Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

futás

Idén is Újbuda ad otthont az Ironman 70.3 triatlonversenynek  

Idén is Újbuda ad otthont az Ironman 70.3 triatlonversenynek

Az Ironman 70.3-at második alkalommal, augusztus 22-én rendezik meg Budapesten, a tavalyihoz képest kétszer annyi versenyzőre, másfélszer annyi kísérőre és harminc százalékkal nagyobb bevételre számítanak a szervezők. A versenyközpont és a pálya főbb helyszínei ezúttal is Újbudán, a Lágymányosi-öbölben lesznek.

Bemutatkozik az ELTE-BEAC Polythlon Triatlon Klub  

Bemutatkozik az ELTE-BEAC Polythlon Triatlon Klub

A triatlon a 21. század sportja, népszerűségét mutatja, hogy évről-évre egyre több klub alakul. Közülük kevés tekint vissza olyan eredményes múltra, mint az ELTE-BEAC Polythlon Triatlon Klub, amely 2007 óta szervezi a triatlont, duatlont és aquatlont kedvelők, az utcai futók, hobbi kerékpározók és úszók sportolását.

Újbudai érmek a 30. Telekom Vivicitta Városvédő Futáson  

Horváth Zsanett a 30. Telekom Vivicitta Városvédő Futáson

A jubileumi 30. Telekom Vivicitta Városvédő Futás két napjának tíz futamára 26 029 nevezés érkezett a Budapest Sportirodához, jelentette be a Margitszigeten is túlra hallatszó üdvrivalgás közepette Kocsis Árpád versenyigazgató. Így ez a verseny minden idők leglátogatottabb szabadidős sporteseménye Magyarországon! Ezzel igazán méltó módon ünnepelték a futók a 30 éves évfordulót, melyre a 2015 A futás éve szlogen jegyében került sor.

Újra Budapesten az Ironman 70.3  

Újra Budapesten az Ironman 70.3

Augusztus 22-én másodszor rendezik meg Budapesten az Ironman 70.3-at, amely tavaly a több ezer induló értékelése alapján világelső lett az először megrendezett triatlonversenyek között. 2014-ben a verseny bázisa Újbudán, a Kopaszi-gátnál volt.

Rekord számú indulója volt a tavaszi futóversenynek Gazdagréten  

Rekord számú indulója volt a tavaszi futóversenynek Gazdagréten

Közös bemelegítéssel indult a harmadik Gazdagréti Tavaszköszöntő futóverseny szombaton. A végén minden befutó emléklapot és müzliszeletet kapott, a leggyorsabbak pedig a dobogóra is felállhattak és érmeket, valamint ajándékcsomagot vehettek át a díjkiosztón.

Városrészek közötti futóverseny

2014november1509:00
»
2014november1520:00

A kerület napja tiszteletére az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. ismét megrendezi a városrészek közötti futást.

Rajt: 11:11-kor

Újbudai női csapat nyerte idén a Győr-Budapest Ultramaratont  

Újbudai női csapat nyerte idén a Győr-Budapest Ultramaratont

Jól teljesítettek az újbudaiak a Győr-Budapest Ultramaratonon október 21-23-án. Az Uniqa Team női csapata első, a férfiak negyedik helyezést értek el a háromnapos sporteseményen. A teljes táv 142 kilométer volt, melyet három szakaszban kellett teljesíteni.

Soha ennyien nem futottak Budapest Maratont  
 

Soha ennyien nem futottak Budapest Maratont

Harminc fokban, napsütésben zajlott a 29. SPAR Budapest Maraton. A Futás Napján csaknem 25 ezren indultak hét különböző kategóriában, és soha nem látott számban - több mint háromezren - érkeztek külföldiek is.

Szakaszos útlezárás lesz a Wizz Air Félmaraton idején

Szeptember 14-én kerül sor az ősz egyik legnagyobb szabadidős sporteseményére, a hagyományos Wizz Air Budapest Félmaraton futásra. A rendezvényt idén is a Budapest Sportiroda szervezi, a verseny egyben országos félmaratoni bajnokság is.

A vasembereké lesz a város  

A vasembereké lesz a város

Először lesz Ironman-verseny Közép-Kelet-Európában: a most szombaton megrendezendő triatlonviadalt – amelynek fő helyszíne Újbuda - egész hétvégén számos esemény kíséri.

Készülnek a Budai XI-es triatlonisták az Ironmanre  

Készülnek a Budai XI-es triatlonisták az Ironmanre

Gőzerővel folyik a felkészülés az augusztusi Ironman 70,3 triatlonversenyre. A féltávú, azaz 1,9 kilométer úszásból, 90 kilométer kerékpározásból és 21,1 kilométer futásból álló versenyt részben a Kopaszi-gátra szervezi az amerikai World Triathlon Corporation.

Oldalak