• Egy évvel ezelőtt nyert a közösen induló ellenzék, többek között Budapesten is, az önkormányzati választáson. És már most úgy kellett fogalmaznia, hogy
„az életünkért küzdünk”. Milyenek a túlélési esélyek?
Remélem, jók. De kétségtelen, nagyon nehéz helyzetben van a főváros. A koronavírus-járvány és a nyomában járó gazdasági válság főleg azokat az ágazatokat érinti, amelyek Budapest gazdasága szempontjából különösen lényegesek. Idén legalább húsz százalékkal csökken az iparűzési adóból származó bevétel. Mivel ezen a főváros osztozik a kerületekkel, ez nekik is komoly kiesést okoz. Nekünk annyiból nehezebb, hogy ez a legfontosabb forrásunk. Ráadásul sok fővárosi intézménynél, fürdőknél, könyvtáraknál, moziknál szintén jelentősen visszaesett a bevétel, a közösségi közlekedésnél is nagy az elmaradás. És ha ez nem volna elég, a kormány, ahelyett hogy támogatná az önkormányzatokat, újabb pénzeket vett el, ami ugyancsak érinti a kerületeket. Ismét megemelték az önkormányzatokra kivetett adókat, így aztán pénzügyileg súlyos helyzetbe kerültünk. De nem tettünk le arról, hogy változtassunk ezen.
• Felvetette, hogy fél százalékponttal emeljék az ipar-űzési adóját azoknak a Budapesten adózó vállalatoknak, amelyek árbevétele (az iparűzési adó alapja – a szerk.) 5 milliárd forint felett van. A kritikusok szerint akkor ezek a cégek elszelelnek innen. Inkább magán takarékoskodjon a főváros, például minek ennyi főpolgármester-helyettes – vetik fel...
Mi aztán nagyon takarékosak vagyunk. Megszüntettük a fővárosi cégeknél a korábbi pazarlást. A felesleges marketing- és reklámkiadásokat elhagytuk, egy csomó nem szükséges céget, leányvállalatot bezártunk, összevontunk. Ami a főpolgármester-helyetteseket illeti, jó ha a felét keresik annak, amit egy mezei parlamenti képviselő. A képviselők, a miniszterek fizetését jelentősen megemelték, nem beszélve arról, hogy annyi az új államtitkár és kormánybiztos, mint égen a csillag. Azért alakítottuk ki ezt a vezetési struktúrát, mert rengeteg a feladat, és egy sokszínű koalíció élén állunk.
• Tavaly október 13-án, amikor megnyerték a választást, mi volt az, ami még rémálmában sem jött elő? A vírust nyilván nem lehetett előre sejteni, inkább a politikai viszonyokra gondolok.
A legnehezebb valóban, amit nem lehetett előre látni, a járvány és a vele járó visszaesés. Nem tudjuk, mikor lesz vége, tartok tőle, hogy a neheze még hátra van. Ami a magyar politikát illeti, azt ismerjük. Két kockázat fenyegetett. Az egyik, hogyan fog tudni együtt kormányozni ez a koalíció, amelyik a fővárosban négypárti, de például Újbudán hatpárti. Ma már látjuk, az együtt kormányzás sikeres. A vitáink szakmaiak, elsöprő többségükben nem is a nyilvánosság előtt folynak. Ha néha mégis, akkor is kulturáltak. A koalíció jól vizsgázott.
• Duzzogások sincsenek? Ha te ezt mondod, akkor én nem hívlak meg egy rendezvényre, vagy büntetésbe helyezünk egy kerületet valamiért.
Nálunk ez elképzelhetetlen, még a fideszes kerületek esetében is. Nem beszélve a koalíciós polgármesterekről, akikkel nagyon jó a kapcsolatunk. László Imre újbudai polgármesterrel is olyan a viszonyunk – remélem, ő is így gondolja –, hogy bármikor bármit meg tudunk beszélni. Nem érzek súrlódásokat. Régi kollégáim mesélik, hogy 2010 előtt sokkal komolyabbak voltak ezek.
