Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 27. péntek, Virgil

Albertfalvi Közösségi Ház

Képek, versek, kalligráfiák a Kályha Galériában  
 

A Magyar Fotográfia Napjára emlékeztek az Albertfalvi Közösségi Házban augusztus 29-én. Egy kiállítás erejéig Japán kultúrája és természeti szépségei költöztek be a Kályha Galériába.

Villám McQueen a gyepen  
 

Gazdagrét

A Bikás parki gyereknap előtti szombaton a közösségi házak is színes programokkal várták a kicsiket és szüleiket.

Albertfalvi Mustra  

2018június0210:00
»
2018június0222:00

Egész napos szabadtéri, családi rendezvény

Vakáció: szuper délutáni programok  

A közösségi házak tartalmas napközis táborokat szerveznek a környékbeli gyerekeknek, a sportszervezetek intenzív mozgásra sarkallják őket, a képzőművészeti táborok pedig a kézügyességüket fejlesztik majd.

Apu, anyu! Gyerekek! – Utazzunk el anyu és apu gyermekkorába!  

2018május2610:00

Hamupipőke, az Ametist Bábszínház szicíliai jellegű marionett játéka, korabeli ruhákba öltöztetett figurákkal. A bábszínházi előadás után diafilmvetítés, a ’70-80-as évek társasjátékai és a bábelőadáshoz kapcsolódó kézműves foglalkozás várja a családokat.

Pirog Rachmaninovval  

Az orosz kultúrát ismerhette meg a közönség az Albertfalvi Közösségi Házban május 12-én. Az Orosz Napon a színház, a zene, a tánc, a képzőművészet és a gasztrokultúra szerelmesei is találtak megfelelő programot.

Orosz Nap - Крошки из России  

2018május1216:00
»
2018május1221:00

Az orosz kultúra sokoldalúságát képtelenség egy délutánba foglalni, de kis morzsákat megmutatni mégis érdemes belőle: irodalom, népzene, néptánc, báb-, képző- és konyhaművészet, a klasszikus muzsika, valamint a mindennapi orosz élet apró mozzanatai…

Oldalak

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Elkészült a felújított Petzvál park  

A Petzvál park területén – a közösségi tervezés során meghatározott alapelveknek megfelelően – a felújítás során pihenőparkot alakítottunk ki.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.