Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

felújítási program

Rendelők sora újul meg az idén  

Rendelők sora újul meg az idén

Az Újbudán lezajlott és folyamatban lévő beruházások mellett a Szent Kristóf Szakrendelő is jelentős fejlesztéseket hajtott végre, együttműködve az önkormányzattal. Egy felújítási program keretében idén hét orvosi rendelő újul meg, elkészül a XXII. kerületi Tüdő- és Ideggondozó, az ellátóhelyek pedig új eszközökkel gazdagodnak.

Megújult a Bikszádi utca és az Olasztelek lépcső  
 

Hoffmann Tamás polgármester, Simicskó István államtitkár és Király Nóra helyi képviselő vágták át a lépcső előtti szalagot
Az önkormányzat komplex közterület-, és játszótér megújítási programjának részeként felújították a gazdagréti Olasztelek lépcsőt, amely romos állapota és a téli időjárás miatt komoly veszélyt jelentett a gyalogosokra. Ezzel egy időben adták át Bikszádi utca felújított részét, amit szintén azért tettek rendbe, hogy orvosolják a Grosics Gyula sportiskola előtti balesetveszélyes közlekedési állapotot. Újbuda a következő évben is folytatja felújítási programját.