Csonka János 1852. január 22-én született Szegeden, egy kovácsmester hetedik gyermekeként. Mivel rengeteg időt töltött apja műhelyében, hamar kialakult benne a gépek iránti vonzalom, ami egész életét meghatározta. Tanulmányai elvégzése után egy ideig apja mellett dolgozott, hogy elsajátítsa a gépészeti mesterség fortélyait, majd a vasútnál helyezkedett el. Idegen nyelvtudása lehetővé tette, hogy iparilag fejlettebb országokba is eljusson, így Európa több államában is munkát vállalt, tökéletesítette ismereteit. Többek között módja nyílt arra, hogy személyesen is megcsodálja Étienne Lenoir világítógázzal működő motorját, és ezáltal felismerte a belső égésű motorok jelentőségét. Még külföldön élt, amikor a Műegyetem pályázatot írt ki tanműhelyének vezetői állására, amelyet zsenge kora ellenére a huszonöt éves Csonka nyert meg. Az egyetemmel kötött megállapodás értelmében felvehetett maga mellé alkalmazottakat is, akiknek a költségeit neki kellett állnia, cserébe viszont saját célra is használhatta a műhely eszközeit. Első jelentős műszaki felfedezése egy külföldi gázmotor tökéletesítése volt, amelyet a már szabadalmaztatott vegyes üzemű gáz- és petróleummotorja követett 1882-ben.
A virágáruslány és a karburátor
Csonka újításaival szerzett hírnevének köszönhette, hogy felfigyelt rá a Ganz-gyár, valamint azt is, hogy találkozott Bánki Donáttal, akivel később számos közös találmányuk született. Legnagyobb felfedezésük a karburátor volt, amelyhez a legendák szerint egy virágáruslány adta az ötletet, aki a Nemzeti Múzeum sarkánál fúvókás permetezővel frissítette portékáját. Állítólag ez a mozdulat indította el a párosban az ötletet, hogy a benzint is így kellene a motor szívócsövébe juttatni. Felismerték, hogy fújás helyett elegendő a motor szívóhatását felhasználni, így megszületett a világ első porlasztója. Még abban az évben azonban a német Wilhelm Maybach is beadta szabadalmi kérelmét hasonló találmányára. A Csonka–Bánki-karburátor a Ganz-gyár tulajdonában állt, amelynek akkori vezérigazgatója Mechwart András volt. Ő nem látott túl nagy fantáziát benne, úgy gondolta, a benzinégésű motornak nincs jövője, így nem vágott bele egy hosszúnak és költségesnek ígérkező szabadalmi perbe, sőt, a védettséget biztosító illetéket sem fizette be. A porlasztó tehát közkinccsé vált anélkül, hogy akár a feltalálóinak, akár a magyar gépgyártásnak bárminemű hasznot hozott volna. Pedig Bánki és Csonka találmánya a párizsi világkiállításra is eljutott, és sokak szerint ennek a szerkezetnek köszönhető, hogy az automobilok robbanásszerűen elterjedtek a világban.
Autópremier
A karburátor feltalálása után Bánki Donát a Műegyetemre került tanszékvezetőnek, a közös munkák elmaradtak, Bánki figyelme a hidraulika felé fordult, míg Csonka a motoros járművekkel kísérletezett tovább. Ebben az időszakban történt, hogy a Magyar Királyi Posta – Európában elsőként – gépesítette a levél- és csomagszállítást, amire számos pályázatot írt ki. Az első Csonka János által tervezett motoros jármű egy tricikli volt, amelyet a Ganz-gyár kezdett gyártani a megrendelőnek, és amelyet aztán huszonöt évig használtak levelek kézbesítéséhez. A háromkerekű járművet továbbgondolva a Magyar Posta négy évvel később nemzetközi pályázatot hirdetett csomagszállító autó megtervezésére is, amelyet szintén Csonka nyert meg. Az első általa tervezett, teljes egészében Magyarországon előállított gépkocsi 1905. május 31-én gördült ki a Műegyetem kertjéből, és 2000 kilométeres sikeres próbautat tett meg. Ezt a dátumot tekinthetjük a magyar autógyártás kezdetének. A tesztidőszakra először csak nyolc autót állítottak forgalomba, majd közel százat rendeltek belőlük. Később a Röck Gépgyár Csonka János tervei alapján egy tizenegy ülőhelyes autóbuszt is készített a posta számára. Csonka járművei négyütemű, négyhengeres, vízhűtéses motorral működtek, sebváltóval, valamint differenciálművel voltak ellátva. Hírük külföldre is eljutott, nemzetközi sikereket ért el velük, olyannyira, hogy szóba került egy esetleges magyar autógyár létesítése, ám ez anyagi okok miatt végül meghiúsult. Ugyanakkor rengeteg megrendelés érkezett Csonkához személygépkocsik tervezésére, amelyeket megbízhatóságuk miatt „Doxa-autóknak” neveztek el.
Alagsortól a gépgyárig
Csonka sok mindent feltalált, ami előbbre vitte a járműipar fejlődését: az ő nevéhez fűződik többek között az első magyarországi kompresszoros motor, legelsőként alkalmazta a motoroknál az alumíniumot, tervezett motort tűzoltó-autóba, bányakocsiba, csónakba, de még szakszótárt is készített. A technológiát olyan szinten modernizálta, hogy végzettség nélkül is kivívta a szakmától a mérnöki elismerést. Hetvenhárom éveseb vonult hivatalosan nyugdíjba, ami ténylegesen annyit jelentett, hogy a Műegyetem közelében lévő házának alagsorában berendezett egy családi műhelyt, amelyet fiaival közösen vitt. „Csonka nyugalomba vonulása előtt a műegyetem tanműhelyében öt kis szerszámgépet készített magának: egy esztergapadot, egy maró-, egy fúró-, egy fűrész- és egy gyalugépet. Ezeknek a gépeknek a birtokában 1924 végén – 73 éves korában – kis gépműhelyt rendezett be Budapesten a XI. Bartók Béla út 31. sz. bérház alagsorában minden anyagi tőke nélkül, de annál nagyobb erkölcsi tőkével” – emlékeztek vissza apjukra fiai A Csonka Gépgyár önéletrajza című írásukban. Amikor a sok megrendelés halaszthatatlanná tette a bővítést, a műhely egy része a Műegyetemmel szemben lévő raktárhelyiségbe költözött.
A vállalkozás sikerét a gazdasági válság sem törte meg, 1938-ban már háromszáz fő dolgozott a családnak, így elkerülhetetlenné vált egy nagyobb, korszerűbb épület, egy gyár létrehozása. A Fehérvári útra tervezett Csonka-gépgyár 1941-ben nyitott meg, és nagyon jó hírnevet vívott ki magának. Ám névadója ezt már nem élhette meg, 1939 októberében hirtelen betegségben hunyt el. Csonka János emlékét szobor, emlékmű, múzeum és köztér is őrzi Budapesten, illetve Szegeden, nevét több műszaki középiskola viseli.
K. A.
