Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Bátrak Ligája

Bátrak Ligája – Rákóczi Kupa Döntő

Véget értek a Bátrak Ligája – Rákóczi Kupa országos versenysorozatának döntő küzdelmei. A versenyt Simicskó István kormánybiztos, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke nyitotta meg június 7-én, a Sport11 Sport, Szabadidő- és Rendezvényközpontban.

Bátrak Ligája Kamaraerdőn

Bátrak Ligája néven rendezett gyerekeknek egész napos vetélkedőt a Honvédelmi Sportszövetség a Kamaraerdei Ifjúsági Táborban. A játékos és sportos esemény közel háromszáz kerületi diák részvételével zajlott.

A Honvédelmi Sportszövetség támogatja a tagszervezetek programjait

Az év második felében 250 millió forintnyi támogatást ad a Honvédelmi Sportszövetség (HS) a tagszervezetei által szervezett, a honvédelmi neveléshez kapcsolódó sport- és egyéb szakmai, közösségépítő programok megrendezéséhez. Erről Simicskó István hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos, a HS elnöke beszélt a szervezet Bátrak Ligája elnevezésű programsorozatának keretein belül Újbudán megrendezett, általános iskolásoknak szóló sportversenyen és vetélkedőn.