Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 18. szerda, Auguszta

A Vöröskereszt is segít a járvány miatt bajba jutottaknak

Újbuda   |   2020, november 11 - 09:21Nyomtatóbarát változatSend by email

– Már kora tavasszal láttuk, mi történik Kínában, majd Olaszországban, így időben elkezdtünk felkészülni. A fő fel­­adatunkká most az vált, minden mást félretéve, hogy a járvány miatt bajba került embereknek segítsünk, egészségügyi intézményeket támogassunk – idézte fel Nagy Tibor, a Magyar Vöröskereszt budapesti szervezetének innovációs vezetője.

– Miután már március–áprilisban sokan elvesztették az állásukat, egyre többen fordultak hozzánk segítségért – mondta el Nagy Tibor. Budapesten például a kis vendéglőkben, kifőzdékben dolgozók közül kerültek igen sokan nehéz helyzetbe. Míg „békeidőben” egy héten a fővárosban 100–150-en kérnek támogatást, addig tavasszal hetente 450-en is megkeresték őket. A Vöröskereszt az önkormányzatokkal, a családsegítőkkel együtt folyamatosan dolgozott a megoldáson. A szervezet tárgyi segítséget tudott adni a rászorulóknak, például élelmiszercsomagokat, tisztítószereket, vegyi árukat, amelyeket alapvetően céges adományokból gyűjtöttek össze. Támogatóik révén kórházaknak is juttattak egészségügyi eszközöket – EKG, szűrőberendezések, ágytálmosó gép –, volt, ahová ágyneműt, takarót is vinniük kellett. A forrásaik továbbra is elégségesek, ráadásul most csökkent a járvány miatti segélykérelmek száma – fogalmazott a vöröskeresztes vezető. A Vöröskereszt komoly szerepet játszik a hajléktalanellátásban is, Budapesten öt intézményben ötszáz emberről gondoskodnak. Most az egyik legfontosabb az, hogy megakadályozzák a vírus bejutását ezekbe az intézményekbe. Tavasszal volt, ahol kéthetes, máshol öthetes teljes zárlatot kellett elrendelni – az elővigyázatossági intézkedéseknek köszönhetően akkor ezeken a helyeken nem volt a járványnak halálos áldozata. Ezúttal is szigorú biztonsági protokollt vezettek be, ebben sok minden szerepel a napi hőmérőzéstől a kötelező maszkhasználaton át a fertőtlenítésig. Mindehhez megvan a felszerelés, és az ott élők, az ott dolgozók is tudják, mit kell tenniük.

A Vöröskereszt a véradás szervezéséből szintén kiveszi részét. Általában hetente átlag 1000–1100 véradóval lehet számolni, márciusban viszont jó, ha százan érkeztek, a visszaesésben közrejátszott a sok bezárás, az otthoni munkavégzés is. Ám mivel a halasztható műtétek elmaradtak, és kevesebb baleset történt, végül is mindenkinek jutott vér, akinek kellett. Mostanra nagyjából visszatért a jelentkezők kedve, ám fontosnak tartják, hogy elmondják az embereknek, milyen lényeges a véradás, mint ahogy azt is, hogy a vírusfertőzés szempontjából nincs különösebb kockázata. A véradók világnapjára, november 27-ére komoly kampányt terveznek.

Újbuda

Kapcsolat: veradas.hu; voroskeresztbp.hu

Az újbudai egység elérhetősége: 1117 Budapest, Erőmű utca 8., Telefon: 209-4250

Fotó: MTI/Balogh Zoltán