Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

Közösen támogatja a rászorulókat a Vöröskereszt és Újbuda Önkormányzata

Újbuda   |   2014, október 7 - 00:00Nyomtatóbarát változatSend by email

A XI. kerületi Vöröskereszt egyik szolgáltatása a nehéz körülmények között élő Újbudaiak támogatása. Ezt a lakosság, a fővárosban szinte egyedülálló módon, évi 10-12 tonna jó minőségű használt ruha adományozásával segíti. A segítségkérések azonban mindinkább az élelmiszerekre koncentrálódnak, amit Újbuda Önkormányzata évek óta próbálja enyhíteni a szervezetnek nyújtott támogatásával.

Közösen támogatja a rászorulókat a Vöröskereszt és Újbuda ÖnkormányzataAz önkormányzat jóvoltából mintegy 500 élelmiszercsomagot szerez be a Vöröskereszt, amelyet az Újbudai Humánszolgáltató Központ által javasolt családokhoz juttat el a szervezet. Az együttműködés célja a legrászorultabbak felkutatása. Sok esetben akár azonnali segítségre is szükségük lehet az igénylőknek egy-egy váratlan kiadás miatt, ebben az esetben nyújt támogatást az élelmiszercsomag.

A Vöröskereszt szociális szolgáltatásai a XI. kerületi lakcímmel rendelkező lakosoknak nyújtanak segítséget. Ezek közül a természetbeni adományok - mint a ruházati termékek, kisebb háztartási eszközök, valamint a tartós élelmiszer – a pénzügyi megtakarítást próbálják elősegíteni, azaz hogy a fennmaradt jövedelemből a családok ki tudják fizetni számláikat, illetve egyéb költségeiket.

A szervezet alapvető célja, hogy szolgáltatásait folyamatosan biztosítsa a nehéz helyzetben lévőknek, amelyhez az Önkormányzat támogatása és a lakossági felajánlások is hozzájárulnak. Továbbra is várják az adományokat. Sikeres példa erre a Kelenvölgyi Általános Iskola kezdeményezése, amelynek lényege, hogy minden decemberben 100 csomagnyi tartós élelmiszert gyűjtenek és juttatnak el a szervezethez.

Újbuda