Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

A neten zajlik a kerület kulturális élete

Újbuda   |   2020, március 24 - 11:14
Nyomtatóbarát változatSend by email

Minden közösségi ház, szórakozóhely és kiállítótér bezárt, a programok elmaradnak a XI. kerületben is a kormányrendeletnek megfelelően. A szervezők azon dolgoznak, hogy a járvány idején se szűnjön meg teljesen a kulturális élet Újbudán. A B32 Galéria és Kultúrtérből például virtuális tárlatvezetésekkel, beszélgetésekkel, koncertfelvételekkel és színházi közvetítésekkel jelentkeznek az interneten.

A B32 Galéria és Kultúrtér, valamint a Karinthy Szalon bizonytalan ideig bezárta kapuit, de munkatársaik azt jelezték, hogy az intézmények közösségi oldalain a megszokottnál is változatosabb tartalmakat adnak közre, sőt, a Nézőművészeti Kft. színművészei vállalták, hogy a B32 üres színháztermében is részt vesznek előadások felvételében, amelyeket azután közvetítenek.

A közösségi házakban elmaradt programokat, rendezvényeket igyekeznek a járvány után megtartani, lesznek olyan kiemelt közösségi oldalak, mint az Albertfalvi Közösségi Házé, illetve a helytörténeti gyűjteményé, ahol játékokkal, pályázatokkal is szórakoztatják a közönséget. A lakosság egészségvédelme érdekében természetesen a tanfolyamok, klubok is szünetelnek; ezek bepótlása csak részben lehetséges, de ha a krízishelyzetnek vége, akkor reményeik szerint minden folytatódni fog. Sok programot, közösséget addig is igyekeznek összetartani a szervezők, ezért a közösségi oldalakon csoportokat, távfoglalkozásokat, segítő köröket szerveznek, sok-sok izgalmas, érdekes online tartalmat kínálnak az otthon maradóknak.

Bezárt a TEMI Fővárosi Művelődési Háza (FMH) is. Szücs Ferenc szakmai igazgató úgy tájékoztatta lapunkat, hogy a programok egy részét törlik, de amelyeket később meg tudnak tartani, azokat csak elhalasztják. Az FMH munkatársai ügyeletet tartanak az intézményben, így a korábban megváltott jegyek visszaválthatók.

A Fonó Budai Zeneház március 31-éig lemondta minden meghirdetett eseményét, és bezárt. Természetesen az előre megváltott belépők árait itt is visszafizetik. A Fonó szervezői reménykednek abban, hogy a lemondott programok közül többet sikerül későbbi időpontokban megrendezni.

Ugyanez a helyzet a Budapesti Művelődési Központban, március 26-áig ott sem lesz semmilyen program, elmaradnak a meghirdetett rendezvények. Bezárt a Karinthy Színház, és a Mu Színház sem működik ebben a hónapban. Az 50 éves születésnapját ünneplő Szkéné Színházban sem lesznek előadások, a megváltott jegyek későbbi időpontokra érvényesek, vagy visszaválthatók. Az Artus Stúdió szintén elhalasztotta meghirdetett rendezvényeit, ők is online tartalmakkal igyekeznek kultúrát közvetíteni virtuális látogatóiknak.

Bizonytalan időre becsukta kapuit a TIT Stúdió a Zsombolyai utcában, csakúgy mint a Tranzit Art Café. Az A38 Hajón elmaradnak a koncertek, de a keddenként esedékes zenei-irodalmi crossover estjeiket zárt ajtók mögött megrendezik, és azokat live streamen keresztül a YouTube-on nézhetik élőben az érdeklődők. Más hasonló, online követhető eseményekkel is készülnek a közeljövőben.

A Barba Negra lezárta a klubszezont a Prielle Kornélia utcában, az utolsó koncerteket, nemzetközi fellépőket is lemondta. Közleményük szerint a nyári időszakra készülnek, és bíznak abban, hogy mire a Barba Negra Track megnyitja kapuit, addigra a vírusveszély is elmúlik, és újra közösségben élvezhetik az emberek programjaikat.

Újbuda