Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

Csontváry Kosztka Tivadar

A Magyar Festészet Napja Újbudán

Közel ezer művész alkotásainak kiállításával ünneplik meg idén is országszerte a Magyar Festészet Napját, az egyik kiemelt helyszín Újbuda. A kerületben élő és alkotó, száz éve elhunyt Csontváry Kosztka Tivadar emléktáblájának megkoszorúzása alkalmával Barabás Richárd önkormányzati képviselő mondott beszédet.

Csontváry-évforduló a Hadikban

Szeptember 6-án nagyszabású utcabállal nyitja a Hadik Kávéház az őszi szezont, az ingyenes koncerten az Ivan and the Parasol lép fel. A Hadik Irodalmi Brunch hétvégi eseményeire ősszel is neves meghívottak érkeznek, a szervezők a mostani sorozatban a művész barátságokra és az alkotótársakra fókuszálnak. Szeptemberben egy író házaspár, Szabó T. Anna és Dragomán György a vendég.

Csontváry beszélgetéssorozat a Hadikban

Több hónapon át tartó előadás- és beszélgetéssorozattal idézi meg Budapesten a száz éve elhunyt Csontváry Kosztka Tivadar művészetét a Csontváry Emlékműterem és Műhely Kulturális Egyesület.

Megkoszorúzták Csontváry emléktábláját

Koszorúzással vette kezdetét a Magyar Festészet Napja programsorozat a Gárdonyi téren október 13-án. Csontváry Kosztka Tivadar festőművészre emlékezett egykori lakóházán lévő emléktábla előtt Újbuda vezetése és a Magyar Festészet Napja Alapítvány képviselői.