Mihez kötődik Újbudán?
Gazdagrét és Sasad minden játszóterét bejártam a gyerekekkel. A dzsungeles volt a kedvencünk, de élveztük, hogy a legtöbbnek van valamiféle tematikája, Süsütől Vukig.
Ha már Vukot említette: a rajzfilm főcímdalát énekelte el gyermekként, de nem lett gyereksztár. Miért?
A szüleim szerencsére nem engedték. Hétéves voltam, amikor felénekeltem ezt a dalt. Úgy éreztem, már a pályán vagyok, az iskolából nem is kérek, énekesnő lettem. Szerencsére a szüleim ellenálltak a kéréseknek, hogy fellépésről fellépésre cibáljanak. Utólag hálás vagyok nekik, mert egy gyerek éljen gyerekéletet. A Vuk abból a szempontból meghatározó, hogy jó dolognak éreztem az éneklést, rájöttem, hogy csomó olyan dolgot tudok kifejezni magamból, amit másképp nem.
Milyen volt a gyermekkora?
Nagyon idilli, a család és a lakóhelyünk tökéletes hátteret biztosított, hogy nyugodt, biztonságos és szép gyermekkorunk lehessen. Eljártam focizni a két bátyámmal, megengedték, hogy én legyek a kapus. Gyerekbandákba verődtünk, játszottunk az utcán, a patakparton. Ma már ez elképzelhetetlen, de nagyon jó volt így felnőni.
Szülei mennyire támogatták, hogy énekesnő legyen?
Mindig élt bennük a halvány remény, hogy a gyerek normális szakmát választ, hiszen ők szintén zenészek. A bátyáimnál ez működött: bár ők is örökölték a tehetséget, belőlük nem lett előadóművész. Szüleink azt mondták, mindegy, mi lesz belőled, csak csináld komolyan és profin. Amikor látták, hogy menthetetlen vagyok, és követem őket a pályán, sokat segítettek abban, hol tudom a legjobban elsajátítani a szakmát. A kiváló énektanárhoz, Dékány Endréhez 26 évig jártam, és még most is nála tanulnék, ha nem veszítjük el nyár elején. Nemcsak énekelni tanított, hanem rengeteg más fontos dologra is.
Mielőtt ország-világ megismerte, nagyon sok formációban megfordult. Ezekről rendszerint kevesebb szó esik...
Egy rockblues bandával indultunk gimisként Szentendrén. Belekóstoltam a dzsesszbe, a latinos muzsikákat is szerettem, végül a popnál kötöttem ki. Számomra az a fontos, hogy egyszerre rezegjen minden zenész és énekes a színpadon. Csak azokkal tudok jól dolgozni, akikkel szeretjük egymást. A Sunny zenekarral 16 esztendeig jártuk a bulikat, céges partikat, utcabálokat. A barátság megmaradt, énekesnő társaim azóta is a legjobb barátaim.
Aztán továbblépett. Mi hozta a változást?
Mindig foglalkoztatott, hogy be akarok futni, ott akarok lenni az élvonalban. Azt is éreztem, hogy amikor színpadon vagyok, iszonyú sok erő jön ki belőlem, rengeteg töltet van tartalékban, amelyeket nem robbantok fel. Adódtak is lehetőségek, de vagy nem jöttek végül össze, vagy én fékeztem. Közben kétgyermekes anyuka lettem, de nem adtam fel az álmot. Szinte példa nélküli, hogy egy popsztár nem tinédzser korában fut be, hanem érett fejjel. Utólag persze nagy az arcom, hogy így akartam, mert nagyon szerettem volna családot, de nagy volt a kockázat, hogy nem fog sikerülni. Szerencsém volt.
Az utóbbi évtizedekben, úgy tűnik, csak televíziós tehetségkutatókon lehet sztárrá válni. Ez nem elkeserítő?
Nem, ez egyfajta ugródeszka. Együtteseknek ilyen műsorok nélkül is szokott sikerülni, de a szólistáknak nagy segítség. Persze munkára és szerencsére továbbra is szükség van, hogy az ugródeszka után is képes legyél fennmaradni. Erre nincs recept, nem lehet tudni, ki meddig és miért marad érdekes a színpadon. Talán harminc év múlva már meg tudom mondani, mi a titka. Én egyensúlyra törekszem a család és a fellépések között. Amíg ez működik, addig minden szuper, és vigyázok rá, hogy így is maradjon.
Mostanában min dolgozik?
Év végén szoktam nagy összegző koncertet tartani, ez tavaly kiegészült egy remek vegyeskórussal, a JAM-mel. Szuper volt, előjött belőlem az eredeti szakmám, a karvezető, szolfézstanár. Végre vezényelhettem, tarthattam szólampróbákat, nagyon élveztem. Most együtt tervezünk egy adventi templomi turnét. Egyszer már volt egy karácsonyi koncertem, nagyon jól sikerült, ez is biztos felemelő élmény lesz. Csak néhány zenész, a kórus és én. Közben persze születnek új dalok, folyamatosan dolgozunk, és sok meglepetéssel készülünk a jövőben is.
(Dabis Balázs Silvius)
