Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
augusztus 20. kedd, István Az államalapítás ünnepe

ENSZ

Ünnepeljük az idős embereket!  

A Keveháza utcai Idősek Klubjában tartott ünnepséggel kezdődött Újbudán az Idősek Világnapja. A programon az irodalom került fókuszba.

Új ünneppel bővül a kalendárium  

Az idei évtől kezdődően június 1-je a Szülők Nemzetközi Napja - derült ki a Szülők Háza Alapítvány által tartott sajtótájékoztatón.

Újabb díjat nyert Újbuda Önkormányzata  

Közlekedésbiztonsági Díjat kapott Újbuda Önkormányzata a Közlekedési Kultúra Napján, május 11-én a Művészetek Palotájában tartott országos rendezvényen. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium „Önkormányzatok a települések közlekedésbiztonságának növeléséért” címmel indított pályázati program elismerését Molnár László alpolgármester vette át.

Jazznap.hu: Újbuda is kocerthelyszín a nemzetközi dzsessznapon  

Összesen tizenhat helyszínen, köztük Újbudán is lesznek koncertek április 30-án szombaton a nemzetközi dzsessznap magyar eseményein. Budapest mellett négy vidéki és egy határon túli városban 25 magyar és külföldi előadót láthat a közönség az ingyenes rendezvényen.

A Víz Világnapja - március 22.  

A februári és márciusi nagy mennyiségű csapadékot tapasztalva ma még elképzelhetetlennek tűnik, hogy 15 éven belül a Föld lakosságának vízigényét mindössze 60 százalékban elégítheti ki a természet. A készletek drasztikus csökkenése ellen mi is tehetünk. Kezdjük el mindezt a Víz Világnapja alkalmából.

Véget értek a fény nemzetközi évének programjai  

Sikeresek voltak a fény nemzetközi évéhez kapcsolódó magyarországi rendezvények, a programok látogatottsága bizonyítja, hogy sikerült felkelteni az érdeklődést a fényhez kapcsolódó tudományos és művészeti értékek, teljesítmények iránt – mondta Kroó Norbert akadémikus az események záróprogramján.

Föld napja a Bikás parkban  

Föld napja a Bikás parkban

Április 22-én délután 6 órakor szerte a világban emberek ezrei helyeznek magokat földbe. Újbuda Önkormányzata és a Jalagati Jóga Egyesület a Bikás Parkban tartja magültetéssel egybekötött Föld napi programjait.

Hétmilliárd ember él a Földön  

Az ENSZ tájékoztatása szerint október 31-én megszületett a Föld hétmilliárdodik lakója. Hogy ki a szerencsés, azt egyelőre még viták övezik, de elgondolkodtató tény, hogy az egyre fokozódó népességnövekedés most a leggyorsabb: 12 év alatt 1 milliárddal lettünk többen. A tendencia alakulásáról Újbuda lakóit is megkérdeztük.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Augusztus 20. - forgalomkorlátozásokra, lezárásokra kell készülni  

Az augusztus 20-ai rendezvények miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra, lezárásokra kell készülni péntektől szerdáig a főváros több kerületében. Kedden a délutáni körmenet és az esti tűzijáték miatt több forgalmas útszakaszt lezárhatnak - közölte a rendőrség a honlapján. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a korlátozások az I., a II., az V., a IX., a XI. és a XIII. kerületet érintik.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.