Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Balaton-átúszás

Balaton-átúszás 2019.  

2019május2214:45
»
2019június1123:45

Újbuda Önkormányzata és „Szeretem Újbudát” Egyesület ebben az évben is támogatja a 37. Lidl Balaton-átúszó versenyen induló kerületiek részvételét.

Kétszeri halasztás után mégis lesz Balaton-átúszás  

Az Országos Meteorológiai Szolgálat siófoki obszervatóriumának időjárás-előrejelzése alapján július 14-én, szombaton megtartható a 36. Lidl Balaton-átúszás. Erről a Balatoni Vízirendészet parancsnokának egyetértésével döntött a versenyt szervező bizottság.

Ismét elmarad a Balaton-átúszás  

Másodszor is elhalasztották a 36. Lidl Balaton-átúszást. A szervezők ezúttal is az Országos Meteorológiai Szolgálat siófoki obszervatóriumának időjárás előrejelzésére hivatkoznak; döntésüket a Balatoni Vízirendészet parancsnokával közösen hozták meg. 

Újbuda a Balatonban  

Újból nekivág a Révfülöp és Balatonboglár közti több mint öt kilométeres távnak az Újbudai Balaton-átúszó Csapat.

Újbudaiak is átúszták a Balatont  

Újbudaiak is átúszták a Balatont

Rekordszámú résztvevőt vonzott az idei Balaton-átúszás, ahol a több mint öt kilométeres táv megtételére ezúttal is vállalkozott az Újbuda Balatonátúszó Csapat.

Nem lesz a hétvégén Balaton-átúszás  

Nem lesz a hétvégén Balaton-átúszás

Egy héttel elhalasztják a július 5-re tervezett Balaton-átúszást – jelentették be a szervezők. Az eseményen Újbuda évek óta saját csapattal indul.

Balaton-átúszás újbudai színekben  

Balaton-átúszás újbudai színekben

Ismét toborozzák az Balatont átúszókat Újbudán. A csapat tagjai az elmúlt években közösen indultak és együtt úszták át a nagy tavat, a lelkesedés óriási volt, minden induló teljesítette a távot. A kerületi csapat szervezője, Junghausz Rajmund önkormányzati képviselő. A verseny július 5-én lesz.

Balaton-átúszásra készülnek a Nyékiben  

A Nyéki Imre Uszodában már második éve szervezik meg az egyéni sportolók versenyét. Ezen a megmérettetésen kortól és tudásszinttől függetlenül bárki elindulhatott, és értékes díjakat is nyerhetett. A hobbi úszók versenye már a közelgő Balaton-átúszás hangulatában telt, amely azonban már komolyabb felkészülést igényel. A kerület idén is saját csapatot indít a magyar tenger meghódítására.

Balaton-átúszók Újbudáról -Találkozó!  

Junghausz Rajmund önkormányzati képviselő korábban meghirdette, csapatot szervez, hogy az idei Balaton-átúszáson Újbudát együtt képviseljék. A közös próbatételre készülők most, szombaton találkoznak először. Egyébként még most sem késő csatlakozni!

A képviselő levele ITT!

Újbudai rekord legyen a Balaton-átúszás  

Több mint száz éve ismerünk olyan vállalkozó kedvűeket, akik kalandvágyból, a győzelem mámoráért, vagy valamilyen személyes okból a kitűzött napon, sokakkal együtt át akarják úszni a Balatont. Idén is akad bőven jelentkező, csakhogy ezúttal kerületünk külön csapattal indul, ráadásul várhatóan óriási létszámban.

ÚJ! video

Balaton-átúszás 2010: újbudai csapattal  

'Egy szóért : Megcsináltam'

Az ókori görögöknél az úszás az emberi műveltség fokmérője volt.Közéleti tevékenységet nem is vállalhatott, aki nem tudott úszni. Idén a Balaton-átúszás számunkra, Újbudaiak számára különleges élményt nyújthat. A szokásos versenyben, de mégis külön csapatként leszünk számon tartva. Az Újbudáról indulóknak külön mérjük az idejét és sokféle meglepetés vár mindenkire már a felkészülés során is.