Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 3. kedd, Ferenc

Újrakezdődött az élet a BME-n

Újbuda   |   2021, szeptember 7 - 15:21Nyomtatóbarát változatSend by email

Augusztus utolsó vasárnapján megkezdődött a beköltözés a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) kollégiumaiba, és az elsőéves hallgatók is megérkeztek a gólyahétre az egyetemi kampuszba. Idén közel négyezren kezdték meg tanulmányaikat a BME különböző karain. Újra megnyíltak az egyetemen lévő vendéglátó-ipari egységek is.

A BME Egyetemi Napokat az Infoparkban rendezik meg szeptember 14–16. között, a szervezők naponta mintegy 9500 látogatóra számítanak. Mint hangsúlyozták, fokozottan ügyelni fognak a zavartalan megvalósításra, a környezet tehermentesítésére. A zajszennyezés kivédése érdekében a kerület különböző pontjain végeznek majd hangerőmérést. A három színpadon, több mint 60 fellépővel zajló koncertek 19 órakor kezdődnek, és éjjel fél 12 körül érnek véget, utána gépzene szólhat.
A tervek szerint ismét lesz Műegyetemi Állásbörze, amelyet az utóbbi két alkalommal a járvány miatt online rendeztek meg; idén márciusban két nap alatt több mint tízezer egyedi látogató kereste fel a börze honlapját.