Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 14. csütörtök, Aliz

tárlat

Idén kilencven éves Szent Imre Gimnázium épülete  
 

Kilenc évtizede költözött jelenlegi helyére, a Villányi úti épületbe az 1912-ben alapított Szent Imre Gimnázium. Az évfordulóra ünnepséget és kiállítást is szerveztek, az eseményen László Imre Újbuda polgármestere, Hintsch György alpolgármester és Hoffmann Tamás önkormányzati képviselő is részt vett.

Gaál Domokos a Budai Klub-Galériában  
 

Gaál Domokos képzőművész kiállítás látható a Budai Klub-Galériában. Az októberber végéig látogatható tárlaton akvarellek, olajjal készült tájképek, csendéletek és rézkarcok is helyet kaptak.

Egy festőgeneráció a Molnár-C. Pál Múzeumban  

Kortársak – Sorstársak? címmel nyílt kiállítás a Molnár-C. Pál Múzeumban az egyaránt 125 éve született Aba-Novák Vilmos, Derkovits Gyula, Molnár-C. Pál és Szőnyi István munkáiból.

Túlfűtött vonalak a Trezor Galériában  

Nem mindennapi megnyitója volt Gera Noémi ékszerkészítő kiállításának szeptember 19-én a Trezor Galériában. Az iparművész papírból, ezüstből, betonból és drótokból készült extravagáns alkotásai a kiállítótér egyik felébe kerültek, miközben alkotójuk a másikban meglepetés performansszal készült, a megnyitóra érkezőket megajándékozva.

Túlvilági tükröződések a Trezorban  
 

Soltész Melindát leginkább üvegművészként ismeri a közönség, aki üvegplasztikák mellett 2008 óta land art műveket is készít. Reflexiók című kiállításán életművének legkedvesebb alkotásai láthatóak a B32 Galéria és Kultúrtér Trezor Galériájában. A kiállítást Kulinyi István vizuális művész nyitotta meg június 12-én.

Párizs világa a B32-ben  

Főként Franciaországban alkotó magyar művészek festményei, szobrok, tusrajzok, világhírű fotók alkotják Nemes Judit képzőművész és Szöllősi-Nagy András közös gyűjteményét. A kollekcióból nyílt kiállítás június 5-ig látható a B32 Galéria és Kultúrtérben.

Barokk hajók és daliás huszárok  

Szacsvay Varga Ferenc képeinek gyűjtői az Albertfalvi Közösségi Házban találkoztak május 13-án, hogy a Kályha Galériában kiállított saját tulajdonú képeikkel tisztelegjenek a művész emléke előtt. A tárlatot Merza Gábor filmrendező, fotóművész nyitotta meg, az eseményre Farkas Krisztina önkormányzati képviselő is ellátogatott.

Triverz a Trezorban  

Három egyéniség, három verzió. Karsai Zsófia Ferenczy Noémi-díjas keramikus, Holló István szobrász és Kiss Andrea fotóművész Triverz című közös kiállítása május 16-án nyílik a B32 Galéria és Kultúrtér Trezor termében.

Táncrend az Újbuda Galériában  
 

Táncrend – az irodalmár fotóiThimár Attila fényképeiből nyílt kiállítás április 25-én az Újbuda Galériában. A Kortárs irodalmi folyóirat főszerkesztőjeként is ismert költő Jurák Bettina táncművészről készített fotósorozatot.

Űrfürdő a Trezorban  
 

Űrfürdő címmel nyílt meg Gévai Csilla kiállítása a B32 Galéria és Kultúrtér Trezor Galériájában április 18-án.

Matériák, élek, szélek, sarkok  
 

MINDIG OTT LÉVŐ címmel nyílt meg Erdélyi Gábor festőművész kiállítása a B32 Kultúrtér és Galériában április 17-én.

Oldalak

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Díjazták a kiemelkedő sportteljesítményeket  

Kitüntették a diákolimpia legjobbjait, és átadták a Papp László Sportolói Ösztöndíjakat november 6-án, az önkormányzat dísztermében. Az intézményvezetők is ekkor vehették át az eredményességi támogatásról szóló szerződéseiket, emellett elismerésben részesült két pedagógus.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.