• Ez azért is fontos, mert sokan mintának tekintik ezt arra, hogy egy esetleges 2022-es országos győzelem után tudnának-e együttműködni ezek a pártok, vagy megeszik egymást reggelire.
Úgy tűnik, hogy ha 2022-től ezek a pártok vezetik majd az országot, akkor pont annyi vitánk lesz, amennyi egy normális többpárti, sokszínű demokráciában elvárható. A demokráciában kell, hogy legyenek viták, amelyek arra sarkallnak minket, hogy jobban dolgozzunk.
• A másik kérdés, gondolom, a kormánnyal való viszony...
Ez a nehezebb. Két időszakra osztanám, mi történt, amiből az is következik, nincs kőbe vésve, hogy minden úgy marad, ahogy most van. A választás után sok olyan nyilatkozat hangzott el a kormányoldal részéről, hogy el kell fogadni az eredményt. Ami járt az előző önkormányzatnak, az jár a mostaninak is. És többé-kevésbé így is működött. Ahhoz képest, hogy mekkora a politikai, világnézeti, szakmai különbség köztünk, mi is úgy gondoltuk, a mindenkori kormánnyal a mindenkori főpolgármesternek partneri viszonyra kell törekednie. A magunk részéről mindent meg is teszünk, hogy ez működjön, mert a város fejlődéséhez kell a kormány is. Amikor kitört a járvány, akkor következett egy fordulat a kormány politikájában. Nyilván úgy vélték, nehéz időszak következik, és nehogy már az emberek ekkor beleszeressenek az ellenzék vezette önkormányzatokba, mert ők sikeresen tudnak kormányozni. Ezért nehezítsük meg a dolgukat. A gépjárműadó elvonását, az ingyenes parkolást, a városra kirótt sarcokat nem tudom másként értelmezni, mint ami abból a hatalmi számításból következik, hogy ne lehessen ez a koalíció sikeres. Mert az még az országos politikában is újraírja a versenyviszonyokat. Számunkra ez elfogadhatatlan. Reméljük, lehet ezen változtatni. Mert amikor nagy a baj, és most nagy, akkor ez különösen veszélyes. Amúgy amikor a nagy politikai szólamok ideje lejár, akkor konkrét ügyekben még mindig létezik szakmai együttműködés. Az lenne a jó, ha ez lenne az általános, főleg válság idején. De nyilván jön a ’22-es választás, erre készül már most a kormány.
• Még csak 2020-at írunk, annak sem a legvégét.
Igaz. És ennek a hatalmi versengésnek alárendelnek olyan ügyeket, amelyekben együtt kellene működni.
• Amikor azt mondja, hogy konkrét ügyekben jobb a helyzet, mint amilyennek látszik, akkor mire gondol? Itt van a Városliget. Egyik nap dönt valahogy a főváros, másik nap egy jogszabály-módosítással az ellenkezőjét határozza a kormány.
A szimbolikus ügyekben, amelyek a politikai ingerküszöb felett állnak, megy a csihi-puhi. A Városliget ennek a része. Két filozófia csap össze. Az övék, hogy merjünk nagyot álmodni, szárnyaljon a képzelet, vonuljunk be a történelemkönyvekbe látványos fejlesztésekkel. A miénk, hogy alázattal kell a városhoz fordulni, és egy kétszáz esztendős közpark nem építési terület. Nincs fontosabb funkció, mint az élhető város. A fejlesztés nem attól értékes, ha nagyon sokba kerül, hanem ha szolgálja a város élhetőségét.
• De ha valaki hazaviszi a költségek ki tudja hány százalékát, akkor az szeret minél drágább dolgokat építeni...
