Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

A38

Zenészek szedtek szemetet az A38 hajó körül

Szedd magad akciót szervezett az A38 Hajó és a Rock the Planet – zenészek a bolygóvédelemért kampánysorozat stábja. A szervezők szt szeretnék, hogy a fiatalok bulizás közben se szemeteljenek és a körükben is trendivé váljon a környezetvédelem. Ennek jegyében underground zenekarok tagjaival tisztították meg a hajó környékét az eldobált szeméttől.

Elúszik az A38?

Elképzelhető, hogy a jelenleg a Petőfi hídtól délre hor­gony­zó A38 Hajó néhány híddal északabbra, az Árpád híd tövében lévő Hajógyári-sziget mellé költözik – derül ki a Magyar Zenei Menedzserek Egyesületének (ZEME) belső listájára érkezett levélből.

A neten zajlik a kerület kulturális élete

Minden közösségi ház, szórakozóhely és kiállítótér bezárt, a programok elmaradnak a XI. kerületben is a kormányrendeletnek megfelelően. A szervezők azon dolgoznak, hogy a járvány idején se szűnjön meg teljesen a kulturális élet Újbudán. A B32 Galéria és Kultúrtérből például virtuális tárlatvezetésekkel, beszélgetésekkel, koncertfelvételekkel és színházi közvetítésekkel jelentkeznek az interneten.

Frenk az A38-on

Tudom kivagyok címmel elkészült Frenk hatodik szólólemeze. Az egyéni hangú előadó-dalszerző február 8-án az újbudai A38 hajón mutatja be friss anyagát, emellett régebbi dalaiból is játszik.

Varázslatos Beatles az A38-on

Psychedelic Beatles Songs tematikában ad koncertet hazánk elsőszámú Beatles tribute zenekara. Február 21-én a The Blackbirds jóvoltából életre kel a Beatles fantáziadús világa az A38-on.

Koncert és könyvklub az A38 hajón

Közös sorozatot indít május 22-től szerda esténként a Bookline online könyváruház és az újbudai A38 hajó. A Bookline B-oldal című eseményen a kortárs magyar könnyűzene népszerű dalszerző-előadói zenélnek és mesélnek kedvenc olvasmányélményeikről az A38 tetőteraszán.

Ők a Hordozók-Énekmondók döntősei

Határozott a HangHordozók-Énekmondók versenyének zsűrije, megvan kik kerülnek a verseny döntőjébe. A közönség április 13-án éjfélig adhatja le szavazatát ITT. A végső megmérettetést az A38 rendezvényhajón tartják május 4-én.

Gary Moore-emlékest az A38 hajón

Idén is megrendezik az A38 hajón a nemzetközi Gary Moore-emlékestet. A csütörtöki koncerten a Noely Rayn, Ben Granfelt, Jasmine Wynants-Granfelt, Cliff Moore, Fred Chapellier, Tommy Katona és Petruska közreműködésével emlékeznek a nyolc éve elhunyt világhírű gitárosra.

Az A38 mindig képes a megújulásra

Az A38 Hajó fennállásának tizenötödik éve legalább olyan gazdag és változatos programot hozott, mint a korábbiak – olvasható a szórakozóhely közleményében.

Hangfoglaló Program: 21 zenekar kapott támogatást

Huszonegy induló zenekar kapott támogatást az NKA Hangfoglaló Program új, immár ötödik évada első alprogramjában. A nyertes előadók hang- és képfelvétel elkészítésére két-kétmillió forintot fordíthatnak.

Palya Bea új lemeze az A38-on

Élete nemrég lezárult korszakát, válását és újrakezdését dolgozta fel most megjelent új lemezén Palya Bea. A népszerű énekes Hazatalálok című anyagát decemberben mutatja be az A38 hajón.

Együttműködésre épül az A38 hajó működése

Az idén 15 éves A38 hajó működése a következő időszakban is az együttműködésre épül. Ennek kiemelkedő eleme a Sziget fesztivállal, az MTVA-val, más európai klubokkal, a MU Színházzal, Újbuda Önkormányzatával, a CAFe Budapesttel és a Diákhitel Központtal zajló közös munka - hangzott el a kulturális központ sajtótájékoztatóján.

Oldalak