Mi indította erre a pályára? Volt a családban, aki zenével foglalkozott?
Dédapám nagy zenész volt, harmonikán játszott egy sváb zenekarban. Sajnos nem ismerhettem őt, talán tőle örököltem a tehetségemet. Hétévesen kezdtem gitározni és énekelni tanulni. Először a klasszikus alapokat sajátítottam el, majd egy kubai gitáros segítségével a latin zenével is megismerkedhettem, és a dzsessz sem maradt ki az életemből.
Megtalálta már azt a műfajt, azt a hangot, amelyet igazán a magáénak érez?
Úgy gondolom, igen. Tizenhét évesen zenésítettem meg először verset, azóta beleszerettem ebbe a műfajba. Ady Endre, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső vagy Szabó Lőrinc mellett kortárs költők alkotásait is örömmel ültetem át. Olvasom a verset, és amelyik megérint, ahhoz jön is rögtön a dallam.
Miért érezte fontosnak, hogy gitározni tanítson másokat?
Még középiskolás koromban kértek meg ismerős anyukák, hogy tanítsam a lányaikat. Először megijedtem a feladattól, de olyan jól alakult minden, hogy megszerettem az oktatást. Ez is sikerélmény. Egyszerűen szeretem látni, hogy valaki elindul a nulláról, és néhány hónap múlva már gitározik és énekel.
A szólókarrier mellett tervezi, hogy együttest alapít?
Játszottam már korábban is zenekarban, most pedig az egyik tanítványommal, Edinával tervezzük, hogy duót alakítunk. Nagyon jól tudunk együtt dolgozni.
A Magyar Írószövetség, a Magyar Napló Kiadó és az MTVA partnerségében megszervezett HangHordozók énekmondó versenyen Kántor Péter és Báger Gusztáv egy-egy megzenésített versével nyert. Mit jelent önnek ez a siker?
Boldog vagyok, hogy a befektetett munka meghozta gyümölcsét. Egy művésznek fontos a visszajelzés, a sikerélmény, az építő kritika, így tudunk alkotni és fejlődni. Szeretném továbbra is színesíteni a kerület és az ország kultúráját, nemcsak a versmegzenésítésekkel, hanem saját szövegű dalaimmal is.
D. B. S.
Fotó: Szalai Sándor