Erre mondja a pesti vicc, hogy a kórházfelújításból is lehet lopni. Persze abból sem kell. Ebben a városban olyan kevés a minőségi zöld terület, hogy a meglévőket nagyon meg kell becsülni. Ha valaki fejleszteni akar, tegye ott, ahol csak parlagfű nő. Például a Városligettől pár száz méterre ott van Rákosrendező, Európa egyik legnagyobb rozsdaövezete. Ha már fejleszteni akar, tegye ott. A Városliget ügyében nehéz a kompromisszum, mert a tűz és a víz, amit képviselünk. De az fontos, hogy a miniszterelnök a parlamentben azt mondta: ha a főváros nem akar újabb épületeket a Városligetben, akkor nem lesznek. Mondjuk, azt nem tudom, akkor miért kellett olyan jogszabályt alkotniuk, hogy mégis lehessen.
• A gazdasági válság felül is írhatja ezeket a terveket, egyre kevesebb lesz a pénz.
Mi azt számoltuk, hogy ami nálunk 20–25 százalékos visszaesés, az az államnál 7 százalék. Ott is óriási összegekről van szó, de neki ott van az Európai Unió mentőcsomagja és egy csomó olyan lehetőség, ami egy önkormányzatnak nincs. Ez presztízsharc is, hogy lehessen mutogatni a látványterveket. Például az Újbudára tervezett szuperkórházról, amellyel kapcsolatban erősen szkeptikus vagyok, megvalósul-e, vagy a Galvani hídról. Ha pénz nem lesz is ezekre, arra jók, hogy a kormány azt mondhassa, ő mindent megtenne Budapestért, csak annyira rossz fej a főpolgármester meg a kerületi polgármester, hogy nem akarja ezeket. Miközben mi minden olyan fejlesztésnek örülünk, amely a budapestiek érdekeit szolgálja, és nem örülünk annak, amely pusztán pénzkidobás. Olyan a pénzügyi helyzetünk, hogy így a város hosszú távon nem tud talpon maradni.
• Ez mit jelent? Nyilván nem lesz egy lyuk a helyén. Nem fog például járni a villamos?
Lyuk nem lesz. Abba a verzióba bele sem akarok menni, hogy nem lesz például közösségi közlekedés, mert ez nem fordulhat elő. De előbb-utóbb a bevételkiesések finanszírozhatatlanná teszik a város működését.
• A budapesti turizmust rendkívül érzékenyen érinti a válság. Komoly állami támogatások jutottak ennek az ágazatnak, de nem a fővárosban.
Fölfoghatatlan és érthetetlen. A külföldi turisták szempontjából mégis csak Budapest a központ, és ide nem adtak támogatást. Ez egy Budapestet büntető politika. A fővárosi önkormányzat nem tud átvenni minden állami feladatot. Így is sok bevételről lemondtunk, hogy a nehéz helyzetben lévő ágazatot segítsük, például közterület-használati vagy bérleti díjakról, taxidroszt díjakról. Mi erre voltunk képesek. A kormány mögött ott van az uniós csomag, de a főváros mögött nincs ott a kormány.
• A fideszes ellenzék szerint lenne 50 milliárd forintja a fővárosnak, hogy segítsen.
Ők pontosan tudják, hogy ez a pénz nincs. De tegyük fel, hogy volt – akkor miért nem újították fel belőle a Lánchidat, miért vannak ilyen állapotban a hidak, a felüljárók, az utak? Akkor bűnös mulasztás lett volna az előző városvezetés részéről, hogy csak ült a pénzen, és nem csinált semmit. De ezzel nem vádolom őket.
• Ha már szóba került a Lánchíd...
A főváros kínkeservvel, de összeszedte a pénzt, ami kell a felújításhoz. Nagyobb kormányzati szerepvállalást szerettünk volna elérni. Most nagyjából annyit tesznek hozzá, amennyit utána áfaként kénytelenek leszünk befizetni. A közbeszerzést kiírtuk, jövő év elején elindul a beruházás, és ha minden jól megy, akkor 2023-ban egy felújított Lánchíd ünnepelheti a 150. születésnapját
• A kormány a hírek szerint átvállalja azt a kötbért, amelyet a felújított metrókért kellene fizetnie az orosz cégnek, cserébe azt kéri, elektromos buszokat vegyen a főváros.
