Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 3. kedd, Ferenc

Nyilvános önkormányzati szerződések Újbudán

Újbuda   |   2021, március 9 - 12:55Nyomtatóbarát változatSend by email

Egyedi közzétételi listát fogadott el a képviselő-testület.

Újbuda Önkormányzata nyilvánosan is elérhetővé teszi a 2021. március 1-je után kötött, nettó 5 millió forint összeghatárt elérő szerződéseinek szövegét a https://ujbuda.hu/atlathato-ujbuda oldalon. Bár a hatályos törvényi előírások szerint a települési önkormányzatok csak a szerződéseik főbb adatait kötelesek közzétenni, Újbuda vezetése elkötelezett az „Ez a minimum!” átláthatósági program megvalósítása, ennek jegyében pedig az önkormányzati nyilvánosság folyamatos kiterjesztése mellett.

Az önkormányzat ezért dolgozta ki dr. Nagy Zoltán átláthatósági megbízott javaslatára Újbuda Önkormányzatának egyedi közzétételi listáját, amely a képviselő-testület határozata értelmében felmenő rendszerben lép életbe. (Az egyedi közzétételi lista olyan szabályozási eszköz, amely révén az önkormányzatok önként vállalva, de kötelező érvénnyel előírhatják maguknak bizonyos adatok közzétételét.)

Újbuda egyedi közzétételi listájába első lépésként március 1-jétől az önkormányzat nettó 5 millió forint értékű szerződéseinek oldalhű másolatai kerülnek be, április 1-jétől pedig már a közérdekű adatigénylésekre adott válaszok is olvashatók lesznek a honlapon.

Újbuda