, informatikai, tenisz és robotikával kapcsolatos foglalkozásokon vehetnek részt a témában jártas felügyelők és tanárok vezetésével.

Kiteljesedés plakátokon

Karinthy Márton – Karinthytok; Harcsa Veronika – Kassák-koncert; Grecsó Krisztián, Kollár-Klemencz László, Oltai Kata – Formabontók. Az elmúlt több mint öt évben egyebek közt ezekhez a XI. kerület kulturális helyszínein bemutatott előadásokhoz készített plakátokat Kollányi Julianna, az Újbuda újság tördelője és tervezőgrafikusa. Alkotásaiból június 23-án nyílt tárlat az Újbuda Galériában, ahol szeptember 9-éig láthatók az izgalmas művek. Antal Nikolett, a Központ Újbudai Kulturális Kft. kulturális igazgatója a Fulfillment/Kiteljesedés című kiállítás megnyitóján elmondta, a sokféleséget és sokszínűséget egyvalami tartja össze. Minden „kollányi julisan” jelenik meg.

Tengerparti hangulatban lehet kertipartizni a GKH-nál

Grillterasz várja nyáron a környékbelieket a Gazdagréti Közösségi Ház régi komposztálója helyén. A grillteraszt bárki – család, baráti társaság – használhatja előzetes időpontfoglalást követően. A bútorokat a közösségi ház munkatársai készítették raklapokból: kék-fehérre festették az asztalokat és padokat, a teraszra betérők így tengerparti hangulatban érezhetik jól magukat.

Kis kedvenceink nagy ellensége - A tokász

Sorozatunk következő epizódjában a kutyusokra különösen veszélyes toklászról van szó, mely az állat testének nyílásaiba vagy a lágy bőrrészekbe fúródva komoly problémákat okozhat. Az odafigyelés és rendszeres ellenőrzés mellett fontos figyeljünk a környezetre is, hogy minél kisebb eséllyel tegyük ki kedvenceinket ennek a veszélynek. Dr. Papp Antal, a Talpas Állatorvosi Rendelő vezetője beszélgetett kolléganőnkkel. Nézzék meg a témában készült videót!

Hol menjen a déli vonat - Tóth Sándor Péter, POPÉK alelnök

Nem a déli körvasút fejlesztését kívánja a POPÉK Egyesült megakadályozni, hanem azt, hogy a Hamzsabégi út mögött, sűrűn lakott területen keresztül vezessék fél Európa tranzit teherforgalmát. Azzal, hogy egy győztes perben elérték, újra el kell végezni a környezetvédelmi engedélyeztetését a projektnek a beruházónak is időt nyertek, hogy végiggondolja, miként lehet úgy igazítani a tervezett építkezésen, hogy az a lehető legkevésbé zavarja a területen élőket - mondta Tóth Sándor Péter, a POPÉK alelnöke.

Kisvakond a nagyvárosban

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Kisvakond, aki váratlanul a nagyvárosban találta magát. Barátaival - a Békával, Egérkével és Sünivel - izgalmas kalandokba keveredtek, és különleges emberekkel találkoztak. Például a közlekedési rendőrnővel és a francia szakáccsal. A legendás mesefiguráról szóló musicalt az érdeklődők június 3-án nézhették meg az Őrmezei Közösségi Házban.

Baby Blues, azaz indul a kitettségi hatás

Anyának lenni jó: a MU színházban május utolsó szombatján bemutatott Baby Bumm című közösségi előadásban kismamákat és a babáikat láthattuk a színpadon. A szülővé válásról és az utána következő első év tapasztalatairól szóló saját történeteken alapuló produkció tétje, hogy az anyaság és a kisbabalét ne szoruljon ki a láthatóság tereiből, és ne is legyen beburkolva a politikai korrektség általános cukiság-mázába.

A KörTér Újbudaáért, Szécsi Ilka - Civil Fórum

"Megéreztük, a közösségnek ereje van" - idézi a kezdeteket Szécsi Ilka, a KörTér – Környezettudatosak tere Újbudán civil szervezet képviselője. Eleinte biozöldségek közös rendelésére álltak össze, aztán úgy látták, fontos, hogy segítsenek a környezettel foglalkozó tudat kialakításában. Aztán eljutottak oda, hogy komoly, szakmai alapokon nyugvó véleményt mondjanak például a rozsdaövezeti túlépítések ellen. Fontosnak tartják, hogy az úújbudaiak érdekében nyomást gyakoroljanak a döntéshozókra.

Újbudai Nagykávéház: Beszélgetés Molnár Áron színésszel

A droghasználat "brutális" hatásairól, a társadalmi - klíma, környezetvédelem - és művészeti kérdésekről beszélgettünk Molnár Áron színésszel az Újbudai Nagykávéház című műsorunkban. A kerületben élő művész nem régen tért vissza New York-ból, egy kulturális fesztiválról, ahol legújabb filmjét a Toxikomát is levetítették.

Idén is fergeteges hangulatban telt a Gárdonyi Piknik

Hangulatos koncertekkel, izgalmas workshopokkal, pop-up kiállítással és a Játszóház Projekt csapatának köszönhetően egész napos társasjátékozással várták a szervezők az idei, IV. Gárdonyi Piknikre látogatókat. A nyárváró fesztiválon mindenki jól érezhette magát június második szombatján. Az is, aki babzsákon heverészve, limonádét kortyolgatva órákon át zenét hallgatott, workshopokon vett részt, és az is, aki csak véletlenül vetődött arra felé.

A kutyatartás alapszabályai 1.rész

Újbudán több ezer kutyatulajdonos van. Kedvencük és saját érdekükben is be kell tartani néhány alapszabályt, hogy a környezetükkel békében és harmóniában éljenek. Az egyetlen hely, ahol a négylábúakat el lehet engedni, az a kutyafuttató. Ezekből több tucat található a kerületben. Másik szigorú előírás, amit minden gazdinak be kell, illetve be kellene tartania, a kutyapiszok összegyűjtése. A kutyák ivartalanításával sok probléma előzhető meg.

Charity Feszt a Dürer kertben

A hajléktalanok megsegítéséről és az ukrán menekültekért szervezett akciójávról ismertté vált Budapest Bike Maffia a hétvégén rendezte meg a Charity Fesztet, a civil szervezetek fesztiválját a Dürer-Kertben. A jó ügyek fesztiválján a segítő szervezetek munkáját és kihívásait ismerhette meg a közönség, akiket színes családi programok, koncertek, bográcsban főtt ételek, és kerekasztalbeszélgetések is vártak.

Oldalak