Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 13. péntek, Luca, Otília

Képek, versek, kalligráfiák a Kályha Galériában

Újbuda   |   2018, augusztus 31 - 14:07
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Magyar Fotográfia Napjára emlékeztek az Albertfalvi Közösségi Házban augusztus 29-én. Egy kiállítás erejéig Japán kultúrája és természeti szépségei költöztek be a Kályha Galériába.

Kultúrák találkozása nyílt címmel Sz. Kiss Márta vadvilág- és természetfotós Japánban készült felvételeiből rendezett kiállítás. Az alkotó a Cserhát nyugati részén nőtt fel és már gyermekként is szívesen fotózta a természet szépségeit. 2012-ben beiratkozott Imre Tamás Fotóiskolájába, ahol megtanulta a természetfotózás legfontosabb alapjait. Az elmúlt években - tudását kamatoztatva - képeivel számos pályázaton nyert díjat és több kiállítást is rendeztek már alkotásaiból. A fotográfus szerint a természetfotózást, mint művészeti ágat csakis teljes odaadással érdemes művelni.

Mostani kiállítása minden fényképéhez egy-egy kalligráfia is társult. Ezeket a fiatal kora ellenére, már nemzetközi hírnévre szert tett és Japánban is elismert Zopcsák Ferenc festette. A képek alá egy-egy haikut is került: a rövid japán költemények Vihar Judit és Bakos Ferenc fordításaiban olvashatók.

A megnyitón elsőként Maczkay Zsaklin művészeti író sorait olvasta fel Cservenák Péter, a váci Forte Fotóklub elnöke, majd Kenéz László, a japán furulya mestere szólaltatta meg a sakuhacsit. Végül a Magyar-Japán Baráti Társaság elnöke, Vihar Judit előadásában is hallhattak pár költeményt a vendégek.

D. B. S.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.