Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 22. vasárnap, Zénó

2010

60+ Médiaműhely: Sorozatzáró

Egyszer minden sorozat a végére ér, így az enyém is. Önök eddig huszonhat kiváló embert ismerhettek meg. 1991-től napjainkig harmincan kapták meg a díszpolgári oklevelet. Szerettem volna hiánytalanul bemutatni őket, de nem sikerült.

Nyári tábor Erdélyben  

Júliusban egyhetes nyaraláson vettek részt a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói. Újbuda Önkormányzata által szervezett csereüdülésen 20 gyermek utazott Marosvásárhelyre.

Tiszta világ tiszta emberektől

Ha mindenki ilyen lelkesen, odaadással foglalkozna a hulladékokkal, akkor tiszta világban élhetnénk. Az Újbuda Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Környezetvédelmi Osztály megbízásából a Szelektív.HU környezettudatos foglalkozást rendezett a Montágh Imre Ált. Isk., Óvoda és Készségfejlesztő Speciális Szakiskolában.

Iskolakezdési hulladék, újrapapírból borító

Lassan elkezdődik a tanév, a nyaralás vidámságát elsősorban az iskolai cuccok rendberakásával, sőt szelektálásával lehet komolyra cserélni. Gyakorló füzetek, jegyzetek, matektól az ének-zenéig van, ami soha nem kell már. Jobb esetben egyszer átismétli a nebuló a tavaly tanultakat, de lássuk be, hamarabb kerül kukába, mintsem az elhasználódás jelei keletkeznének egy-egy füzeten, vagy tankönyvön. És jön az új tanév: új tankönyvek, új füzetek, új jegyzetek.

Az új Gárdonyi tér  

Megújult a Gárdonyi tér, mely a leendő Kulturális Városközpont centrumában helyezkedik el. 

60+ Médiaműhely: Mementó  

1992-ben a Batonai fivérek - László és István - mellett Varga József lett kerületünk díszpolgára (posztumusz), az 1956-os forradalom és szabadságharcban való részvételért.

Információs táblák a szelektív gyűjtőszigetek mellett

Újbudán a szelektív hulladékgyűjtő szigetek mellé információs táblák kerültek. Örök kérdés, hogy mit hova lehet és mit hova nem lehet dobni közvetlenül; ezek mostantól a gyűjtőszigetek mellett találhatóak a 11. kerületben.

Középiskola lesz a Grosics?  

Simicskó István országgyűlési képviselő a parlament júliusi ülésén a Grosics Gyula Sport Általános Iskola középiskolává bővítését indítványozta. A honvédelmi államtitkár szerint fontos, hogy a sportra való nevelés ne szakadjon meg a nyolcadik osztály elvégzésével. A Grosics eredményei azt mutatják, a kerületnek érdemes lenne megtartani kiválóságait.

Mediterrán nyár a Sas-hegyen

Idén nyáron több nyomós érv is szól amellett, hogy kilátogassunk a Budai Sas-hegy Természetvédelmi Területre. A lélegzetelállítóan szép kilátást nyújtó park nemcsak évszakonként, de az üzemeltetők szerint minden hónapban más arcát mutatja nekünk, felújított látogatóparkja pedig kicsiknek és nagyoknak egyaránt kellemes időtöltést ígér. A számos látnivalóval kecsegtető Sas-hegy a nyáron meghosszabbított nyitva tartással vár minden érdeklődőt.

Szelektív Információs iroda  

Újbudán - azon belül is Kelenföldön - szelektív hulladékgyűjtéssel, hulladékgazdálkodással kapcsolatos információs iroda nyílik. Az Újbudai Szelektív Információs Irodát a Szelektív.HU portál üzemeltetője működteti. A tanácsadás ügyfélszolgálati rend alapján, társasházak képviselőinek, vállalkozásoknak, lakosságnak egyaránt ingyenes.

Oldalak