Ott van a pénz az ablakban, nagyon szívesen költjük elektromos buszok vásárlására is. Valóban tárgyalunk, hogy a kötbérvitát lezárjuk, anélkül nem tudjuk a klímaberendezéseket beszerelni, mert a garanciát akkor elveszítenénk.
• Vagyis lenne pénz a klímára, ami kimaradt a metrószerelvényekből?
Összeszedjük valahogy.
• Mi a helyzet a bicikliutakkal, különösen a Nagykörúton?
Budapest jó úton indult el, amikor az európai nagyvárosok példáját követve ideiglenes kerékpársávokat jelölt ki. Látni kell, hogy ha egy biciklivel több, akkor egy autóval kevesebb.
• Vagy egy emberrel kevesebb a buszon, aki jegyet vesz...
Ilyen is van, de nyilván sokan kocsiból ülnek át. A XI. kerületben is létesültek új biciklisávok, és nincs velük gond. A Nagykörút érzékenyebb kérdés, mert fontos közlekedési folyosó. De az is lényeges, hogy teljen meg élettel. Ahol négy sávon dübörögnek az autók, száll a szmog, ott nehéz fásítani, teraszokat létrehozni, vendéglátást, kereskedelmet erősíteni. Elindult egy tervezés, gondoljuk át a Nagykörutat, ne csak közlekedési folyosóként, hanem azt a kérdést is tegyük fel, hogy mire való. A most kialakult helyzet senkinek sem ideális, de egy városban, ahol mindenki egyre több teret szeretne, ezek az ellentétek megúszhatatlanok. Azokban a nagyvárosokban, amelyek túl vannak rajta, már mindenki szereti a belvárosi forgalomcsökkentést. Ám ott is súlyos társadalmi konfliktusokon keresztül jutottak idáig. Akár Párizsban, amikor a Szajna-partot átrendezték, vagy Koppenhágában, ahol a ’70-es években még összeverekedtek ezen az emberek, és ma a legbringásabb városok egyike. Ahol még a királyi család is biciklivel jár. Nem akarunk mi mindenkit biciklire ültetni. De arra, aki szívesen választja ezt, tekintsünk úgy, hogy az autósokkal is jót tesz, mert a bicikli kevesebb helyet foglal, kevesebb szmogot és zajt bocsát ki.
• A Bartók Béla út jó példa a funkcióváltásra. Szörnyű autópályából kellemes hely lett.
A Bartók kezd kulturális, gasztronómiai centrummá válni. Mi ezt azzal segítjük például, hogy a buszokat a villamossínekre tereltük. Így több hely marad az autóknak, és a zajterhelés is érezhetően kisebb a járdákon.
• Kiállt az üldözött Iványi Gábor mellett.
Kicsit szimbolikus ez, mert csupán szerény összeggel tudtuk támogatni a közösség iskoláit. Borzasztó, hogy az állam nemcsak magára hagy nehéz helyzetben lévő embereket, hanem még üldözi is azokat, akik segítenek nekik. A hajléktalanellátásban is együttműködünk.
• Újbudán is gond, milyen sokan élnek az utcán. Nyilván nem jókedvükben, de ez joggal zavarja az embereket. Ám erre egy kerület maga nem tud megoldást találni.
Az utcai hajléktalanság régóta probléma. A járvány idején arra koncentráltunk, hogy csökkentsük a zsúfoltságot az ellátó intézményekben. Sok száz új férőhelyet hoztunk létre. Elindítottunk egy olyan célzott programot, amelyik a hajléktalanságban a leglátványosabb, legnehezebben viselhető jelenségre, a szenvedélybetegekre fókuszál. Csapdahelyzet, hogy az utcán élők egy része nem tudja teljesíteni azokat a feltételeket, amelyeket egy ellátó intézményben elvárnak. Ezért próbálunk úgynevezett alacsony küszöbű szolgáltatásokat nyújtani, ahová ők is bekerülhetnek. Nem tudjuk egyik pillanatról a másikra megszüntetni az utcai hajléktalanságot, de szeretnénk érdemben előrelépni. A kerületeknek és a fővárosnak ebben is együtt kell működniük.
D. J.