"0-3 éves korú gyermekek napközbeni ellátása" pályáza
A pályázat benyújtásának helye: Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzat Polgármesteri Hivatal
Humánszolgálati Igazgatóság Szociális és Egészségügyi Osztálya
A pályázat benyújtásának helye: Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzat Polgármesteri Hivatal
Humánszolgálati Igazgatóság Szociális és Egészségügyi Osztálya
Meleg nyári napokon érdemes megnézni ELTE Természettudományi Karának botanikus kertjét, közismert nevén a Füvészkertet, amelyet 900 millió forintos Európai Uniós Project keretében újítanak meg 2015-ig.
2005-től Bodrogi Gyulát, a Nemzet Színészét kerületünk díszpolgáraként is számon tartjuk. Nem kell Önöknek bemutatni, hiszen több évtizede nyomon kísérhetjük pályáját. Ismerjük, szeretjük. 52 éve lépett először a közönség elé. Számtalan filmtekercs őrzi drámai és humoros alakításait. Rendez, játszik, ír nekünk- a közönségnek.
1991-ben Horst Wellmann úr kapta meg kerületünk díszpolgári oklevelét - a kerület fejlesztéséért. Szerettem volna bemutatni Önöknek Wellman urat, de több hónapos munkám ellenére sem tudtam felvenni a kapcsolatot családjával. Wellmann úr már sajnos nem él, egykori cége is megszűnt. Bezárt a Petzval utcai Wega öntöde.
Az elmúlt hónapokban a sorozatos esőzések és áradások következtében számos vidéki városban házak tucatjai kerültek víz alá - így az ott lakók élete egyik napról a másikra hirtelen ellehetetlenült. Az Újbuda Közösségi Portál (www.ujbudaportal.hu) együttérezve a rászorulókkal úgy döntött, hogy saját eszközeivel megpróbálja mozgósítani a kerület lakóit, és adománygyűjtő akciót indított el.
Két közterület is megújul a nyáron kerületünkben. Újbuda Önkormányzata a kulturális városközpont terve részeként átalakítja a Gárdonyi-szobor környékét a Bartók Béla úton: a kis teret ősztől csak gyalogosok használhatják majd. A metróépítők pedig iskolakezdésre felújítva adják vissza a Tétényi úti metrómegálló építési területének nagy részét a Bikás Parkban.
Grosics Gyula 2000-ban lett kerületünk díszpolgára. Róla mindenki mindent tud, mindenkiben él egy kép - bevallom bennem is. Kissé félve mentem az interjúra. Mit fogok kérdezni, mi az, amit még nem mondott el eddig - ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben.
Mégsem a kereszténydemokrata Simicskó István lesz a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje a Újbudán az őszi önkormányzati választáson - derült ki hétfőn kormánypárti forrásból. A képviselő a parlamentben tartott napirend előtti felszólalását követően arról számolt be, miniszterelnöki kérésre a honvédelmi tárcánál marad, hiszen az államtitkári poszt összeférhetetlen a polgármesterivel.
Hans-Peter Fischer Stuttgart Bad Canstatt elöljárójaként, - a testvérvárosi kapcsolatok érdekében kifejtett kimagasló munkájának elismeréseként - 2006-ban lett kerületünk díszpolgára. Az oklevelet nyugdíjba vonulása után, 2006. november 11-én, a Kerület Napján vette át.
A pályázatokat 2010. augusztus 23-ig lehet beküldeni, vagy személyesen benyújtani a Fővárosi Önkormányzat Ügyfélszolgálati Irodájába
A Főpolgármesteri Hivatal hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy kedden megkezdődik az Etele út felújítása, a munkák előreláthatólag augusztus közepéig tartanak
A Kelenvölgyi Könyvtár régi-új helyén a Bazsalikom utca 24. szám alatt - már a Kelenvölgyi Közösségi Házhoz tartozva, Újbuda Önkormányzat kezelésében várja az olvasni vágyókat. A könyvtárlátogatók február 28-ig váltott olvasójegyekkel, érvényességük lejártáig kölcsönözhetnek a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár három újbudai könyvtárának egyikében is: Kelenföldi Könyvtár, Karinthy Frigyes Könyvtár, Móricz Zsigmond Könyvtár.
A 11. kerület büszkén mondhatja, hogy első helyen szerepel a kollégiumi élet tekintetében - ugyanis újbudán három felsőoktatási intézmény, illetve kollégiumaik is helyet kapnak: a Műszaki Egyetem, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem és a Közgazdaságtudományi Egyetem. Kerületünkben megközelítőleg 400-4500 kollegista él.
Újraélesztő készülékeket helyezett ki a fürdőiben a Budapest Gyógyfürdői Zrt. A defibrillátorok segítségével a szakképzett személyzet azonnal meg tudja kezdeni az újraélesztést egy esetleges rosszullét esetén. Az időben megkezdett újraélesztés sok ember életét mentheti meg.
Ebben az évben Újbudán 313 fiatal érettségizett, közülük 17-en minden tárgyból 5-ösre vizsgáztak. A polgármester szerint ők olyanok, akik a feladatokat nemcsak egyszerűen kipipálják, hanem ennél többet tudnak és akarnak tenni.